Jessica Jones a kisképernyő legjobb képregény-adaptációja

Annak tükrében, hogy mit műveltek a Jessica Jones tizenhárom epizódjában, az Arrow és a Flash minőségi megítélése jócskán esett pár pontot a szememben. Ezúttal az összehasonlítás jogerős, hiszen ezúttal zsáneren belül próbálunk meg objektíven elemezni, értékelni. Lehet olyan érveket felhozni a Jessica Jones mellett, hogy kábel-csatornára készült tipikus Netflix-minőségben, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak azért, mert kisebb csatorna készíti – ami ráadásul inkább a stream-es szolgáltatásra gyártja a sorozatait -, egyáltalán nem jelent garanciát arra, hogy a végtermék tényleg emlékezetessé váljon. Az Arrow, a Flash, a Gotham vagy az Agent of Shield is megtehetné azt, hogy olyan írókat szerződtet, akik olyan történeteket próbálnak elmesélni, amikben nincsenek kétdimenziós papírmasé karakterek, felesleges, idő- és idegőrlő párbeszédek, kínosba hajló drámák. Ez mind csak írás, átgondoltság, alaposság, nem pedig felület kérdése.

Ennek ellenére eddig csak a Jessica Jones bizonyította be – nekem személy szerint a Daredevil sem ütött nagyot - , hogy lehet olyan képregény-történetet írni, ami nemcsak a televíziós, hanem a mozis konkurenciáját is kenterbe veri. Ez a tizenháromszor ötven perc messze szórakoztatóbb volt, mint a Hangya, a Bosszúállók: Ultron kora vagy a Thor 1-2. összességében. Narratíva szempontjából A sötét lovag-szellemét idézte meg: a főszereplőnk teljes mértékben emberi, földhöz ragadt, akinek külsőségeiben nyoma sincs a szuperhősökre jellemző stílusjegyeknek. A tettei azok, amik hőssé teszik. És itt most nem a képességekre gondolok.

Sodródó történet, kiváló, jól megírt karakterek

Sokszor-sok helyen leírjuk, hogy mennyire fontos számunka a hangulat, az atmoszféra. Ez tényleg elengedhetetlen, hogy egy produktum, divatos nyelven élve, hiteles, befogadható, átélhető legyen. A Jessica Jones pontos ilyen. A scriptet, az első betűtől az utolsóig, úgy itatja át ez a felhígított, bűnügyi, noir-os hangulat, mintha vizet öntöttek volna rá. A plot szerint Jessica egy magánnyomozó, aki főként a privátszektorban tevékenykedik: éjszakai ragadozóként hűtlen férfiakra, nőkre vadászik, eltűnt embereket kutat fel és olyan idézéséket kézbesít a keményebb kötésű vádlottaknak, akikkel az egyszerű törvényszolga már nem tudna megbirkózni. Szerencsére Jessica a különleges képessége révén több szimpla amerikai polgárnál. Ő egy pátosz nélküli Femme Fatale-hősnő. Aki látta az tudja, aki még nem, az majd megtudja: ez egy olyan szuperhős sorozat, ami egyáltalán nem a „szuperségre” épít.  A történet keveri a klasszikus noir elemeket –az aláfestő zenében ez nagyon szépen visszaköszön – a tipikus bosszútörténetek stílusjegyeivel.

