asdf

Az Acélember, akinek vajból van a szíve

Számos feldolgozást megélt már Superman, és lassan a nevetség tárgyává vált ez a piros gatyás figura, akit szuperhősnek tartunk. Mégis óriási várakozás övezi Superman legújabb mozis szereplését, sokan már előre az új Sötét lovag-trilógiát látják benne.

Ennek oka egyrészt, hogy a forgatókönyvet Christopher Nolan és a Batman filmeket is jegyző David S. Goyer írta, másrészt a rendező, Zack Snyder már korábban a Watchmen-nel megmutatta, mennyire ért a szuperhős filmek műfajához. Igazi kihívást jelentett az új Superman. Bruce Wayne karakterét azért lehetett ilyen mélységekben bemutatni, mert ő egy földi ember, míg Superman nem a mi világunk szülötte. Hogy lehetne bemutatni valakinek az emberi oldalát, mikor nem is az? Nos, a kérdésre a válasz az, hogy Nolan és csapata nagyon jól ábrázolja, hogy a mi hősünk kryptoni mivolta mellett emberi tud lenni. Gyerekkorát tekintve, nagyon sérülékenynek és törékenynek látszik. Össze sem hasonlítható felnőtt énjével, amíg rá nem talál a válaszra, hogy ki is ő valójában, addig bizony ereje sem az igazi.

Acelember_westend_2_1

A korábbi megfilmesítésekkel ellentétben itt a Krypton-on kezdődik a történet, szemtanúi lehetünk Superman (Henry Cavill) világra jöttének, a bolygó utolsó nagy harcainak, majd elpusztulásának. Jor-El (Russell Crowe), a bolygó vezető tudósa próbálja figyelmeztetni a bírákat, hogy a kizsákmányolás miatt planétájuk magja össze fog omlani és felrobban.  Ekkor jelenik meg a népe védelmére katonának kitenyésztett Zod tábornok (Michael Shannon), aki semmitől nem riad vissza feladata elvégzésének érdekében. Puccs kísérletbe kezd, hogy mentse a menthetőt, azonban nem éri el célját. Jor-El és felesége évszázadok óta először természetes úton nemzett gyermeket, a kis Kal-Elt. Apjának sikerül népük egész genetikai táblázatát egy kódexbe rejteni, ezzel jövőt adva fajuknak. Bolygójuk végleg a múlt árnyékává válik, de még előtte egy űrhajóban sikerült elküldeni gyermeküket a Föld-re, vele együtt a kódexet. Zod tábornoknak és csatlósainak ezt már nem sikerül megakadályoznia, de Jor-Elt megöli, mielőtt elkapnák őt és egy feketelyukba száműznék. Mikor a bolygó felrobban, csak a kisbaba és a kitaszított katonák élik túl a kryptoni végzetet.

Man of Steel

A látvány zseniális és mozivászonra szegez minden tekintetet első perctől az utolsóig, tényleg úgy érzi az ember, mintha egy másik világba keveredett volna. Eddig nem láthattuk alaposabban Superman szülőföldjének kultúráját, de most végre sikerült ezt a hatalmas űrt betölteni, megismerhetjük Kal-El világát és múltját.

acelember_promo

A legtöbb szuperhősös film azon bukik el, hogy az átlagemberből hőssé válás folyamatát lerágott csont szinten, unalmasan mutatják be. Superman 2013-as visszatérésénél efféle gond nincs. A produkció készítői minden fontos momentumra oda figyeltek, arra összpontosítottak, hogy emberi megközelítésben vázolják őt, pl. hogy születése óta rendelkezik képességeivel, csupán meg kell tanulnia kezelni az erejét, nem találja helyét a világban, mássága hatással van rá és megtöri őt. Nem érti, miért rendelkezik olyan erőkkel, amilyenekkel senki más, ezért nagyon magányos, a nevelőszülein kívül nincsen senkije. Azonban ha valaki bajba kerül, gondolkodás nélkül a segítéségére siet. Kal-El/Clark Kent jellemfejlődésnek lehetünk tanúi, a megtört, csalódott kis srácból, akkor lesz igazi hős, amikor megtudja, honnan származik, hogy miért olyan, amilyen, és mi a küldetése, így értelmet nyer minden. A gyermekkori traumákat, élményeket nem lineárisan, hanem a történetbe beépülve, visszaemlékezésekként láthatjuk, ezzel is fokozva az izgalmat. Sokkal hangulatosabbá válik a sztori tőle, ahelyett, hogy beleunnánk a kisgyerek gondjaiba (hiszen mindenki a felnőtt Superman-re kíváncsi) csak még komorabbá, keményebbé és persze személyesebbé válik a harc.

