asdf

A nagy Comic-Con összefoglaló

Az év legnagyobb képregényes-és filmes rendezvényének köszönhetően pörgős és hosszú napokon vagyunk túl. Az idei fesztivált sem érheti panasz, hiszen egymás után érkeztek a frissebbnél-frissebb hírek, plakátok, előzetesek és jelenetképek. Íme a Comic-Con összefoglalónk.

 Batman vs. Superman: Wonder Woman megérkezett, Bruce Wayne köpenyt villantott és portrét ült, Zack Snyder teaser-t hozott

Ha legközelebb azt fogja állítani a Warner Brothers akár egyetlen filmjénél is, hogy nem helyez rá túl nagy hangsúlyt, akkor biztosan nem fogjuk elhinni nekik. Idén megpróbálták a világot elaltatni azzal, hogy a 2016-ban érkező szuperhős-duó marketingjére majd csak a 2015-ös Comic-Con fesztiválon fognak ráerősíteni. Ennek ellenére nagyon gyorsan kiállították Ben Affleck Denevér-kosztümjének a maszk és köpeny részét.

batmansdcc001

Ezután sem hagyták abba a rajongók „kínzását”: egy közeli arcportré készült a sok bűntől, erőszaktól és szenvedéstől megcsömörlött Bruce Wayne-ről. A kép után tudatosult bennünk, hogy Zack Snyder bőregere inkább A sötét lovag: Visszatér animációs mesében látott Denevéremberhez fog hasonlítani.

_batman_benaffleck_portre_comic_con

A slussz poént, mint minden kiváló mágus, úgy a Warner Brothers is a végére hagyta: elhozta Wonder Woman-t a földre és levetítette az első karakter bemutató teaser-t, ami lényegében abból állt, hogy Batman és Superman hatásvadász pillantást váltott egymással.

comic_con_batman_v_superman_wonder_woman

Marvel is rákapcsolt: megérkezett Thanos és hatásos koncept plakátot kaptak a Bosszúállók!

A jövő évi blockbuster-szezon kétségkívül a Bosszúállókról fog szólni. Vajon Joss Whedon-nak sikerül-e még egy könnyen fogyasztható popcorn mozit letennie az asztalra? Egy biztos: a tétek jövőre igencsak megnövekedtek, ugyanis Ultron robotserege mellett Loki által vezetett Chituri csak finomkodó cserkészosztagnak tűnnek, ráadásul a Bosszúállók-csapata is kiegészült néhány új taggal. Köztük Skarlát Boszorkánnyal, Higanyszállal és The Vision-nal. A koncept plakátok szerint még ők is kevésnek tűnnek a robot-cunámi ellen. Meglátjuk, mindenestre Amerika Kapitány betört pajzsa nem ígér sok jót.

bosszuallok2_teljes_mozaikkep

Hivatalos: Josh Brolin lett Thanos!

Eddig is tudtuk, hogy Thanos fel fog tűnni A galaxis őrzőiben, még hozzá Josh Brolin megformálásában, ám a karakterrel további tervei is vannak a Marvel-nek, amit három tény is alátámaszt. 1. A Gyűjtő jelenléte a Thor: Sötét világ stáblista utáni jelenetében illetve A galaxis őrzőiben tett komolyabb látogatása. 2. James Gunn elmondta, hogy vannak arra irányuló terveik, hogy összehozzák Vasemberéket Star-Lordékkal. Már pedig Thanos és a Végzet Kesztyűjének az ereje megkövetel ilyen mértékű összefogást a hőseinktől. 3. A Comic-Conon hivatalosan, ünnepi keretek között mutatták be Josh Brolin-t a rajongóknak, aki az említett kesztyűben lépett fel a színpadra.