Jessica-t végig a motivációja emeli legnagyobb hősök közé. Ki akarja javítani a múltban elkövetett hibáit, meg akar fizetni annak az embernek, aki rajta kívül több ember életét is pokollá tette. És ez az egyik legnagyobb ereje a sorozatnak: kevésbé Jessica-centrikus, mint azt várnánk. Természetesen ő a főszereplője, az ő szemén keresztül van el narrálva a történet, ahogyan azt egy jó noir-hoz illik, de a vesztességek nem egyes egyedül őt érintik. Mások is megszenvedték a modern televíziózás egyik legjobb villainjének, Kilgrave-nek az ámokfutását. Elképesztően erőteljes, karizmatikus figura, aki nagyon veszélyes és hatásos talentummal rendelkezik: képes az emberi elme irányítására. Nem gondolatolvasás szintjén, csupán rá tudja venni a kiszemelt áldozatait, hogy azt tegyék, amit ő akar. Ezzel rávilágít arra, hogy a manipuláció mennyire bámulatos képesség. Sokkal hasznosabb, mint pörölyt lengedi, dühöngő zöld szörnyeteggé változni, vagy méregdrága páncélzatban repkedni. Gondoljatok csak bele: ti mit tennétek, ha hasonló adottsággal rendelkeznétek? A világ összes kapuja kinyílna előttetek. A kezetekben lenne a kulcs a világ lehetőségeinek tárházához. Bármit megtehettek. Bárkik lehetnétek. Nem kellene rabszolga módjára a túlélésért „pár forintos”, emberileg és erkölcsileg is megalázó munkákat végeznetek. Nem kellene olyan adókat fizetnetek, ami mindent szolgál, csak a közjavát - beleértve téged is - nem. Nincs szükség olyan döntések meghozatalára, amire még nem készültetek fel. Azt tehettek, amit csak akartok. Hát nem erről szól az élet? A valódi szabadság? Az érmének viszont mindig két oldala van: ezt a tehetséget lehet a világmegmentésére, a saját kis mikrokozmoszod jobbá tételére használni, ám ugyan ilyen könnyen elpusztíthatsz mindent magad körül. Köztük az emberi mivoltodat is. Kilgrave utóbbinak a példája, annyi különbséggel, hogy ő sosem kapott erkölcsi tanítást. Nem tanulta meg felelősséggel használni a képességét.

Nagyon szépen árnyalták a sorozat nemezist: utálod a tetteit, csodálod a képességét, miközben szánod is, mert voltaképpen sosem tanították meg neki, hogy legyen jó, hasznos ember. Egy gyerekszoba nélküli világ legalább olyan veszélyes, mintha drogtanyán, a bűnbe fulladva nőnénk fel. A motivációja, miszerint szerelemes Jessica-ba, az egyetlen olyan nőbe, aki valaha képes volt ellenszegülni, alapvetően eléggé felszínes, de szerencsére elegendő kerozin volt benne, hogy a lényegi, tartalmas drámát be tudja indítani.

Jessica végig nagyon powerful. A mai modern felszabadult, feminista nő szimbóluma: erős, határozott, célra törő. Nincs szüksége óvókézre, pátyolgató iránymutatásra. A cél számára mindig szentesíti az eszközt. A képességeit is nagyon ritkán használj, ennél fogva a sorozat egyáltalán nem az öncélú akciószekvenciákra és a felszínes effektezésre épített. Drámában és hús-vér személyekben volt igazán erős.

Bár voltak bőven tölteték figurák - Malcolm, Trish, a rendőr és a teljes szomszédság engem például végig nagyon idegesített - a történetben, alaposan sikerült megágyazniuk a következő Marvel-sorozatuknak, a Luke Cag-nek, aki nem egyszer folyatott heves, túlfűtött szexuális kapcsolatot Jessica-val.

Jessica Jones a modern hős

A többi karaktertől eltérően - Amerika Kapitány, Thor, Vasember - Jessica Jones a legfiatalabb szuperhősök közé tartozik, ugyanis első ízben 2001-ben kapott csak szerepet a képregény-füzetekben. Rövid ideje alatt nagy népszerűségre tett szert, köszönhetően magával ragadó személyiségének, felvágott nyelvének és meghatározó képességeinek. Későbbiek folyamán őt is besorozták a Bosszúállók-legénységébe, illetve, Luke Cage-dzsel egyetemben, fontos szerep jutott neki a Polgárháborúban is.

Érdekesség, hogy Peter Parker-rel egy gimnáziumba jártak, míg a Hangyával rövid ideig gyengéd kapcsolatot ápolt. Kérdés sem férhet hozzá, hogy üde színfoltja lenne a mozis csapatnak – mint említettem, simán elnézném Fekete Özvegy helyett -, ám ennek a megvalósulására egyelőre elég kicsi az esély. Főleg annak tükrében, hogy az eredettörténetek után érkezik a The Defenders c. sorozat, amelyben együtt láthatjuk Iron Fist-öt, Daredevil-t , Luke Cage-t és Jessica Jones-t.

A 2015-ös év legjobb képregény-produkciója lett a Jessica Jones, ami bebizonyította, hogy egy felszínesnek tűnő szuperhőst is lehet érdekes, mély megvilágításba pozícionálni. Nagyon remélem, hogy lesz folytatás!