A Hét Királyság legnagyobb párbaja

Azt hiszem, velem együtt sokan vagytok, akinek az elmúlt egy hét fájdalmasan hosszúra nyúlt. És ez az érzés nőttön-nőtt, ahogy közeledtünk a rég óta várt párbajhoz, aminek nem kevesebb volt a tétje, mint Tyrion Lannister élete.

Van úgy, hogy várakozás közben az ember képes túlságosan magasra tenni a lécet, amit sajnos nem egy filmnek vagy sorozatnak nem sikerült végül megugrania. Szerencsére a Trónok Harca nem az a széria, ami ne váltaná be azokat az ígéreteket, amelyekkel hetek óta „fenyegette” a nézőket. Mert, hogy nem egyszerűen beteljesítette azokat a dolgokat, amiket vártam tőle, hanem jócskán sikerült is túlszárnyalnia.

Ugyebár ott hagytuk abba, hogy Oberyn herceg, a Vörös vipera vállalta, hogy képviseli Tyrion-t, az Ördögfiókát a nagy párbajon, ami a kedvenc kis törpénk élete felett mond majd ítéletet.

Vele szemben állt a Bíróság, vagy inkább Cersei bajnoka, a Hegy, akinek a nevét az egész birodalomban csak félve merik kiejteni. Nem csoda, hiszen az edzett harcos valóban jelentős méretekkel és olyan nyers fizikai erővel rendelkezik, ami már-már természetfeletti. Legalábbis a közvetlen környezetemben nincs olyan ember, aki képes lenne egy vágással lefejezni egy lovat. A párbaj pedig elképesztőre sikeredett, mégúgy is, hogy kicsit mérges voltam a készítőkre, azért mert a játékidő utolsó 8-10 percére hagyták a sorsdöntő ütközetet. Szerencsére ezeket az érzéseket egy pillanat alatt eloszlatta Oberyn első pár mozdulata a „tánctéren”.

Ezen a ponton kell megdicsérnem a sorozat harci koreográfusait, akik remek munkát végeztek. A rövid párbaj tele volt érzelemmel, dinamikával, lendülettel, reménnyel, bizakodással, csalódással és dühvel. Ezek az érzések pedig nagyon jól és erősen átjöttek a színészek mozgásából. És persze ugyancsak nagy köszönet jár a Vörös vipera megformálójának, Pedro Pascal-nak is, aki annyira könnyedén és lazán mozgott, hogy azt öröm volt nézni. Zsigerből, mindenfajta erőlködés nélkül hozta az örökké laza és kicsit flegma Oberyn herceget, aki egyszerűen képtelen bármilyen helyzetet is véresen komolyan venni. Lazaságánál már csak bosszúszomja erősebb, amiből bőven jutott a Hegynek, akivel azóta végezni akart, amióta Királyvárba érkezett.

Ha már szóba került a Hegy. Az ő harcmodorára egyetlen jelzőt találtam, ami hűn leírná azt, amit képvisel: állatias. Amíg ellenfele megpróbál látványosan harcolni sok mozgással és lendületes váltásokkal, addig a Hegy csak és kizárólag a brutális testi erejére épít. Nem mozog sokat, nem forgatja látványosan a kardját. Csak vár arra az alkalomra, amikor a testi erejét kihasználva ízeire szedheti szét az ellenfeleit.

Kicsit nehéz dolgom is van ezzel a kritikával kapcsolatban, ugyanis nem szeretném lelőni a poént, hiszen annyira friss a rész, hogy szinte még meleg és lehet, hogy az egyik kedves olvasómnak csak hétvégén lesz ideje megtekinteni a mindent eldöntő párbajt. Legyen egyelőre elég annyi, hogyha komoly mennyiségű aranyat tettem volna fel az egyik fél győzelmére, akkor most ezt a kritikát Királyvár szegénynegyedében írnám.

Megrázó, de mégis fantasztikus párbaj volt, aminek minden pillanata aranyat ért. Ezért megérte várni!

Lord Baelish birodalma felemelkedőben

Az epizód érezhetően a fináléra helyezte a hangsúlyt, ezért próbálták az összes többi karakter történetét minél gyorsabban bemutatni. Két dolog érdemel külön említést, még akkor is, ha önmagában ebben az epizódban engem leginkább a már fentebb ecsetelt párbaj érdekelt a legjobban.

Az egyik természetesen a Keskeny-tenger túloldalán „horgonyozó” Daenerys Targaryen-nel kapcsolatos. Ezúttal azonban semmi jóról nem tudtak beszámolni a „kémeim”, ugyanis megrendült a morál Westeros valódi uralkodónőjének a táborában. Fényderült végre arra, amit már az első évadból tudtunk: Jorah Mormont egy ideig kémkedett a Sárkányok Anyja után, amiért kegyelmet kapott. Milyen érdekes, hogy pont akkor érkezett meg a levél, amikor a legnagyobb szükség volt arra, hogy meggyengítsék Viharbanszületett Daenerys táborát. Nem csak azért volt ez érdekes, mert végre Khaleesi előtt is világossá volt, hogy a legbizalmasabb tanácsadója egykor pont ellene kémkedett, hanem azért is, mert a sorozat újfent bebizonyította azt, hogy ebben a világban minden összefügg mindennel.

Jó lehet, hogy ez önmagában nem a sorozatot, hanem a könyveket és az írót, George R. R. Martin-t dicséri. Ettől függetlenül nem kell és nem is szabad elvenni a sorozat készítőinek az érdemeit, akik nagyon jól érzékkel csöpögtetik az információkat a szereplőknek és a nézőknek is egyaránt. Ezúttal majdnem három évet kellett várni arra, hogy az első évadban látott sokat mondó jelenetek, nem csakhogy magyarázatot, hanem egyenesen retorziót is kaptak. Daenerys ugyanis példaértékűen járt el ebben az esetben is: elküldte maga mellől egykori tanácsadóját és legfőbb bizalmasát, ami Jorah-nak valószínűleg mindennél jobban fáj.

A másik „nagyon érdekes cselekményszál-díját” a Lord Baelish - Sansa Stark páros kapta. Nem is ok nélkül, hiszen, amit együtt művelnek az elképesztő. Főleg az utóbbi karakter jellemfejlődésére érdemes figyelni, aki messze van már az első évadban látott cserfes és igazi kamaszként viselkedő nemesi lánytól. Az idő, az átélt borzalmak és a lelki kínzások nagyon megerősítették, átalakították. Sokat mondó jelenet volt, amikor megjelent befestett fekete hajjal, készen arra, hogy egy napon Sasfészek úrnőjévé váljon.

Ha nem vártam volna annyira a párbajt, akkor bizonyára ez a jelenet nyűgözött volna le a legjobban, de így sajnos a háttérbe került.

Összesességében fantasztikus epizód volt, a rész végi cliffhanger pedig egy brutális és drámai folytatás reményével kecsegtet.

Trónok Harca SO4E07

Trónok Harca SO4E06

Trónok Harca SO4E05

Trónok Harca SO4E04

Trónok Harca SO4E03

Trónok Harca SO4E02

Trónok Harca SO4E01

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.