asdf

A Motorosok olyan műfaji csúcs, mint a Keresztapa a maffiafilmek között

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: UIP-Duna
A Motorosok világpremierje tavaly ősszel volt a londoni filmfesztiválon, de különféle forgalmazási okok miatt csak most nyáron kerül a mozikba. Az első kritikák így még tavalyról származnak, és ez a kezdet nagyon biztató, mert mindenki szuperlatívuszokban beszél a filmről.

Motorosok sztorija valós történet alapján alapján szőtt fikció, a Vandálok nevű Chicago környéki motorosbanda felemelkedését és bukását mutatja be, pontosabban azt, hogyan válnak száguldást kedvelő fiatalok szabadidős klubjából bűnszövetkezetté.

A mérvadó amerikai szórakoztatóipari lap, a Variety kritikusa egyenesen a Keresztapához hasonlítja a filmet, mert szerinte ahogyan Coppola összefoglalja, de le is mezteleníti az Amerikában megtelepedő szicíliai maffia mítoszát, Jeff Nichols író-rendező úgy teremti újra a hatvanas évekbeli motorosbandák ellentmondásos világát. Debruge ezek után sem fukarkodik a dicsérettel, mert másik összehasonlítási alapnak a Mad Maxet nevezi meg megkerülhetetlen motoros referenciaként, már csak Tom Hardy okán is, aki a Motorosokban is meg A harag útjában is két keréken száguld, antihősöket alakítva.

A női főszereplő, a brit Jodie Comer pazar alakítását emeli ki az Evening Standars kritikusa, leszögezve, hogy a színésznő, aki szerepelt már pár amerikai filmben, most veszi be valójában Hollywoodot. A Comer által alakított Kathy a film narrátora és sarkalatos pontja. A nő halálosan szerelmes a főhősbe, Bennybe (Austin Butler), és egyre fokozódó nyugtalansággal szemléli, hogy a férfi rivalizálása a bandavezérrel, Johnnyval (Tom Hardy) árnyékot vet kapcsolatukra.

A The Telegraph kritikusa úgy véli, Nicholst mint szerzői filmest nem annyira a hősök elkerülhetetlen bukásának története érdekli, mint inkább meg akar idézni egy kort, amikor Amerika önmagát kereste, és ezt a hangulatot a hozzá tartozó attitűddel olyan átütő precizitással hozza, hogy nem csupán látni és hallani, hanem szinte szagolni is lehet. Collin szerint nagyon a helyén vannak a finoman felvezett hommage-ok is: Butler Bennyje a korszak egyik nagy sztárja, James Dean előtt tiszteleg, Hardy Johnnyja pedig a másik félisten, Marlon Brando előtt emel kalapot. 

Motorosok / Bikeriders – Hazai bemutató: 2024. június 20.

Megosztás facebookon