asdf

Martin Lawrence 7 legjobb szerepe

  • Szerző: P. Kristóf
Martin Lawrence ma ünnepli 49. születésnapját. Az amerikai színész leginkább vígjátékokban játszik, összegyűjtöttük nektek eddigi hét legjobb szerepét.

7. Malcolm Turner (Gagyi mami)

Gagyi mami

A Hupikék törpikék filmváltozatáért is felelős Raja Gosnell rendezte Gagyi mami a színész egyik legsikeresebb filmje, hiszen több, mint száz millió dollárnyi bevételt szedett össze és két további folytatása is készült. Bár a Gagyi mami kétségtelenül nem tartozik a nagyszerű filmek kategóriájába, az első rész még a sablonosságával és közönségességével is elég humoros lett ahhoz, hogy jót nevessünk rajta, ráadásul Martin Lawrence is letudta a már szinte kötelező, tőle legtávolabb álló karakterré maszkírozott filmjét. Az viszont igazán kár, hogy nem álltak meg ennyinél, hanem még ezt a keveset is lerombolták a trilógiává bővítéssel. 

6. Miles Logan (Állj, vagy jövök!)

Állj, vagy jövök!

A rendkívül rossz magyar címet kapó Állj, vagy jövök című akcióvígjátékban egy ékszertolvajt alakít, aki börtönbe kerül, miután egyik társa cserben hagyja. A vagyont érő gyémántot azonban még sikerül elrejtenie, mielőtt letartóztatnák, így miután szabadul, első útja a rejtekhelyre vezet. Legnagyobb balszerencséjére azonban pont rendőrkapitányság lett az épületből, így az agyafúrt bűnözőnek rendőrré kell válnia, hogy megszerezhesse végre jussát. A sok rendőrszerep után igazán jól áll neki a simlisség, kifejezetten vicces és üdítő film nagyszerű beszólásokkal és műfajához képest meglepően elfogadható történettel.

5. Martin Payne (Martin)

Martin

Will Smith-hez hasonlóan Martin Lawrence is egy tévésorozattal vált igazán ismertté, a Martin című műsor összesen öt évadot élt meg és az egyik legnézettebb sorozat volt, amíg futott. Bár a címe azt sugallná, nem saját magát alakítja benne, hanem egy lemezlovast, akinek meg kell küzdenie a hétköznapokkal. Lawrence karrierjét komikusként kezdte, így ez a sitcom rendkívüli lehetőség volt arra, hogy villogtathassa tehetségét, amit maradéktalanul meg is tett, bár nálunk nem játszották a tévék, de azok, akik szerették a Kaliforniába jöttem és az Életem értelmei című sorozatokat, azoknak egészen nyugodtan ajánlom.

4. Claude Banks (Életfogytig)

Életfogytig

Egyik első filmje, a Bumeráng után ismét együtt dolgozhatott Eddie Murphy-vel, de ezúttal már a film egyik főszereplőjeként. Az Életfogytig karrierje egyik legkomolyabb, mégis legviccesebb alkotása, ugyanis Ted Damme Oscar-díjra jelölt filmje két néger történetét meséli el, akiket életfogytiglani börtönbűntetésre ítéltek tévesen. A bent töltött idő alatt átértékelik magukban az élet értékét, miközben csak úgy szórják a jobbnál jobb szövegeket. Mély, de mégsem komoly, vicces, de mégsem felületes, gyakorlatilag A remény rabjai könnyített, vígjátéki változatának is tekinthető.

3. Cee (Szemet szemért)

Szemet szemértSpike Lee 1989-es Szemet szemért című alkotása volt az első film, amelyben szerepet kapott és bár csak rövid időre tűnik fel és akkor sincs a történet szempontjából túl sok mondanivalója, mégis ezzel a filmmel mutatta meg a producereknek és a közönségnek, hogy igenis van helye a vásznon. 

2. Terrance Paul (Nekem 8)

Nekem 8

Bár ha Martin Lawrence filmbeli társáról van szó, szinte mindenkinek Will Smith ugrik be, de a Tim Robbins-szal közösen készített Nekem 8 című film is legalább ennyire időtálló alkotás, az elmúlt húsz év egyik legeredetibb akcióvígjátéka. A maga őrült humorával, váratlan fordulataival és könnyfakasztóan vicces jeleneteivel már magában gyöngyszem a sok semmitmondó utánzat között, de a két főszereplő igazán remek páros, tőlük működik igazán az egésznek a dinamikája. Pedig Lawrence csak a szokásos formáját hozza, de ebben a filmben hat a legőszintébbnek. 

1. Marcus Burnett (Bad Boys- Mire jók a rosszfiúk?)

Bad Boys

A Bad Boys első része több olyan figurát tett igazi sztárrá, aki ma Hollywood meghatározó alakja. Egy részt ez volt Michael Bay első rendezése, más részről pedig a saját sorozatával ismertségre törő Will Smith és Martin Lawrence is ennek a filmnek köszönheti, hogy a legismertebbek közé kerültek. Marcus karaktere inkább humoros, míg legjobb barátja és társa a nőcsábász és megállíthatatlan zsaru. Igaz, hogy már jól bevett receptből főzték ki ezt a filmet, de tagadhatatlanul jó a stílusa és kicsit komorabb lett a hangvétele elődjeinél, de a két színész kirobbanóan jó párosa és az alakításuk teszi felejthetetlenné a filmet. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon