Robbant a puskaporos hordó!

Már az előző kritikánkban is feszegettük azt, hogy bár a háborúnak – papíron – vége, mégsem lehet megkönnyebbülten fellélegezni. Valahogy minden párbeszéd és jelenet mögött egy megfoghatatlan, leírhatatlan feszült hangulat bújt meg, amit a készítők remek érzékkel átmentettek a negyedik évad második részére is. Annyi különbséggel, hogy amíg az évadnyitóban csak szikrák pattogtak, úgy az Oroszlán és rózsa című részben lángra lobbant minden. Hiába készülődtünk az esküvőre és néztük végig a boldog ceremóniát, most is végig ott  motoszkált bennünk azaz érzés, hogy jobb lesz vigyázni, a kezünket végig a „kardunkon” tartani, mert bármikor elszabadulhatnak az indulatok. Még úgyis, hogy Tywin Lannister, a Király Segítője is személyesen felügyelte az eseményt.

Iszonyú nehéz komolyabb spoiler nélkül kritikát írni erről a részről, mert ahogyan az Éjjeli Őrség a Birodalom megvédésére esküdött fel, úgy mi a filmélmény megőrzésére, ezért csak nagyon óvatosan írjuk körül az eseményeket, mert ezt a részt mindenkinek látnia kell.

A 2. rész középpontjába egyértelműen Joffrey és azok álltak, akiket a fiatal király megalázott. Mert, hogy az aranyhajú uralkodó tökélyre fejlesztette ezt a képességét: előbb az esküvőre felkért „bandát” hajtotta el leereszkedő módon, majd törpékkel megrendezte a korábbi évadokban látott királyok csatáját gúnyos és végtelenül megalázó módon, aminek célja az is lehetett – amellett, hogy magát istenítse a vendégek előtt -, hogy újabb döfést vigyen be Sansának, akinek végig kellett néznie, ahogy jelképesen módon újra megölik a bátyát, Robb-ot. Hasonlóan kellemetlenül érezte meg Loras és Margaery is, akiknek meg Renly halálát kellett ismét átélniük.

Ám hiába derült jót – szinte csak ő – a borzalmas színdarabon, mégsem sikerült teljesen mértékben kiélnie magát benne. Ezért neki feszült Tyrion Lannister-nek, annak az embernek, aki azon kevesek között van, aki képes ellenszegülni bárkivel, még a saját apjával is, így Joffrey első „támadásai” úgy törtek meg, mint a víz a Királyvár lábánál fekvő sziklákon. Ám ezzel, nemhogy lecsitította volna a király indulatait, hanem sokkal inkább felkorbácsolta azt. Olyan mértékben alázta meg az Ördögfiókát, amit senki sem érdemelne meg. Ezen a ponton szeretnénk megtapsolni a Joffrey szerepét alakító Jack Gleeson-t, aki elképesztő teljesítményt tesz le évről-évre az asztalra. Zsigerből hozza ezt az utálatos figurát. Minden gesztusából, hanglejtéséből a felsőbbrendűség, a „ki ha én nem” – érzés áradt. És még csak most májusban tölti be a 22-ik életévét! Meghatározó színésze lehet a felnövő új hollywoodi generációnak. Ami a megaláztatások alatt/után történt, azt bármennyire is szeretnénk, nem írhatjuk le, mert egy akkora csavart lőnénk le a történetből, ami a földig rombolná a filmélményt. Épp elég szomorú az, hogy sok más oldal kendőzetlenül írja le ezt a fordulatot. Legyen elég annyi, hogy készüljünk fel arra, hogy felborul a satus quo és mostantól kezdve elképzelni sem tudjuk, hogy hogyan alakulhat Westeros és a Királyvár sorsa.

Jaime a tanulás útjára lépett, Cersei viszont nehezen vonul háttérbe

A sok áskálódás és utálkozás mellett jó látni néha egy-két igazi családi pillanatot is. Ilyet éreztünk ebben a részben Jaime és Tyrion közös jeleneténél. Már a korábbi évadokból is kiderült, hogy Jaime az egyetlen, aki kiáll a testvére mellett, és ha kellett, akkor még Ned Stark-nak is neki ment érte. Tyrion is hasonlóképpen áll hozzá, oly annyira, hogy ő az egyedüli támasza most, amikor újra kell alkotnia önmagát, amikor hozzá kell szoknia ahhoz, hogy talán már soha sem lesz olyan legendás kardforgató, mint annak idején. Testvére bíztatására azonban edzésbe állt, hogy újra visszanyerje azt az énjét, amit már elveszítetnek hitt. Bár az első-két évadban annyira nem kedveltük a karaktert, de a tragédiája mindent megváltoztatott. Jellemben fejlődött, szerethetőbb, komplexebb figurává vált. Vele ellentétben Cersei még ellenszenvesebb, mint volt. Nehezen viseli el, hogy már nem az ő szava dönt, bár azért igyekszik háttérből továbbra is dominánsan irányítani. Egész egyszerűen nem tudja méltósággal viselni azt, hogy „lefokozták” Lady Cerseié, amire Oberyn herceg is kíméletlenül hangsúlyozott.

Apropó, ha már a hercegnél tartunk: az évadnyitóban elhangzott monológja eleve nem sok jót sejtetett, amit ebben a részben sikerült tovább fokoznia. Könyörtelenül, de mégis hidegvérrel „esett neki” Westeros legnagyobb oroszlánjának, Tywin Lannister-nek. Félelmetes figura!

De mi van a többiekkel?

A második rész játékidejéből, ha keveset is, de szentelek „pár” percet azokra a karakterekre is, akiket kihagytak a premierből. Nagyon meghökkentő volt látni, hogy a korábban megismert öntudatos és büszke Theon Greyjoy csupán árnyéka önmagának, és mára már nem több mint egy méltóságát vesztett szolga. Érdekes lesz látni, hogy hogyan alakul a további sorsa, s bár amit a Deres-sel és a Starkokkal művelt az gyalázatos, de már sajnáljuk, és a megmentéséért fohászkodunk.

Bran-szála szintén nagyon izgalmasnak ígérkezik, aki egyre inkább ráérez a képességére és minden lépéssel egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megértse mindazt ami vele történik. Elég sokat mondó jelenet volt az, amikor megérintette a fát. A múltat, a jelent és talán a jövőt is látta. Legalábbis erre utal a város felett repülő sárkány árnyéka. És mindannyian tudjuk, hogy ki az, aki nem egy, hanem rögön három sárkány büszke édesanyja.

A remek évadnyitót egy iszonyat erős második rész követett, ami nem csak a sorozat rajongóinak az „életét”, hanem egész Westeros-ét megválasztotta. Izgatottan várjuk a jövő hétfőt, amit még sosem éreztünk ilyen távolinak.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.