Comic_Con_Bosszuallok_2_panel_csapat_Thanos_1

Doctor Strange és a Hangya

Természetesen a hamarosan induló Marvel III. fázisával kapcsolatban is érkeztek hírek. Kezdjük az új fejezetet nyitó Hangyával, aki a Bosszúállók: Ultron kora után pár hónappal kerül bemutatásra. A projekt körül bőven akadtak gondok – rendező és író csere –, ám lassan összeállni látszanak a dolgot. Olyannyira, hogy Paul Raud és Michel Douglas főszereplésével készülő képregényfilm a Comic-Con miatt kapott egy koncept plakátot illetve a rajongók megcsodálhatták Ant-Man sisakját is.

ant_man_sisak

A Marvel másik grandiózus vállalkozása kapcsán is történt előre lépés, igaz, nem olyan módon, mint az előzetesen vártuk volna. Ahelyett, hogy bejelentették volna Benedict Cumberbatch - Jared Leto duó közül melyik kapja a Marvel varázslójának a szerepét, inkább bedobtak egy újabb nevet a kalapba. Nem is akármilyen színész lett hirtelen potenciális esélyes! A hivatalos információk szerint a képregénybirodalom most az Golden Globe-díjas Joaquin Phoenix-szel tárgyal.

doctor_strange_joaquin_phoenix

Egy igazi csapat!

Minden kétséget kizáróan a Bosszúállók színészi garnitúrája alkotta a legösszeszokottabb társaságot a Comic-Conon, akik minden mozdulatukkal éreztették azt, hogy nem csak a vásznon, hanem a való életben is számíthatnak egymásra. Például a csapat legjobban kereső tagja, Robert Downey Jr. is nem egy ízben követelt már fizetés emelést szuperhős kollégái számára.

A falmászó nem túl csodálatos kilátásai

Az idei Comic-Con kezdetét hivatalosan a Sony által kiadott sajtóközleményétől számítjuk, amelyben bejelentették A csodálatos Pókember-univerzumában játszódó különálló filmek premier dátumait. Ennek értelmében 2016-ban a Sinister Six, 2018-ban pedig a hálószövő harmadik kalandja érkezhet. Bár nem a Sony égisze alatt készül, ám ettől függetlenül mindenképp meg kell megemlíteni, hogy Jack Sparrow 2017-ben lovagolhatja meg a Karib-tenger hullámait.

comic_con_csodalatos_pokember_csuszik

Betekintést nyerhettünk a végső nagy ütközetbe! 

A Hobbit-trilógiát lezáró Az öt seregek csatájáról van szó, amelynek az első trailerét a Comic-Con fesztiválon vetítették le az izgatott rajongók előtt. Érdemes megemlíteni, hogy az idei év első szenzációja is a Hobbit nevéhez fűződik, ugyani jószerével még el sem kezdődött az év legnagyobb képregényes-és filmes találkozója, a Gyűrűk Ura előzményének számító trilógia utolsó darabja már egy speciálisan erre az alkalomra készített plakáttal kopogtatott a rendezvény ajtaján.

 

Újra dalol a Fecsegőposzáta!

Idén és jövőre is az egyik legnagyobb rajongói hisztit Az éhezők viadala fogja kiváltani, aminek a záró kötete a mai divatnak megfelelően két részletben fog a mozikba érkezni. Sajnos ezúttal valamiért nem kapott saját panel-t a rendezvényen, ám a Samsung-nak köszönhetően mégis levetítésre került a film első előzetese. Megérte várni rá!

Mad Max felrobbantotta a sivatagot

George Miller-hagyatékának a folytatása a Comic-Con egész ideje alatt jelen volt, ráadásul mindezt fokozott intenzitással tette. Először csak egy teaser plakátot kapott a film, amit Tom Hardyék karakterposzterei követettek, hogy aztán a marketing hadjárat végül a film első igazi előzetesében csúcsosodjon ki. Az eddigiek alapján nagyon ígéretesnek tűnik az új Mad Max-mozi, ami méltó módon követheti Mel Gibson nevével fémjelzett szériát.

