Az Éhezők Viadalának árnyékában mozog a Beavatott

Persze korántsem olyan lebilincselő módon követi Suzanne Collins regényéből készült filmeket, mint azt kellene. Bőven akadnak benne unalmasabb panelek is, de nagy összességében szórakoztató tudott lenni. Ahogy azt mostanság megszokhattuk, továbbra is dübörög az ifjúsági regénysorozatok megfilmesítésének folyamata. Ebben pedig a Summit továbbra is az élen jár, aki továbbra is rendíthetetlenül követi azt az ösvényt, amit az Alkonyat-szériával kitaposott magának. Miért is ne tenné? Hiszen a fényen járó, csillogó testű vámpírok hosszútávon nagyon jó befektetésnek bizonyultak.

A stúdió, követve a jól bevált receptet, egy ifjúsági regénysorozattal próbált meg újra a nézők kegyeibe férkőzni, ám a Beavatott témában és stílusában is sokkal inkább hasonlított az Éhezők Viadalára, mint Stephenie Meyer-történetére. Ha megnézzük az alapkonfliktust, akkor ez világosan ki is domborodik: a nagy háború után az emberiséget itt most nem körzetekre, hanem négy csoportra, a Bátrakra, a Műveltekre, az Önfeláldozókra és az Őszintékre osztották fel. A titkos ötödik a Csoporton kívüliek, avagy a hajléktalanok, akik nem tudtak megfelelni a választott csoportjuk szigorú szabályainak. Ettől a ponttól válik érdekesség a dolog, mert olyan gondolatokkal játszik el a film, ami bennünk is megfogalmazódott már.  Hiszen mindenkinek van egy elgondolása, elmélete arra nézve, hogy hogyan is működhetne tökéletesen ez a világ. Elég csak fellapozni az egyetemes nagy történelemkönyvet, ahol jó pár különböző világnézettel találkozhatunk. Veronica Roth abban látja a világ tökéletes működésének receptjét, hogy az emberi erények alapján négy nagy csoportra osztja a társadalom tagjait.

Ahogyan Kate Winslet is párszor megfogalmazta a film során: az emberiség legnagyobb gyengéje az érzelmeinkben és az ösztöneinkben rejlik, és ezt a „hibát” igyekeznek kijavítani ilyen szélsőséges megoldással. Mindenki egyszer választhat magának csoportot, és onnantól kezdve azoknak a szabályoknak kell megfelelnie. Csakhogy egyetlen ember sem fekete-fehér, nem lehet őket ilyen egyértelmű módon bekategórizálni, mert bármennyire is próbáltak matematikai egyenletként gondolni az emberiségre, egy dolog mindig felülírja a legtökéletesebben kifundált rendszert is: a szabad akarat.

Ahogyan a Mátrixban Neo ki tudott törni a ráerőltetett béklyóból, úgy a Beavatott női főhőse, Tris sem képes szabályok szerint élni. Az Önfeláldozók csoportjában született, mégis a Bátrakat választotta, miközben őszinte és művelt is volt egyben. Ettől függetlenül belegondoltunk abba, hogy milyen lenne az Őszinték-csoportjába tartozni. Na nem mintha a hazugság erény lenne, sőt! De azért néha jobb magunkban tartani dolgokat, mert időnként az igazság sokkal nagyobb kárt okoz, mint hasznot. Ahova biztosan nem akarunk tartozni, az a Bátrak-csoportja. Semmi kedvünk majmok módjára a metró vagy villamos után loholni, hogy aztán menetközben ugorjunk ki belőle. Ez nem bátorság, inkább meggondolatlanság. Lehet, hogy át kellene nevezni a csoportot?

Egy szó, mint száz: az alap elgondolás érdekes. A választásos résznek sikerült is felszínre hoznia azt a gimnáziumi emléket, amely a továbbtanulásról szólt. Biztosan mindannyian emlékeztek még arra a pillanatra, amikor utolsó, végzős évben elétek tettek egy papírt, hogy akkor most válasszatok főiskolát és döntsétek el, hogy mivel akartok foglalkozni az éltetek hátralévő részében. Az is olyan döntés volt, amit 18-19 éves fejjel ijesztő volt meghozni, mert akkoriban fogalmunk sem volt a világ működéséről. Azonban Neil Burger hiába igyekezett jó tanuló módjára felmondani a kötelező házi feladatát, valahol a film közepe táján, amikor túl voltunk a kiképzésen és néhány átlátszó fordulaton, az érdeklődésünk egyre jobban lankadni kezdett. Túl sok volt az üres jár, a dinamizmus nélküli, egymásra pakolt jelenet.