jelenet19

Zod tábornok jelenti a legnagyobb kihívást, hiszen saját népének szülöttje, hasonló képességekkel rendelkezik, sőt még gyilkolásra is lett kiképezve, erkölcsök nélkül. A főellenség és csapata kiszabadulva a feketelyukból elindul megkeresni Kal-Elt, aki tudja, hol van a kódex, aminek segítségével a Földön újjá építhetik bolygójukat. Óriási, A Bosszúállókat is túlszárnyaló harc veszi kezdetét, melynek során gyakorlatilag városok pusztulnak el. Bátran kijelenthetem, hogy az eddigi leglátványosabb darabja a műfajnak, mintha keveredne a Thor, A sötét lovag és az Avatar.

A Clark Kent-et alakító Henry Cavill rendelkezik azzal a nyugodt eleganciával és földöntúli felsőbbrendűséggel, ami minden idők legerkölcsösebb védelmezőjének megszemélyesítéséhez kell. Ő már nem az a bugyuta Clark Kent, akit megismertünk a korábbi Superman filmekből. De hogy biztosra menjenek az alkotók, a női szíveket is rabul ejtő jelenetben hagyták félmeztelenül mászkálni. A Lois Lane-t alakító Amy Adams csinos pofiján kívül többet nem mutat nekünk ezúttal, de úgy látszik ez is elég volt ahhoz, hogy elcsábítsa Superman-t. Pedig karaktere az elején ígéretesen indult, de ahogy kezd kibontakozni a küzdelem, teljesen a háttérbe szorul, onnantól kezdve egy-egy mondattal járul csak hozzá a szövegkönyvhöz. Michael Shannon tökéletes a brutális és lelketlen, de mindent a saját népéért cselekvő Zod tábornok szerepére. Engem a főellenség stílusa leginkább a Star Trek-ből ismert Khan haragja című effektusra emlékeztet, amikor az ellenfeled többet tud rólad és az eszközeidről, mint te magad. Azonban egy valamiben Clark végig jobb, ismeri az embereket és a Földet, s végül ezt használja fel győzelme érdekében iszonyatos ellenfele ellen. Az epikus csata után válik belőle Superman, ugyanis ekkor tudja meg az emberiség, hogy közöttük él egy ilyen idegen hős, aki megvédi őket. A nevet is a hálás földlakók adják neki, szép lassan elkezdi így nevezni őt a köznyelv, megbíznak benne.

Az acélember

Az év egyik leglátványosabb kalandja igazi lelki mélységekbe viszi a sebezhetetlen szuperhős történetét. Profi színészeket válogattak a tökéletesen eltalált karakterekhez és olyan akciójeleneteket varázsoltak a vászonra, amilyenhez foghatót még életemben nem láttam. Egy szóval: katarzis.  Azért nem zárkóztak el teljesen a humortól sem, azonban csak minimális szerepet kap a történetben és legtöbbször csupán a háttérben, szinte rejtve jelenik meg. Én hatalmas elvárásokkal ültem be a moziba, és nem csalódva, hanem teljesen megbabonázva tértem magamhoz 143 perccel később. Az Acélember olyan igazi hollywood-i szuperprodukció, amely eszünkbe juttatja, miért is Amerika a filmgyártás központja. Teljesen magával ragadó, drámai közben mégis kirobbanóan energikus. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze meg moziban, mert kisebb képernyőn nem jön át az ilyen típusú filmek nagysága. Június 20-tól lehet megtekinteni a magyar mozikban Imax-ben, sima 3D-ben vagy akár a klasszikus, kétdimenziós verzióban is!

AZ ACÉLEMBER 3D (12)

Főszereplők: Henry Cavill, Amy Adams, Russel Crowe, Michael Shannon, Kevin Costner, Laurence Fishburne, Diane Lane.

Fényképezte: Amir Mokri.

Látvány: Alex McDowell. Írta: Jerry Siegel, Joe Shuster, David S. Goyer, Christopher Nolan.

Producer: Christopher Nolan. Rendezte: Zack Snyder

IMAX 3D-BEN IS!

Mozibemutató: 2013 június 20.

Színes szinkronzált amerikai film

Gyártó: Warner Bros. Pictures, Legendary Pictures

Eredeti cím: Man of Steel

Műfaj: kaland/akció/fantasy

Játékidő: 143 perc

Korhatár: 12

A filmet szinkronos 4DXIMAX 3D3D és 2D verzióban, illetve 3D OV (eredeti angol nyelven) is bemutatják!

Eredeti nyelven a Cinema City Debrecen és Mom Park termeiben, illetve Pápán a Petőfi Moziban lesz látható!


Megosztás facebookon