A film már az elején kihangsúlyozza, hogy a történet megtörtént események alapján íródott, hiszen ez remekül növelheti egy film történetének a tétjét, mert tudjuk, hogy amit a vásznon látunk - még ha nem is tökéletes pontossággal - valóban megtörtént. Az alaptörténet szerint Hitler nem csak megszállja az ellenséges európai országokat, üldözi a zsidókat, a kommunistákat és másképpen gondolkodókat, de el akarja pusztítani a történelmi műkincsállomány neki nem tetsző részét. Az úgynevezett Néró parancs szerint, ha Hitler meghal, vagy a háborút elveszítik a németek, akkor az összerabolt kincseket meg kell semmisíteni, nehogy visszakerüljenek eredetei helyükre, hiszen azt a meghódított országok lakói nem érdemlik meg. Eközben az oroszok is lopják, ami mozdítható: ők ezzel szeretnék kárpótolni magukat a háborúban ért sérelmekért. Szerencsére jön Amerika Kapitány és segít! De sajnos nem, pedig úgy akár még élvezhető is lenne ez a két órás kalandfilm.

Néhány elhivatott szakember, köztük muzeológusok, szakértők, múzeum igazgatók a fejükbe veszik, hogy még a háború végét megelőzve, a frontvonal előtt haladva megpróbálják a legtöbb műkincset megmenteni az enyészettől, illetve a szándékos pusztítástól.

Igen nagy érdeklődéssel ültem be a moziba, hiszen egy igazán izgalmasnak ígérkező II. világháborús történet ígéretét hordozta a film, de több szempontból csalódnom kellett.

Ősi igazság, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, de ennyi sztár egészen biztosan nem működik egy két órás filmben, vagy legalábbis ebben nem. Ezt a problémát az alkotók is felismerték, ezért a film nagy részében a csapat különvált, hogy a színészóriások ne akadályozzák egymást abban, hogy karaktereik kiteljesedjenek. Na pontosan itt volt a hiba. Pontosabban a karakterek hiányánál, hiszen ki a fenét csigázna fel fél tucat középkorú műkincs fetisiszta, akiknek egytől egyig az a célja, hogy ha már harcolni nem képesek, legalább valamit tegyenek az emberiség javára. Senkiben nem volt egy fikarcnyi plusz motiváció sem. Nem volt európai zsidó rokon, meleg igazgató, aki bosszút áll az üldözött melegekért.

A színészek jól teljesítettek, de semmi újat nem kellett hozniuk, hiszen ezerszer játszották már el ezeket a személyiségeket, de legjobban Bill Murray, John Goodman, valamint Bob Balaban tudta hozni a kötelezőt. A legnagyobb baj mégis az volt, hogy bár érthető módon a szereplők különböző helyeken bukkantak fel a film során, de csak ritkán lehetett tudni, hogy ki miért, és hogyan jutott el a következő helyszínre. Az egész film olyan volt egy kicsit, mintha a fontos jeleneteket már leforgatták volna, de hátra lenne az összes olyan, ami a néző számára a folytonosságot jelenti, mert - őszintén szólva - néha kissé követhetetlen volt a történet.

A filmnek komoly mondanivalója lenne, hiszen egy olyan témát dolgoz fel a számtalanszor megfilmesített II. világháború részeként, amiről eddig keveset hallottunk. Többet nem tudunk meg, csak kapunk egy vígjátéknak szánt, de mégis minden mondatában pátosztól csöpögő, érzelgős, sokszor követhetetlen filmet. Az egészben pedig a legrosszabb, hogy a jó színészek és az izgalmas alaptörténet miatt többre lett volna érdemes a film, és hogy ez nem így lett, az nagyrészt George Clooney hibája.

MŰKINCSVADÁSZOK (12)

Főszereplők: Matt Damon, Cate Blanchett, George Clooney, Bill Murray, John

Goodman, Jean Dujardin. Zene: Alexandre Desplat.

Operatőr: Phedon Papamichael.

Látvány: James D. Bissell.

Írta: Bret Witter, Robert M. Edsel, Grant Heslov, George Clooney.

Rendezte: George Clooney

Mozibemutató: 2014. február 20.

Eredeti cím: The Monuments Men

Színes, szinkronos amerikai film

Műfaj: kaland / vígjáték / háborús

Gyártó: Twentieth Century Fox

Játékidő: 112 perc

Korhatár: 12