asdf

Pókember kalandjai Hollywoodban 1. rész

  • Szerző: P. Kristóf
A Marvel legismertebb szuperhőse nemsokára ismét behálózza a mozikat, ugyanis május elsejétől vetítik nálunk A csodálatos Pókember második részét. A pókszabású szuperhős azonban már szinte veteránnak számít, hiszen megjelenése óta folyamatosan láthatjuk őt, ezért összegyűjtöttük, hogy félévszázados karrierje alatt milyen módon dolgozták fel történetét.

Pókember karakterét Stan Lee és Steve Ditko alkotta meg 1962-ben és először az Amazing Fantasy nevű tudományos fantasztikus képregénysorozat tizenötödik számában jelent meg augusztusban. A Fantasztikus Négyes sikere adta a lehetőséget egy újabb természetfeletti erővel rendelkező karakter számára, de egyben a szuperhősök egész világát meg kívánták újítani. Így lett Peter Parker, egy átlagos, árva tinédzser egy pókcsípés következtében Pókember, de a különleges ereje ellenére a gonosztevők mellett a mindennapi emberek alapproblémáival is meg kellett küzdenie, így nemsokára ő lett a kiadó legnépszerűbb karaktere.

amazing fantasy

Animációs sorozatok

Spider-Man (1967-70):

Pókember először egy animációs sorozatban elevenedett meg 1967-ben, öt évvel az első képregény megjelenése után, ami kifejezően szemlélteti, mekkora sikert aratott a szuperhős. Az ABC csatornán futó műsor összesen három évadot élt meg és hatalmas siker lett, a főcímzenéje mai napig népszerű dal, olyan előadók dolgozták fel, mint például a Ramones, vagy az Aerosmith. Peter Parker hangját első ízben Paul Soles kölcsönözte, aki korábban több rajzfilmen is dolgozott már együtt Stan Lee teremtményeivel, többek között az 1966-os Hulk-ban. 

Spider-Man (1981-82)

Tíz évet kellett várni a következő rajzfilmre, mely a Marvel frissen alapult produkciós cégét hivatott felfuttatni. A sorozat összesen egy évadot élt meg, ez alatt 26 része készült és a szuperhős hangját ezúttal Ted Schwartz kölcsönözte. Az elsőhöz képest több jelentős változás is történt, a hatvanas évek szigorúbb kinézete után itt már lazább öltözködési stílust és hajviseletet kaptak a szereplők, míg a jelmezek szorosan követték a képregényekben látottak mintáját. 

Spider-Man and his Amazing Friends (1981-86)

Ugyanebben az évben indult egy másik rajzfilmsorozat is, mely társánál jóval sikeresebb lett. Ezt is a Marvel gyártotta, viszont jóval sikeresebb lett, három évadig futott. Ebben a történetben Peter már egyetemista, ahol összeismerkedik Jégemberrel és Tűzcsillaggal, két másik hőssel, akikkel megalapítja a Pókbarátok társaságát, így innentől kezdve együtt veszik fel a harcot a gaztevőkkel. Egyes részekben még a Bosszúállók különböző tagjai is megjelentek, mint például Vasember, Thor, vagy Amerika Kapitány. A karakter hangját ezúttal Dan Gilvezan kölcsönözte.

Pókember (1994-98)

A legsikeresebb rajzfilmsorozat a Fox Kids nevű adóhoz fűződik, hiszen öt évadot és hatvanöt részt élt meg, befejezésének pedig az alkotók nézeteltérése volt az oka, nem pedig a nézettség csökkenése. A tévécsatorna és a Marvel Animation Production névre átkeresztelt cég történetének legsikeresebb sorozata lett, az ING beválasztotta minden idők 100 legjobb animációs sorozata közé. A szériát nálunk is vetítette a Fox Kids. A főszereplő A Brady család sztárjának, Christopher Daniel Barnes-nak a hangján szólalt meg, aki azóta több videójátékban is megszólaltatta a karaktert.

