asdf

A sötét lovag-trilógia eseményei után játszódhat a Batman vs. Superman

  • Szerző: P. Kristóf
Nemsokára megkezdődik a Batman vs. Superman forgatása, mégsem lehet tudni róla sok mindent jelenleg. A MoviePilot nevű honlap azonban bennfentes forrásokból rengeteg új információt hozott nyilvánosságra a produkcióról.

A MoviePilot nevű honlap bennfentes forrásokra hivatkozva rengeteg új infót tett közzé Ben Affleck Batmanjéről, persze egyelőre egyiket sem erősítette még meg a filmet készítő studió, így könnyen lehet csak pletyka, ha viszont igazuk van, akkor komoly spoilerekre lehet számítani a kép után. Innentől mindenki saját felelősségére olvassa a cikket.

BVS

Azt már korábban megírtuk, hogy Az acélember folytatásában feltűnő Batman negyven körüli és már hét éve visszavonult. Pontosan ennyi a különbség A sötét lovag: Felemelkedés és Az acélember cselekménye között. Továbbá A sötét lovag-trilógia eseményeit veszik alapul a története szempontjából, de a befejező részből pár részletet figyelmen kívül hagynak, például Bane halálát. 

A Felemelkedés végén Bruce Wayne visszavonul Batmanként, hogy üzletemberként újjáépítse a várost. Utódja Robin lesz, de mellette kiépíti szuperhőscsaládját, melynek tagjai továbbá Nightwing, Batwing, BatGirl és RedRobin. Közben Joker megszökik és azzal akarja felhívni magára a háttérbe vonuló Denevérember figyelmét, hogy megöli Robint, amiért Wayne magát okolja. Ez a hírek szerint egy újabb önálló Batman film, a Batman a vörös sisak ellen cselekményét vezetheti be, mely a Batman vs. Superman után érkezne a mozikba. 

A csapat mellett kifejlesztett még egy csapat Batrobotot, hogy segítségükkel Gotham biztonságosabb lehessen. Közben Wayne a világ egyik legbefolyásosabb emberévé válik, nappal ő vigyáz a városra, míg este "családja" és robotjai. Közben tovább nőnek a találgatások, hogy ő volt Batman, de erre annyit reagál, hogy bár tényleg támogatta a szuperhőst anyagilag, de egyszer sem találkozott vele személyesen. 

Miután látta Metropolis pusztulását, mely Az acélember első részében történt meg, úgy dönt, hogy alaposan utánanéz ennek a bizonyos Kal-Elnek, mindemellett pedig a LexCorp-pal társulva beszáll a város újjápéítésébe. 

Batman vs. Superman - Bemutató: 2016. május 6.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon