Hírek
Forog az Insidious 3.!
2014. július 23.
Erőteljesen beindult a horrorfilm-gyártás Hollywoodban. Az Annabelle előzetese után most arról számolhatunk be, hogy munkába álltak az Insidious-trilógiát lezáró film stábja. Ennek örömére meg is kaptuk az első forgatási képet.
Újabb karakterplakátokat kapott a Sin City: Ölni tudnál érte
2014. július 23.
Robert Rodriguez és Frank Miller erőszakban úszó vizuális orgiája óriásit robbantott 2005-ben. Szűk 10 év után most megkapjuk a folytatást is, amihez vadonatúj Jessica Alba karakterplakátok dukálnak.
Megérkezett az első kép A hobbit: Az öt sereg csatájából
2014. július 22.
A Warner Brothers-Peter Jackson duó a Gyűrűk Ura-előzményfilmjének az első igazi előzetesét és plakátját nyilvánvalóan a Comic-Con fesztiválra tartogatják, de addig is, hogy növeljék, szinten tartsák a várakozási faktort, nyilvánosságra hoztak egy jelenetképet a Hobbit-trilógiát lezáró, Az öt sereg csatájából.
Star-Lord és csapata megérkezett Hollywoodba
2014. július 22.
A minap tartották meg az Angyalok Városában A galaxis őrzőinak vörös szőnyeges premierjét. Az eseménynek otthont adó, impozáns Dolby „Színház” előtt óriási tömeg verődött össze csak azért, hogy első ízben láthassa a Marvel grandiózus vállalkozását. A képek magukért beszélnek.
Box Office: Még mindig a majom az úr
2014. július 21.
Magyarországon forgalmazási okok miatt sajnos nem kerülhet széles közönség elé A majmok bolygója-franchise második része, ám ez egyáltalán nem vette el Caesarék harci kedvét, akik továbbra is őrzik a „bevételi fa” legfelső ágát.
A galaxis őrzői: pletykák a folytatásról
2014. július 21.
A nyár legjobban várt mozija körül egyre nagyobb a hype. Mindjárt itt a Comic-Con találkozó, de a Galaxis őrzői marketingesei minden nap valami újdonsággal lepnek meg minket. Most fim jeleneteket és híreket kaptunk a 2017-re esedékes 2. részről.
Csillagok Háborúja
2014. július 21.
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban megszületett az amerikai science fiction úttörő filmtörténeti a legendája, a Star Wars. A fiatal, álmodozó George Lucas a 70-es évektől felejthetetlen intergalaktikus eposzokkal gazdagította a nézőközönséget.
Comic-Con: Kérdezzetek ti is Starling City hősétől
2014. július 19.
A FOX és a Warner után a The CW is rákapcsolt. Igaz, hogy a TV Guide magazin Comic-Con kiadásának címlapján korábban már szerepelhetett a csatorna pár sikersorozatának cover fotója, ám az inkább a szériákat gyártó Warner Bros. Television érdeme volt. Ezúttal viszont tényleg az anyacsatorna állt elő egy érdekes ötlettel: bárki kérdezhet bármit a The CW sorozatainak készítőitől!
Harmadszor is eljönnek a rosszfiúk
2014. július 19.
Már egy ideje hallani arról hogy előkészületek alatt áll a Bad Boys-franchise harmadik része. Az egykori aranykezű producer, Jerry Bruckheimer és a stúdió is szeretné, ám ennél több nem történt a projekttel kapcsolatban. Egészen mostanáig. Végre a film egyik főszereplője, Martin Lawrence is megszólalt az ügyben.
Dwayne Johnson kiszáll a Halálos iramban-sorozatból?
2014. július 19.
Nem biztos abban Dwayne Johnson, hogy játszani fog a Halálos iramban-széria további részeiben. A sorozat hetedik darabját múlt héten fejezték be, és amikor a napokban megkérdezték tőle, akarja-e folytatni, kételyeinek adott hangot.
Comic-Con: A FOX követte a Warner példáját
2014. július 19.
A Warner nem is olyan régen a TV Guide magazin címlapjain népszerűsítette a Comic-Con-ra kilátogató sorozatait. Ezúttal a FOX hívott „erősítést”: olyan szériák kaptak külön, a rendezvényre készített exkluzív plakátokat, mint a Sleepy Hollow, a The Following vagy a Gotham.
Comic-Con 2014: A Warner Bros. programja
2014. július 19.
Nyilvánosságra került a Warner Brothers stúdió részletes programterve a július 24-én startoló Comic-Con fesztiválon. A középpontban a Hobbit, Mad Max és a Wachowski testvérek sci-fije a Jupiter Ascending lesz. Továbbiakban a Warner saját gyártású sorozat palettájával is megismerkedhetünk.