A Tékozló szív Claude Miller francia rendező utolsó munkája, bár befejeznie még sikerült, de a bemutatót már nem élte meg.

A 2011-es Drive dán rendezője, Nicolas Winding Refn Thaiföldre kalauzol minket, ahol az ázsiai mozi zsánerét vegyíti a spiritualizmussal, hogy megalkossa a bosszúfilmek feketebárányát, az Only God Forgives-t. A megtisztulás, bűnbocsánat és az explicit erőszak a fő tárgya filmünknek.

Már réges-régen meg kellett volna tanulnia mindenkinek, hogy Bruce Willis-szel nem lehet szórakozni. Mégis évente tűnnek fel azok a mindenre elszánt gengszterek, gyilkológépek, terroristák, vagy akármilyen gonosztevők, akik az ő és a családja, vagy esetleg az egész világ életére törnek. Ilyenkor unottan és kedvtelenül, de az elháríthatatlan kötelességtudattal felszerelkezve a világ egyik legkedveltebb kopasz akcióhőse szépen megold mindent.

Neil Jordan rendező 1994-ben megcsinálta minden idők egyik legjobb vérszívókról szóló filmjét, az Interjú a vámpírral című filmet, majd várt közel 20 évet és még egyszer nekifutott a témának. Ebből született a rendkívül furcsa Byzantium című mozi.

Nagyon ritkán készül (férfi szemmel nézve legalábbis) élvezhető romantikus komédia, mely nem csak az egyetlen sablonra épített tucatgyártás egyik újabb darabja. Nos, Paul Weitz rendező ezúttal egész közel került a sikerhez, közelebb, mint idén eddig bárki. A forgatókönyv Jean Hanff Korelitz Admission című regényéből készült, melyhez az angol név hű maradt, míg szokás szerint a magyar fordítók valami óriási hülyeséget aggattak rá.

Michael Bay rendezőt főként az elképesztően nagy költségvetésű, látványos akcióorgiáiról ismeri a világ. A Transformers széria atyja ezúttal, életében először, Hollywoodban kevésnek számító 26 millió dollárból, egy megtörtént eseményt vitt vászonra. Remek választás volt, szerintem a Bad Boys óta nem csinált ilyen jó filmet.

Még 2010-ben készítette el Dennis Dugan rendező a számos sztárt felvonultató Nagyfiúk című vígjátékát. Már az sem sikerült túl humorosra, de ott még az életérzés és a hangulat azért el tudta adni a filmet, a színészgárdáról nem is beszélve. Természetesen ami egyszer bejön Hollywoodban, azt addig verik, amíg csak lehet, hogy az utolsó centet is a zsebükben érezhessék. Minden bizonnyal esetünkben is ez történt, mert a Nagyfiúk második része érthetetlenül rossz lett.

Costa-Gavras napjaink talán legismertebb görög rendezője-forgatókönyvírója, a politikai thriller műfajának megteremtőjeként tartják számon. Eddig olyan darabokkal gazdagította a filmművészetet, mint például az Eltűntnek nyilvánítva, az Ámen, vagy az Őrült város. Minden alkotása valamilyen komoly erkölcsi problémát boncolgat, legújabb, 2012-es filmje, a Bennfentes játék a bankok világába kalauzolja el a nézőket.

2009-ben már kapott egy saját filmet szintén Farkas címmel, plusz egy ’X-Men kezdetek’ résszel, és idén újra magára hagyták a képregényhőst, ezúttal Japánban.

A Z világháború című filmben nem igazán lehet fölfedezni a fővárosunkban felvett jelenetekből egyet sem. Mondhatni egy az egybe kivágták az összeset. A moziban ülve teljesen megfeledkezik a néző arról, hogy hazánkban is forgattak jeleneteket a filmhez.

Különösen a nyolcvanas években volt hatalmas kultusza a rendőrtársakról szóló akcióvígjátékoknak, ám a mai napig készülnek úgynevezett ’buddy cop’ filmek.

Aki imádta a Gru első részét, az a folytatásért is oda lesz! Bravúros, ahogy a gonosztevőből megszelídült apukává válik Gru, amihez nagyban hozzá járult a három árva kislány cukisága.