Box Office: Maugli továbbra is az élen, de elvérzett a Vadász
- Dátum: 2016. május 02. 18:03
- Szerző: Steiner Ádám
Maugli egy „indahintára” van a 700-as álomhatártól
A jövő héten nagyon érdekes jelenséget figyelhetünk meg, ugyanis a Disney minden valószínűség szerint magát fogja megverni - A dzsungel könyve szemszögéből nézve -, ugyanis a stúdió égisze alatt berobbannak a Marvel szuperhősei az életünkbe, akik már az előzetes adatok alapján is jó eséllyel pályáznak az év legsikeresebb popcorn-film címére. A minőség viszont már egy másik kérdés lesz.
Amíg „tűkön ülve” várjuk a világ legdrágább szappanoperáját, addig nézzük meg, hogy mire volt képes ezen a héten A dzsungel könyve szerethető animált figurái. Az erős konkurencia hiányában – A Hófehér és a vadász-folytatása be is fejezte a pénzgyűjtést – Maugli könnyedén tömködhette a dollárpapírokat vörös nadrágjának láthatatlan zsebeibe. A remek nézői megtartásának köszönhetően ezúttal újabb 42 millió dollárt gyűjtöttek össze, így A dzsungel könyve neve mellett három hét után 252 millió dolláros amerikai, és 684 millió globális - Amerika + tengerentúli forgalmazás - bevételi eredmény szerepel. Nem véletlen, hogy a stúdió dollárjeltől csillogó tekintettel be is jelentette a folytatást.
A meseadaptációk harcát a Vadász veszítette el
Szomorú ezt kimondani, de Chris Hemsworth 2016-os esztendejét már csak a bődületesen gyengének kinéző Szellemirtók menthetik meg, révén a karaktere kimaradt a dollármágnesnek számító mini-Avengers filmből, az Amerika Kapitány: Polgárháborúból. A címszereplésével készülő alkotásról az előző cikkünkben már elmondtuk, hogy csak a jó nézői megtartásban és egy esetleges pozitív szájhagyományban bízhat.
Látva a mások heti teljesítményét, egyik sem igazán jött be. A kritikusok alaposan szétszedték (16%-os index), és a rajongókat sem igazán tudták aktivizálni, mert a második hétre elveszítették a törzstáboruk 51%-át, ami a gyenge kezdés miatt már csak 9 millió dolláros bevételt eredményezett. Annak ellenére, hogy csökkentették a produkciós költségeket - 115 millióból készült - Amerikában már biztosan nem fogja tudni visszahozni: eddig csak 33 milliót szedett össze hazai földön. A gyászos mérlegen a tengerentúli forgalmazás tudott némiképp kozmetikázni, ugyanis Thor befagyott fejszéjére eddig „odaát” 99 millió dollár értékben voltak kíváncsiak, így A Vadász és a Jégkirálynő jelenleg 130 milliós összbevételnek örülhet, ami bár papíron jól hangzik, de a stúdió csak a hazai mozik eredményéből lát színtiszta profitot. És akkor még a marketing költségekről nem is beszéltünk! Szomorú kudarc, ami a trilógia illúzióját alapjaiban törölte ki a producerek fejéből.
Amerika Kapitány: Polgárháború preview: újra rekordot döntenek a Marvel szuperhősei?
A bevételi riport szerint a pajzsos szuperhős önálló trilógiáját lezáró eposz a tengerentúlon borzasztó erősen tudott nyitni – csak pár országban mutatták be -, ugyanis eddig 200 millió dollár folyt be a nemzetközi forgalmazásból, aminél házon belül csak a Bosszúállók: Ultron kora volt képes a maga 201 milliós nyitányával.
A kritikák egyelőre csupa jót mondanak a Russo-fivérek új szuperhős mozijáról, akiknek jó érzékük is van hozzá, ugyanis az Amerika Kapitány: A tél katonája a legjobb Marvel-film volt eddig a Bosszúállók első része mellett. Az már most, az amerikai premier előtt, biztosnak látszik, hogy a képregényvilág egyik legrégebbi karakterének harmadik kalandja lesz a legsikeresebb önálló alkotás az univerzumon belül.
Top 10-es amerikai bevételi lista
1. The Jungle Book - 42 millió
2. The Huntsman: Winter's War - 9 millió
3. Keanu - 9 millió
4. Mother's Day - 8 millió
5. Barbershop: The Next Cut - 6 millió
6. Zootopia - 5 millió
7. Ratchet & Clank - 4 millió
8. The Boss - 4 millió
9. Batman v Superman: Dawn of Justice - 3 millió
10. Criminal – 1 millió