asdf

James Bond nélkül is jól boldogul Pierce Brosnan

Pierce Brosnan, kedvenc 007-es ügynökünk, október 9-től visszatért a mozikba a November Man című akciófilmmel, hogy feladja a leckét fiatalabb vetélytársainak.
Bár a trailer alapján nem számítottam többre, mint a nyugdíjas James Bond utolsó nagy akciója egy már-már klasszikusnak számító "mentsük meg a lányt" sztorira építve, a filmnek végül mégis sikerült ehhez hozzáadnia valamit, amitől felülmúlta az elvárásaimat és nem kellett csalódnom Mr. Brosnan-ben. Spoilereket kerülve nézzük kicsit részletesebben is.
novemberman (3)
A történet szerint Peter Devereaux (Pierce Brosnan), a legendás CIA ügynök békés nyugdíjas éveit tölti, kisbolttal, kávézóval, stílusos autóval, egészen addig, amíg egykori bajtársa fel nem keresi egy utolsó titkos akcióra, melynek során meg kell védenie egy fontos tanút, Alice Fourniernt (Olga Kurylenko), valamint megtalálni az egyetlen nőt, aki leleplezhet egy nagyszabású összeesküvést. Természetesen semmi sem úgy történik ahogy azt eltervezik, ugyanis az ügynökség közbelépésével elindul az igazi akció, melynek során főhősünk szembe kerül egykori tanítványával, David Mason-nel (Luke Bracey), ők pedig nem spórolnak a golyókkal és ember legyen a talpán, aki számon tudja tartani a halottak számának alakulását a film során.
novemberman (12)
A történet előrehaladtával lassacskán megismerjük  a leendő orosz miniszterelnököt és a CIA-t is érintő összeesküvés részleteit és szereplőit, amin még párszor csavarnak is egyet-egyet, hogy a néző biztosan ne unatkozzon az akciójelenetek között sem. A végeredmény pedig sokkal ütősebb mint, amit várna az ember lánya egy akciófilmtől.
Pierce Brosnan egy laza, és a szószoros értelmében haláli játékot hozott össze Peter Devereaux karakterével, aki annak ellenére, hogy kissé anti-hero figura, motivációja mégis nagyon szimpatikussá teheti a legtöbb néző számára, arról nem is beszélve, hogyan rúgta szét mindenki seggét, akárhová ment. Ezzel ellentétben Luke Bracey karaktere: David Mason, számomra kissé ellenszenves lett, néha határozottan egy sértődött, apafigura hiányában szenvedő kisfiúra emlékeztetett, de szerencsére ezt sikerült levetkőzni a film végére. Végül az Olga Kurylenko által megformált muszáj Alice Fourniern-t egy igen rejtélyes személy. Nem szeretnék spoilerekbe bocsátkozni vele kapcsolatban sem, bár vegyesek az érzéseim, ha rá gondolok. A kezdeti nehézségek után a karakternek sikerült érdekessé válnia, szépen lépcsőzetesen ismerhettük meg őt a történet kibontakozásával együtt, noha a színészi játékában vannak kivetnivalók.
novemberman (14)
A filmet szerintem Pierce Brosnan viszi el a hátán, aki ismét profi munkát végzett, Olga Kurylenko és Luke Bracey pedig a remek látványelem vonalat hoztak a női és férfi nézőknek is. Az összeesküvés feltárása mégis jó kis csavarokkal lepett meg, ami majdnem felejtetni tudta velem a logikai bakikat és a felesleges romantikázást a film vége felé. Ahogy már a legelején is említettem, nem vártam túl sokat a filmtől, de végül mégis egy remek akciófilmnek bizonyult, amiben éppen elég rosszfiút, jófiút, utálható és szerethető karaktert és persze akciót kaptunk. Kellemes csalódás volt, így mindenkinek ajánlanám, akik egy laza kis akciófilmre vágynak, aminek még értelme és jó sztorija is van a remek látvány mellett.

NOVEMBER MAN 

Eredeti cím: The November Man
Műfaj: thriller
Rendezte: Roger Donaldson
Bill Granger regénye alapján a forgatókönyvet írta: Michael Finch, Karl Gajdusek
Fényképezte: Romain Lacourbas
Szereplők: Pierce Brosnan, Olga Kurylenko, Luke Bracey, Bill Smitrovich, Will Patton

Bemutató dátum: 2014. október 9.
Szinkronizált
Hossz: 108’
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

Hazai forgalmazó: Freeman Film

Megosztás facebookon