Ice Cube legújabb filmje nagy valószínűséggel messziről elkerülte volna hazánkat, maximum otthoni kiadásban jelent volna meg az év második felében, de mindenki nagy meglepetésére a kis költségvetésű akcióvígjáték tarolt az amerikai mozikban, három hétig vezette a box office listákat. Ezt a magyar forgalmazók sem hagyhatták szó nélkül, azonnal bejelentették, hogy az eredetileg Ride Along címen futó alkotást szellemesnek szánt olcsó poénnal Pofázunk és végünkre keresztelve márciusban mi is megnézhetjük. 

A tengerentúli siker és az egészen szórakoztató előzetes ellenére nem bíztam teljes mértékben a produkcióban. Ennek egyik oka, hogy az afroamerikai a fő célközönsége, ezért is lett akkora siker kint, míg kicsi hazánkban rájuk nem nagyon lehet támaszkodni. Aztán rá kellett eszmélnem, hogy a filmet az a Tim Story rendezte, aki olyan erősen idézőjelbe tett remekműveket szállított eddig, mint az Amerikai taxi, vagy a két Fantasztikus Négyes film, míg a két főszerepet egy rapperből lett színész és egy komikusból lett színész kapta, vagyis az igényes szórakozás már alapból kizárva.

Rossz érzéseket félretéve egy alpári akcióvígjátéktól nehezen várható el az igényesség, mégis sokszor meglepően szórakoztató a végeredmény, sőt ennek köszönhetően igazán felszabadult és mocskos élményt tud nyújtani. A több évtizedes zsarufilmes sablonok a műfajban megkerülhetetlenek, ez tagadhatatlan tény, de ahhoz, hogy az alapanyagból jó végeredmény születhessen, ahhoz ezeket megfelelő arányban és stílusban kell keverni és egy csavaros történetbe ágyazni. A Pofázunk és végünk című filmben azonban semmi mást nem tettek, mint fogták ezeket a sablonokat és megpróbálják másfél órában lenyomni a torkunkon.

A nagypofájú kisember el szeretné venni feleségül szerelmét, aki történetesen egy morcos, de vérprofi zsaru, ám ahhoz, hogy megszerezze áldását, bizonyítania kell, hogy elég rátermett. Kapásból megvan az amatőr és a profi rendőr párosa, a kettejük közötti különbségekből pedig ugyebár sok poént lehet gyártani. Az első öt perc után gyakorlatilag minden történés jó előre kiszámítható, az egyetlen, ami miatt nem teljesen nulla a film, az Kevin Hart szövegelése, de ez is sajnos csak egy középszerű hadoválásra elég. Ezek alapján nyugodtan lehetne akár az is a címe, hogy Pofáznak és vége, mert gyakorlatilag ez történik.

Párszor azért sikerül mosolyt csalniuk az arcunkra, de ez egyébként nem is a filmnek köszönhető, hanem a jól bevált helyzeteknek, amelyeken még századjára is elnevethetjük magunkat, ha semmi jobb nincs a közelben. Azért vannak pozitivumok is, például hogy nem nem aljasodtak le a tökönrugós, pisi-kaki ˇhumorig", hanem csak az ő produkciójuknál sokkal jobb alkotásokat utánoznak. A másik, ami kifejezetten tetszett, az Laurence Fishburne karaktere, igazából gyakorlatilag emiatt nem volt számomra teljes csalódás. A Pofázunk és végünk azonban mindezek ellenére is csak egy teljesen középszerű közhelygyár, amely maximum egy langyos délután unalmára jelenthet kárpótlást, de komoly szórakozásra senki se számítson.