Jó irányban haladunk, de messze még a The Road So Far…

Szó sincs arról, hogy kiegyensúlyozott lenne a szezon. Bőven voltak rosszabb – Sam képzeletbeli barátja minden határon túl ment - és jobb – továbbra is az Imapalás rész volt a legszórakoztatóbb - periódusai a Winchester testvéreknek az első felvonásban, ám a mérleg nyelve, a legnagyobb örömömre, egyelőre a pozitív irányba mozdult el.

Jelenleg Sam és Dean összeszedettebbnek, egységesebbnek tűnik, mint az elmúlt pár évben. Persze, ha maga a Sötétség, aki nem mellékesen – figyelem, spoiler! – maga Isten dühös testvére, akkor az ember hajlamos arra, hogy összekaparja magát a földről. Na, nem mintha olyan járatos lennénk a kozmikus világvége játékban.Az írók nagyon jó érzékkel az első kereszteződésnél nem a szokásos utat választották, hanem az ellenkező irányba fordultak, így egyszerre láthattuk a testvérek önmarcangolását, heti vadászatait, Amara jellem- és képességfejlődésével. A Sötétség emberi manifesztációja epizódról-epizódra hatalmas képességbeli ugrásokkal, és egyre növekvő ambíciókkal fogadta el a saját végzetét: minden áron le akar számolni a Mindenség Atyjával. És itt jön be a képbe az egyik jelentős probléma: Isten továbbra is „védőőrizetben” van. Az első három-négy epizód környékén nagyobb tétben fogadni mertem volna rá, hogy a félidőre „becserélik a kezdőcsapatba”, ám ez még nem történt meg. Most, hogy Sam a saját végzetébe rohanva visszakerült Lucifer ketrecébe, mérget is vennék rá, hogy már csak idő kérdése, és érkezni fog a Teremtés Atyja, hiszen egy Winchester nem képes világot menteni. Mindenki tudja, hogy ehhez kettejük erejére, összefogására, rátermettségére és hatékonyságára van szükség. Úgy is fogalmazhatnék, hogy amíg Dean a húspogácsa a természetfeletti szendvicsbe, addig Sam adja hozzá a salátát és a különleges öntetet, ami nélkül az egész nem érne semmit.Itt kilyukadunk megint ahhoz a problémához, aminek a gyökerét az íróknak még mindig nem sikerült feltérképezniük: Dean és Sam kapcsolata továbbra sem elég őszinte. Elképzelni sem merem, hogy milyen bibliai csapásnak kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy tényleg teljesen őszintén tudjanak egymással beszélgetni. Ez a kritika most csak az idősebbik tesónál áll fenn, aki továbbra sem hajlandó megnyílni a saját testvére előtt, holott sok időt és energiát takarított volna meg azzal, ha elmondta volna: a Káin pecsétje miatt képtelen rá, hogy elpusztítsa a Sötétséget. Van egyfajta különleges kapocs köztük, amit nem lehet megtörni.  Egyfajta aberrált szerelmi kapcsolat, ami átmenetileg Sam vesztét okozhatja. Egy dolgot viszont nem értek: Mihály hova tűnt a Ketrecből? Elfelejtettem volna egy korábbi jelenetet, amiben megmagyarázták?  Vagy jó magaviseletért feltételesen szabadlábra helyezték? Aki tudja a választ, az igazán felvilágosíthatna.Negatívumként azért fel kell hoznom, hogy ez a porhüvely témát eléggé kisajtolták már. Szinte a teljes negyedik és ötödik szezon arra ment el, hogy próbálták átírni a mennyek által megtervezett - emlékeztek még a Winchester Evangéliumra? – végzetüket. Dean és Sam is egyöntetűen beintettek Zakariáséknak. Most jöhet egy újabb kör, köszönhetően Rowena-nak, aki a valaha volt legidegesítőbb Supernatural villain. A megítélésén a színésznő maníros, túljátszott, felszínes játéka sem javít túl sokat.

Az viszont újabb pozitívum, hogy visszatértünk arra az útra, amiről jó ideje letértünk: a fiúk tényleg életeket mentenek. Persze, a folyamatos világvége, meghalások, démonná alakulások bizonyára kiégetik az embert, meg úgy összességében is kényelmesebb két-három oldalas démonűző szöveg helyett csodapengét használni, csak úgy az eredeti porhüvely, maga az ártatlan ember is sérül, meghal, így kvázi évadok óta a srácok nagyon kevés életet mentettek meg. Holott a családi vállalkozásuk része az életmentés. Ne feledjük: ebben a sorozatban nem csak az számít áldozatnak, akit ölnek, hanem az is, aki vért ont. A megvilágosodás ezúttal is Sam-et érte el először, aki a filozofikusabb, líraibb énjével abszolút balance-ként van jelen a történetben.  Valljuk is be: nagyon kell ő ebbe a történetbe!