 Logót és mozgó animációt kapott a Warcraft filmváltozata

Alakul a Warcraft film! Megtudtuk, hogy a forgatások már ideje befejeződtek, ezért a Comic-Con-ra sem érkeztek üres kézzel: egy vadi új logót „eszkábáltak” össze a Warcraft-mozis feldolgozásához, amit megfejeltek néhány forgatási kellékkel is. Mozgó anyagot is kaptunk, igaz az csak annyiból állt, hogy animálták a Comic-Conon nyilvánosságra hozott logót.

 Bejelentették a Zöld Íjász harmadik szezonjának főellenségét

A Zöld Íjász-panelja körül is nagy volt a sürgés-forgás. Annak ellenére, hogy még csak most kezdődtek el a harmadik szezon forgatási munkálatai, Marc Guggenheimék máris hoztak nekünk egy drámai és grandiózus előzetest. Az új évad főellenségét, Ra's al Ghul is hangulatos teaser formájában mutatták be. Ha ez még nem lenne elég: Roy Harper jövőre Arsenalként és vörös „zubbonyban” harcol majd Zöld Íjász oldalán Starling City lakóinak biztonságáért.

 CW-Arrow-Ras-Al-Ghul

Új Flash és Gotham-előzetes

A Warner Brothers nem feledkezett meg a másik két nagy reményű sorozatáról, a Flash-ről és a Gotham-ről sem. Előbbi kapott egy igazán vicces, a karakter lazaságához hű előzetest:

Gotham is új trailer-rel jelentkezett, ami tovább erősítette azt az érzetünket, hogy ez bizony egy remek, borongós hangulatú krimi-sorozat lesz, amelyben James Gordon nyomozónak olyan nemezisekkel gyűlik meg majd a baja, mint Rébusz és Pingvin.

Érdekesség, hogy Gotham kapta a legkreatívabb panelt is: konkrétan megépítették a Denevérember városát kicsiben, amit turistabuszok helyett különleges módon lehetett bejárni!

Hitman fegyvert rántott! 

Hivatásos bérgyilkosnak még nem örültek ennyire! A vidámság oka nem meglepő, ugyanis a Comic-Conon elsőként mutatatták be az új Hitman-film, az Agent 47 bannerplakátját és jelenetképeit. Ezek alapján az a véleményünk, hogy a pc-s alapanyaghoz hű mozis feldolgozást kaphatunk majd.

hitman_agent_47_comic_con

Új figurák érkeztek a westeros-i sakktáblára

Westeros-on is beindult az élet! A rendezvény megkezdése előtt az HBO már bejelentette azon szerencsés rendezők névsorát, akik ledirigálhatják az új szezon munkálatait. A Comic-Conon színész-karakter bemutatásra került sor, amit exkluzív körülmények között videós formában hoztak nyilvánosságra. Érdemes végig nézni a videót, mert meglehet tudni belőle pár érdekességet az ötödik szezon meghatározó karaktereiről. Plusz még egy bakiparádé válogatással is szórakoztattak minket a készítők.

 Daniel Radcliffe most bizonyíthat!

Az egykori varázsló továbbra is ki akar törni abból a skatulyából, amelybe a Harry Potter miatt belekényszerült. Ezt jól alá támasztja a Horns c. horror filmje is, amiben egy olyan sebzett szívű férfit alakít, aki egy nap arra ébred, hogy mágikus erejű szarvak nőttek ki a homlokából. Talán ezzel a filmjével most végleg bebizonyíthatja azt, hogy jó színész.

Stewie Griffin Homer Simpsonéknál „nyaral”

A Family Guy és a Simpson család rajongói már most dörzsölhetik a tenyerüket, mert az év legnagyobb képregényes és filmes rendezvényen levetítésre került a két nagyon népszerű animációs sorozat crossover részének első öt perce! Ezek alapján azt lehet mondani, hogy érdekes különkiadású epizóddal fogunk az új évadban gazdagodni.

simpsons-family-guy-crossover

Köszönjük, hogy velünk tartottatok a Comic-Con fesztivál ideje alatt!

Megosztás facebookon