asdf

Hugh Jackman egymás után forgatja le az X-Men: Apokalipszist és a Farkas folytatását

Ebben a hónapban mutatják be Bryan Singer rendező legújabb X-Men filmjét, de már két újabb darabon dolgoznak, amit valószínűleg egymás után forgatnak majd le.

Hugh Jackman már korábban elárulta nekünk, hogy a 2016-ra bejelentett X-Men: Apokalipszis után elkészítik majd a Farkas folytatását is, most egy interjúban azonban azt nyilatkozta, hogy az is lehet, hogy egymás után, a lehető leggyorsabban leforgatják mind a kettőt. Haosnló volt a helyzet a Farkas és az X-Men: Az eljövendő múlt napjai esetében is, ahol a színész fizikailag felkészült a szerepre, majd váratlanul kiderült, hogy még egy film erejéig fenn kell tartania az erőnlétet. Azt mondta, hogy nagyon nagy kihívás volt, hiszen le kellett mondania kedvenc ételeiről is, de még így is egyszerűbb, mint előről kezdeni az egészet. Emiatt a kijelentése miatt gondolják úgy sokan, hogy csak akkor vállalja el mindkét filmet, ha egyszerre letudhatja őket.

hugh jackman

"Megpróbáljuk. Bejelentettük, hogy az Apokalipszis 2016. májusában érkezik, így jövő nyáron el kell kezdenünk forgatni. Mindemellett szeretnénk leforgatni az új Farkas filmet is, akár előtte, akár utána. Szerintem inkább utána, mert maga a film is később jelenik majd meg." - erősítette meg az hírt a filmek egyik producere.

Jackman korábban azt is elárulta, hogy a Farkas folytatása lesz az utolsó film, amiben eljátsza a karaktert és ez 99,9 százalékra biztos, utána állítólag új színészt keresnek majd a helyére, ami nem lesz könnyű, hiszen ő a képregényfilmek egyik legstabilabb és legsikeresebb figurája. 

 X-Men: Apokalipszis - Bemutató: 2016. május 27.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon