asdf

Harrison Ford lesz a Star Wars VII egyik főszereplője

Bár eleinte még az sem volt biztos, hogy elvállalja a szerepet, majd azt híresztelték róla, hogy csupán egy cameo erejéig tűnik fel benne, most úgy látszik, hogy Harrison Ford valójában a Star Wars hetedik részének egyik főszereplője lesz.

Az Entertainment Weekly legújabb számában láthattuk az első hivatalos képet Christopher Nolan Interstellar című filmjéből, de ez nem az egyetlen friss információ, amivel az amerikai lap rendelkezik. Azt állítják többek között, hogy Harrison Ford karaktere, vagyis Han Solo lesz a film egyik főszereplője három fiatal szereplő oldalán, de Luke Skywalker és Leia hercegnő is jelentős részét képezi majd a történetnek.

hansolo

A magazin az alábbi információkat közölte legújabb számában a filmről:

- A szereplőválogatás januárban kezdődött el komolyan.

- Jelenleg még több nagyobb szerep keres gazdát, többek között egy női főszerep.

- Michael Arndt eredeti forgatókönyvét jelentősen átdolgozta J.J. Abrams és Lawrence Kasdan, ezért csúszott a casting is.

- Hamill, Fisher és Ford jelentős szerepet tölt majd be a cselekményben. Mindhármuk közreműködését biztosították még 2012-ben, mielőtt a Disney megvette volna a Lucasfilmet.

- Han Solo lesz a három fiatal karakter mellett a film egyik főszereplője.

Az általuk megjelentettett hírek egy része ugyan nem minősül újdonságnak, hiszen már tavaly hallhattuk őket pletykák formájában, például a forgatókönyv újraírásával kapcsolatban, ugyanis Arndt eredeti változata állítólag csak nagyon rövid szerepet szánt az eredeti trilógia hőseinek és inkább az új generációra koncentrált. Ez most jelentősen megváltozott, hiszen Han Solo a cameotól egészen egy főszerepig lépett elő és valószínűleg majd a Star Wars nyolcadik, vagy kilencedik részében adja csak át a stafétát utódainak. Egyes pletykák szerint akár meg is halhat a legújabb epizód végén, hogy ezzel is több motivációt adjon a fiataloknak a gonosz elleni küzdelemben. 

Star Wars VII - Bemutató: 2015. december 18.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon