asdf

Ismét Királyvár vendégei voltunk – immár negyedszer

Bizony elrajtolt végre a Trónok Harca új, negyedik szezonja, amit óriási várakozás övezett a forgatás kezdetétől fogva az első előzetesen át egészen a bemutató pillanatáig. A várakozásnak hivatalosan is vége.

Újra elmerülhettünk Westeros politikai ármányokkal teli világába, és mint mindig, az HBO most sem okozott csalódást. Figyelem, aki nem látta az előző évadokat vagy nem olvasta a könyveket, azok csak óvatosan olvassanak tovább, mert az írás nyomokban spoilerek-et is tartalmazhat.

Új főcím és megrendítően hatásos nyitójelenet

Az új évad nem csak új történeket, fordulatokat és szereplőket, hanem megújult főcímet is hozott, ami nem csak hangulatos és igényes, hanem hatásosan is – legalábbis az első részt látva – lefesti az új évad hangulatát. Rögvest lázba hoz, és ha álmosan is lovagolnál be Királyvár kapuin, a Starkok farkasa és a Lannister-ek oroszlánja akkor is egy csapásra feltüzelne.

game of thrones season 4_04

A főcímet követően eddig szokatlan módon nem a Trónok Harca-témazenéje következett, hanem egy néma nyitójelenet, amelyben Tywin Lannister figyeli, ahogy a megboldogult Észak-királyának, Robb Stark-nak a kardját beolvasztják. A képsorok, főleg a Kaszter-hegy urának az arckifejezése sokkal többet árult el ezer szónál: az oroszlán, mint Westeros uralkodó királya, végleg megszelídítette a farkast, megnyerve ezzel a háborút. Mert így vagy úgy, de a Lannister-ek mindig megfizetik az adósságukat.

Azok a rajongók, akik a Stark-házba sorolják magukat és az elmúlt három évadban végig Robb Stark farkast ábrázoló lobogója alatt küzdöttek, bizonyára összeszorult szívvel és torokkal figyelték, ahogy a fiatal Farkasból nem marad más, mint forró acél.

game of thrones season 4_05

A történet vezetése szerencsére továbbra is megmaradt a réginek: több mini epizódokon keresztül mesélik el a főbb szereplők történéseit. Amiben még nagyon erős volt az első rész, az nem más, minthogy kezdenek összeállni a különböző szállak. Olyan eseményekre gondolunk, mint ami történt Joffrey névnapján, amikor bor általi halállal akarta kivégeztetni a részeg lovagot, de Sansa megmenti az életét. Ez a jelenet most a negyedik évadra fontossá válhat, pedig előzetesen nem gondoltuk volna, hogy ennek jelentősége lesz.

Megváltozott a casus belli, de csak idő kérdése lehet, míg robban a puskaporos hordó

Előre bocsájtjuk, hogy nem olvastuk a könyveket, de így is egy világgal arrébb is érezni lehetett a feszültséget a Királyvárban. Bár Jaime Lannister visszatért és Lannister-ek leverték az északiak lázadását és elhárították a közvetlen veszélyt, még sem lehet senki biztos benne, hogy a harcoknak vége. Hogy is lehetne? Hisz ez a Trónok Harca és George R. R. Martin világa, ahol akár egy elejtett félmondat, egy apró, jelentéktelennek tűnő gesztus vagy egy új szereplő érkezése megváltoztathat mindent.

game of thrones season 4_02

A változás szele pedig megérkezett Oberyn herceg személyében, aki igazi vipera módjára messziről kiszemeli a Lannistereket és az is biztos, hogy nála jobban senki sem gyűlöli az oroszlánokat. Mégis úgy döntött, hogy megtiszteli az ifjú királyt, Joffrey-t és ellátogat a menyegzőjére. Csak, hogy a bemutatkozása előttünk nem kecsegtet semmi jóval, és ezt Tyrion aggódó arca alátámasztja. Fél a herceg bosszújától. Már pedig, ha Tyrion fél valamitől, akkor arra illik odafigyelni.

Az apja által nagy becsben tartott Jaime Lannister sem találja a helyét, hiszen a második és a harmadik évadban is fogságban sínylődött, levágták a kardforgató csuklóját, ami azért nagy csapás a számára, mert ezzel nem csak egy testrészét, hanem az eddig ismert életét is elvesztette. De talán még ennél is nagyobb csapás, hogy elvesztette a szerelmét, aki miatt kitartott akkor is, amikor a legnagyobbnak tűnt a sötétség. Újra kell kezdenie mindent, az alapoktól felépítenie az életét, ami egy olyan ármányoktól mocskos helyen, mint a Királyvár, és egy olyan királyt szolgálva, mint Joffrey, nem ígérkezik könnyű feladatnak.

Falka nélkül maradt a farkasok

A jobb napokat látott Stark-ház tagjai egymástól szétválasztva próbálnak túlélni: Arya a vadonban, míg Sansa luxuskörülmények között veszélyes „kígyókkal” körülvéve. Érdekes volt nézni, hogy mennyire különböző módon dolgozzák fel a bátyjuk halálát. Míg Sansa teljesen hite vesztett, befelé forduló felnőtt lett, addig Arya egészen elképesztő változásokon ment keresztül. Erről nem szeretnék többet mondani, meglátjátok majd!

game of thrones season 4_00

Havas Jon szintén gyászolja a féltestvérét, miközben a saját háborújára készül. Jó látni, hogy Kit Harington mennyit fejlődött az első évad óta.

Egy azonban biztos: amíg van legalább egy Stark, aki lélegzik, a farkasok mindig veszélyes állatok lesznek!

Vihat előtti csend

Daenerys Targaryen a Vastrón jogos trónkövetelője egyelőre csendben menetel előre, miközben sárkányai tinédzser korba léptek. Egyre erősebbek, egyre halálosabbak és egyre szeszélyesebbek. Várjuk a pillanatot, amikor megérkezik végre Westeros-ra a seregével és a sárkányaival!

game of thrones season 4_01

Sajnos egy fekete pontot itt kénytelenek vagyunk bevésni a készítők ellenőrzőjébe: egyáltalán nem volt jó húzás lecserélni Daario Naharis karakterét játszó színészt Michiel Huisman-ra. Hiányzik belőle az a könnyed lazaság, a szája szegletében folyamatosan megbújó pimaszság. Reméljük később ránk cáfol, de egyelőre nem tűnik jó casting-nak.

Sorozat-és csatornarekordot ért el a Trónok Harca!

Az várható volt, hogy remek számokkal fog visszatérni a sorozat, de talán még a HBO fejesei sem reménykedtek abban, hogy nem csak sorozat, de csatornaszinten is rekordot jelentő számokkal fog nyitni a premier. Ugyanis 6,6 milliós számokkal startoltak a Lannister-ek, ami jócskán rápakolt az előző évad 4.4 milliós eredményére.

game of thrones season 4_03

Az alapokat tehát lefektették, és enyhén szólva is sikerült felcsigázniuk az érdeklődésünket. Mostantól kilenc héten keresztül a hétfő lesz az új péntek, az a nap, amit a világ izgatottan és türelmetlenül fog várni. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon