A François Mauriac regényéből készült francia dráma Thérese életét, főleg házasságát mutatja be. A főszerepben a bájos, fiatal arcú Audrey Tautou-t láthatjuk, aki ezúttal öregnek és megviseltnek látszik, bár lehet, hogy csak a szerepéhez alkalmazkodott. A vidéki lány tekintete mindig aggodalomról árulkodik, agya egyfolytában jár valamin. Miközben álmodozik, hozzámegy barátnőjének a bátyjához, Bernardhoz, de nem szerelemből, pusztán a fenyőfabírtokaik növeléséért. És mint minden kényszerházasság, ez is kudarcba fullad, míg az egyszerű férfi csak arra vágyik, hogy vadásszon, egyen és szeretkezzen addig a felesége lelke teljesen összetörik. Beszélgetni akar érzésekről, vitatkozni mindenféle témákról, de sehol sem engedik kibontakozni. Végül teljesen magába fordul és hirtelen felindulásból úgy dönt, szép lassan megmérgezi gyűlölt férjét. Ezen is látszódik, mennyi minden változott a Bovaryné írása óta, aki akkor inkább saját maga vett be egy jó adag arzént. Itt azonban nem történnek ekkora tragédiák, inkább csak Thérese sajnáltatja magát naphosszat ahelyett, hogy szép csendben tovább állna. Talán ezért nem is tudtam sajnálni, ezzel együtt átérezni a hősnő szenvedését, valahogy számomra az emberi dráma itt félresiklott. De még valószínűbb, hogy azért néztem ennyire szkeptikus szemmel a vásznat, mert a realizmus nem az én pályám, a vetítés az álomszerű boldogságból, gyönyörű kis szerelmem mellől, az ágyból rángatott ki, így az ő hiányától elvakulva mások gondjai nem igazán kötöttek le. Mivel a történet a huszas évek vége felé játszódik, a felsorakoztatott családi és magánéleti problémák egyáltalán nem aktuálisak, az egész egy sor szenvedés, melyre lenne megoldás. Lenne, ha bárki is tenne érte valamit, itt viszont a kis Thérese csak fürdik önsajnálatában és némán mereng a távolba. Összefoglalva Flaubert klasszikus regényének, a Bovarynének száz évvel későbbi reinkarnációja, gyakorlatilag ugyanaz a tematika, a karakterek, csupán a kor szelleme változott meg, ez által egy kicsit a történet alakulása és végkimenetele is. Hogy valami pozitívat is mondjak, a fényképezés nagyon szépen, franciásan lett megcsinálva, nem csak merev képeket láthatunk, hanem részleteket, kiemeléseket ami nagyon jól működik. A történet nem szolgál semmi újjal, lerágott realista csont, de a színészek meggyőzően alakítanak, rájuk nem lehet panasz. Ha más regényt vittek volna vászonra az alkotók, akkor egy jó mozit készíthettek volna, így viszont egy középszerű, monton drámát tettek le az asztalra, melyből legalább annyi van, mint a fingós-böfögős vígjátékokból. Ha valaki kíváncsi lenne egy fiatal nő szenvedéseire, akkor augusztus 22-től megtekintheti a mozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal.