asdf

A DC további 9 szuperhősfilmet tervez az Igazság Ligája után

  • Szerző: P. Kristóf
A hét eleji nagy bejelentés, vagyis az Igazság Ligája film után a Wall Street Journal olyan információk birtokába jutott, miszerint a DC jelenleg 11 különböző szuperhősfilmen dolgozik.

A Marvel az elmúlt évtizedben szépen aprólékosan megkezdte filmes univerzumának kiépítését, amelynek köszönhetően ma az egyik legerősebb és legnépszerűbb franchise van a kezükben. A másik nagy képregénycég, vagyis a DC kicsit elmaradt mögöttük, hiszen ők eddig csak Batman és Superman karakterére helyeztek nagy hangsúlyt a vásznon, valamint tettek egy gyenge próbálkozást Zöld Lámpással is. A DC filmes jogainak tulajdonosa, vagyis a Warner rájött, hogy ebben több pénz is lehet, így arra az elhatározásra jutottak, követik a Marvel példáját.

batman vs supermanElőször a tavalyi Comic Con alkalmával érkezett a nagy bejelentés Az acélember rendezőjétől, Zack Snyder-től, hogy a film folytatásában összeeresztik a kiadó két legikonikusabb hősét, vagyis elkészítik az első olyan filmet, melyben Batman és Superman is szerepel. Aztán ahogy egyre jobban haladt előre a produkció, megtudhattuk, hogy rajtuk kívül Csodanő és Cyborg is feltűnik majd, ami alapján már sejteni lehetett, de most vasárnap végre hivatalosan is bejelentették, hogy ezt követően jön az Igazság Ligája mozifilm is, szintén Zack Snyder rendezésében. A produkciót a Batman vs. Superman-nel együtt forgatják majd le, így egy évre rá, már 2017-ben a mozikba kerülhet.

dcA Wall Street Journal nevű pénzügyi újság értesülései szerint azonban még ennél is jóval nagyobbak a terveik, jelenleg 11 filmjük van fejlesztés alatt, ebből kilenc még bejelentésre vár. A korábbi információk szerint a Batman vs. Superman és az Igazság Ligája mellett a Warner dolgozik még a Shazam!, a Metal Men, a 100 Bullets és a Fables című kiadványaik filmváltozatán is. Ha mindez igaz, akkor már csak öt rejtélyes projekt maradt. Ugyanakkor sokan tudni vélik, hogy a Gal Gadot által életre keltett Csodanő is kap majd egy saját filmet az Igazság Ligája után, ugyanis a színésznő három filmre szerződött le és ebből kettőt már bejelentettek.loboDwayne Johnson korábban bevallotta, hogy leszerződött a DC-hez egy titokzatos szuperhősfilm főszerepére, de hogy melyikről van szó, azt egyelőre nem lehet tudni. Korábban a Zöld Lámpás is szóba került, mint lehetséges jelölt, ezt azonban a színész nyilatkozata teljesen kizárja, ugyanis annyit árult el, hogy olyan karakterről van szó, aki eddig még sosem szerepelt filmen. A találgatók szerint Lobo, vagyis az űrlény zsoldos és fejvadász az a titokzatos figura, aki illik a gyér személyleírásra és Dwayne Johnson számára is megfelelő lehet.

sandmanA Homokemberrel nem összekeverendő Sandman is kap állítólag egy filmet, mégpedig Joseph Gordon-Levitt lesz a címszereplője, de egyben a rendezője is. Az általa életre keltett figura a Végtelenek családjának tagja, akik hozzá hasonlóan az élet egy-egy területe felett uralkodnak, mint például a halál, a végzet, vagy a vágy. A Morpheus néven is emlegetett figura 70 éven át raboskodott egy varázslónál, majd miután kiszabadult bosszúhadjáratra indul, majd utána megpróbálja a mai világban is kiépíteni királyságát.

justice league dark

Ezekkel együtt csupán egy lehetséges hely maradt hátra a tizenegyből, ami feltehetőleg Guillermo del Toro Justice League Dark című produkciója lesz, hiszen már több éve próbálja elkészíteni ezt a mozit, de eddig nem kapott zöld utat, de a szuperhősfilmek dömpingje talán számára is megadja a lehetőséget, hogy filmre vigye az Igazság Ligája sötétebb változatának történetét, melynek vezetője Constantin és Frankenstein szörnyétől kezdve szellemeken át egy jósnőig mindenféle fura szerzet a tagja. 

A Batman vs. Superman és az Igazság Ligája kivételével a többi azonban nem hivatalosan megerősített hír, így jelenleg csupán pletykának minősül, de a statisztikák szerint a Hollywood-ban felmerülő hírek több esteben bizonyulnak igaznak utólag, mint kamunak, így jó eséllyel láthatjuk majd a fentebb említett filmeket a közeljövőben. Ti melyiknek örülnétek a legjobban?

Batman vs. Superman:Az igazság hajnala - Bemutató: 2016. május 6.

Megosztás facebookon