Egy elmélet, amin mostanság gondolkodtam a sorozattal kapcsolatban: a karakterek jellemére nem csak a viselkedésükből, tetteikből lehet következetni, hanem az étrendjükből is. Például ebben az esetben Dean, aki húsimádatával és alkohol-függőségével a klasszikus „rossz fiú”- skatulyát szimbolizálja, míg Sam a maga visszafogott diétájával – zömmel csak zöldséget ropogtat; inni is csak jelesebb alkalmakkor szokott –az érzékenyebb férfi-típust képviseli

Kiváló zárás – új helyszínek és ismerős arcok!

Ezzel a félévad záróval szeretném buzdítani azokat a Supernatural-rajongókat, hogy mindenképp próbáljátok ki ezt a részt! Teljes mértékben nem fogja visszaadni a hiteteket a sorozat irányába, - ahhoz több kellene - de jó lesz látni azt, hogyha az írók akarnak, nagyon akarnak, akkor tudnak még irtózatosan izgalmas perceket okozni. Az első pillanattól az utolsóig nem volt megállás, nem volt kegyelem: tökös kansas-i gyerekekként úgy ütöttek ki, ahogyan azt kell. Rég volt olyan Supernatural-epizód, ami ennyire lekötött volna. Végig nagyon jól szórakoztam, sőt: izgultam is!  Igaz, hogy valódi tét még most sincs, viszont ez a cliffhanger, és azt megelőző színészi játék magáért beszélt. Ezen a ponton fontosnak tartom kiemelni Jared Padalecki-t. A többség Dean-t alakító Jensen Ackles-t tartja jobb színésznek - joggal -, ám most a fiatalabb abszolút tartolt. A végső jelent nagyon erőteljesre, hatásosra sikeredett: Sam arcáról egyszerre volt olvasható a hitevesztettség – nem Isten szólította őt -, és a reménytelenség. Innen hogyan tovább? Látszólag csak egy kiút van a Ketrecből, és azt épeszű, normális ember nem vállalná be. Ki akarná, hogy Lucifer vasvillával lovagolná meg a testét?

Apropó, ha már az Ördögnél tartottunk: Mark Pellegrino továbbra is lubickol a szerepében, öröm volt viszontlátni. Már az ötödik szezontól nagy kedvencem, más körülmények között simán elnézném őt még a sorozatban - lehet, hogy kisebb rangú szerepet kellett volna kapnia, mert akkor állandó státuszt is kaphatott volna. Arra viszont most jó esély nyílt, hogy a második szakaszban jóval gyakrabban lássuk a kisképernyőn.

A helyszínekről még nem beszéltünk: bár továbbra is a Gazdaságos-címke lengi körül a sorozatot, a téli zárásra azért alaposan összekapták magukat. Egy picit bepillantást nyerhettünk a Pokolba, ami tényleg igazán sivár, lélekvesztett hely. Egyáltalán nem csodálom, hogy Crowley a Földre helyezte át a királyságát. Emellett Lucifer híres Ketrece is feltárult előttünk, amit a lehetőségekhez képest, a díszlettervezők bravúrosan oldottak meg. Ismét érvényesült az kevés, néha több-elv.Az első, hullámzó etapot ez a nagyon jól sikerült záróakkord abszolút megmentette. Ha a teljes összképet nézzük, akkor továbbra is egy hullámvasúton ülünk, ám ez az évad eddig pozitívumot és tartalmat sorakoztatott fel, mint az elmúlt pár szezon összesen. Ha kitart ez a lendület, akkor egy igazán sodródó, érdekfeszítő folytatásban lehet részünk. Már csak azért kell szurkolni, hogy ne rendeljék be a tizenkettedik szezont, mert akkor tényleg egy grandiózus, kiszámíthatatlan fináléra van kilátás. Folytatás tavasszal, addig pedig kommentbe jöhetnek a tippek, hogy vajon Sam és Lucifer mivel töltik a szabad idejüket a Ketrecben.