A végső fináléra ugyan újra felpörgött a film, de a katarzis elmaradt, pedig tényleg ígéretesen indult. A pozitív csalódottságunkhoz nagyban hozzájárulhatott a Beavatott-hoz készült előzetes is, ami egy sokkal sziruposabb, vérbeli tini-filmet volt hivatott elmesélni. De ez ilyen formában szerencsére nem volt igaz, mert bár tényleg kaptunk kötelező szerelmi szálat, kevésbé volt csöpögős.

Ízléses főcím és szép látványvilág

Korántsem bővelkedik látványos akciójelenetekben a film, szóval, aki csak ezért szeretné megnézni, az minden bizonnyal csalódottan fog kisétálni a teremből. A látvány kimerül a remekbe szabott látképekben, ami gyönyörűen mutatja be a háború pusztította, „eldzsungelesedett” Chicago-t. Az elburjánzott növényzet által elfoglalt felhő karcolók egyszer és mindenkorra bebizonyították azt, hogy ezt a bolygót csak kölcsönbe kaptunk, és ha nem „erőszakoljuk meg” újra és újra a természetet, akkor bizony az anyja föld könyörtelenül visszaveszi azt, ami az övé!

Itt-ott ugyan kilógott a lóláb, de többségében remekül összerakott látványvilágot „festettek” a gyöngyvászonra. Plusz pontot érdemel a főcím animációja is, ami igényes és elegáns. Egyből hangulatba hoz.

Kate Winslet lejátszott mindenkit a vásznon

A karakter az alaptörténethez idomulnak és világosan körbe határolhatóak. A Műveltek-csoportjába tartozóak ridegek, az Önfeláldozóak még a tükörbe sem mernek sokáig belenézni, míg az Őszinték-tagjainak a nyelvét igencsak felvágták.

Az egyedüli komplex figura Tris, akit Shailene Woodley személyesíti meg. Ő az a fajta szépség, aki ugyan nem tartozik a tipikus hollywoodi álomnő-kategóriájába, mégis az első percben már sikerült belehabarodnunk. Valószínűleg a kisugárzása teszi ennyire széppé. A játékára sem lehet különösen okunk panaszkodni. Korrektül hozza az érzelmes figurát, de ami a legfontosabb: működik a kémia közte és a szerelmét alakító Theo James között. Oly annyira, hogy a nézőtéren halk tapsvihar fogadta a pár első csókját.

Ha már a Négyest alakító Theo James-nél tartunk: nehéz megállapítani, hogy mennyire jó színész is, hiszen nem túl nagy érzelmi amplitúdójú karaktert kellett megjelenítenie. Majd az idő bebizonyítja, hogy van-e helye Hollywoodban.

Akit érdemes megemlíteni a mellékszereplők közül, az Jai Courtney, akinek a neve egyre több produkció mellett szerepel. A Spartacus-sorozattal berobbant sztár első komoly filmes próbálkozása a Die Hard ötödik része volt, amelyben John McClane fiát alakította. Az akciófilm ugyan felejthetőre sikeredett, de arra mindenképp jó volt, hogy beindítsa Jai Courtney mozis karrierjét, aki többek között olyan produkciókban kapott szerepet, mint az Én, Frankenstein vagy a Jack Reacher. A legnagyobb dobása az elkövetkezendő években az új Terminátor film lesz, ahol Kyle Reese karakterét osztották rá. De visszatérve a Beavatottra: a Spartacus után ebben a filmben játszott a legjobban! Láthatóan élvezettel lubickolt az érzéketlen gonosz szerepében.

Mindent leszámítva a show-t egyértelműen Kate Winslet lopta el! Róla nem kell ódákat zengeni, hiszen mindenki tudja, hogy bármit képes eljátszani. Ezúttal is borzasztó erősen alakított. A metszően hideg játéka az utolsó percig hiteles tudott maradni!

Összességében annak örültünk a legjobban, hogy azokat is sikerült a készítőknek beavatniuk a film univerzumába, akik nem olvasták a könyvsorozatot. Ha pedig az amerikai kasszáknál jól szerepel a Beavatott, akkor biztosan érkezni fognak a folytatások is.

 A BEAVATOTT (16)

Veronica Roth regényéből a forgatókönyvet írta: Evan Daugherty és Vanessa Taylor
Eredeti cím: Divergent
Műfaj: sci-fi/fantasy
Rendezte: Neil Buger
Zene: Junkie XL
Fényképezte: Alvin H. Küchler
Szereplők: Shailene Woodley, Theo James, Kate Winslet, Maggie Q, Zoe Kravitz, Ashley Judd, Jai Courtney
Bemutató dátum: 2014. március 20.
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott
szinkronizált

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.