Spider-Man Unlimited (1999-2001)

A Fox Kids nem hagyhatta annyiban a Pókember sikerét, így miután kényszerből abba kellett hagyni a sorozatot, az Unlimited-del folytatták tovább, mely hű maradt a már kitaposott stílushoz, de teljesen új stábot kapott, így Pókember ezúttal Rino Romano hangján szólalt meg. Annak ellenére, hogy pozitív kritikákat kapott, hamar le kellett venni műsorrol, mert a Pokémon jóval nézettebb volt nála. 2000 és 2001 között aztán újra adásba került, levetítették a teljes első évadot, amely nem zárta le a történetet, ezt a második évadban szerették volna folytatni ám sosem készült el.

Pókember (2003)

A Sam Raimi által rendezett első Pókember film cselekményét követően játszódó CGI animációs sorozat az MTV műsorán futott és egy évadot élt meg. Pókember hangját ezúttal először egy igazi sztár adta, nem más, mint Barney Stinson, vagyis Neil Patrick Harris. A sorozatot azért törölték végül, mert elég negatív kritikákat kapott.

A Pókember legújabb kalandjai (2008-9)

Az első filmtrilógiát követően érkezett a következő animációs széria, mely alapjául a filmek cselekménye, az eredeti képregények története és az Ultimate Spider-Man képregények egyes elemei szolgáltak. A sorozat két évadig jutott, bár a készítők szerettek volna több, mint hatvanöt epizódot készíteni, hogy túlszárnyalhassák az eddigi legsikeresebb Pókemberes rajzfilmet, de a kritikák miatt abbahagyták. Peter Parker hangját Josh Keaton kölcsönözte, aki korábban a Disney nagysikerű rajzfilmjén, a Herkulesen is dolgozott.

Pókember elképesztő kalandjai (2012- napjainkig)

A Disney nem adta fel a próbálkozást, sőt a 2012-ben bemutatott teljesen új A csodálatos Pókember film csak tovább növelte a karakter népszerűségét, így az Ultimate Spider-Man képregények megalkotójával létrehozták Pókember elképesztő kalandjait, melyet A Föld legnagyobb hősei című, a Bosszúállókat bemutató sorozattal párhuzamosan került adásba. Ebben a történetben ő is Nick Fury csapatához tartozik, a S.H.I.E.L.D. képezi őt igazi szuperhőssé . A karakter hangját ezúttal a Disney saját sztárja, Drake Bell kölcsöözte. A sorozat jelenleg is fut, így nem tudni, milyen irányba változik majd a harmadik évadban a történet.

Vendégszerep más műsorokban:

Bár nem rajzfilmről van szó, de még is ide illeszkedik a leginkább, hogy Pókember karaktere a hetvenes évek közepén többször is feltűnt a Morgan Freeman által narrált oktató gyermekműsorban, a The Electric Company-ban. A karaktert Danny Seagren játszotta és egyszer sem szólalt meg, csupán a képregényekhez hasonló szóbuborékokkal komunikált.

A Bosszúállókról szóló A Föld legnagyobb hősei című sorozatban az összes gonosztevő kiszabadul börtönéből, így a hősöknek ismét össze kell fogniuk, ha győzni akarnak. Bár Pókember nem tagja a csapatnak, feltűnik pár részben, hogy besegítsen. Mivel ezt is a Disney készítette, ezért ismét Drake Bell szinkronizálhatta a hőst.

A Disney újabban egyre inkább szereti meglovagolni a karakter és a Marvel hősök sikerét, így más műsoraiba is beépíti őket. A nagy népszerűségnek örvendő Phineas és Ferb című sorozat például kapott egy saját Marvel különrészt, melyben ezúttal is Drake Bell hangján szólalt meg a Pókember.

Ezen kívül több új Disney rajzfilmsorozatban is feltűnik egy-egy jelenet erejéig, a Hulk and the Agents of S.M.A.S.H. című sorozatban a Collectorral segít felvenni a harcot, míg az Avengers Assemble című sorozatban hot dogot árul a Bosszúállóknak. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon