asdf

Hugh Jackman szerint a legújabb X-Men mozi valójában három film egyben

  • Szerző: P. Kristóf
Fogságban című új thrillerjének beharangozása közben Hugh Jackman elmondott pár dolgot a jövőre mozikba kerülő X-Men: Az eljövendő múlt napjai című filmjéről is.

A produkció azért is annyira érdekes, mert a 2003-as X-Men 2 óta ez lesz az első mutáns film, amit Bryan Singer rendez. 2000-ben ő készítette el az első X-Men filmet, amivel sokak szerint megteremtette a modern értelemben vett szuperhős filmek műfaját. Hugh Jackman elárulta, hogy A tökéletes trükk forgatásán elbeszélgetett Christopher Nolan-nel, aki azt mondta neki, hogy egy Batman film elkészítése már nagyon régóta a fejében volt, egy konkrét elképzeléssel együtt. Amikor elment a moziba és megnézte az első X-Men-t, úgy érezte, hogy ez az amit ő is meg akar valósítani, közelebb hozni a karaktereket az emberekhez, bemutatni a problémáikat. 

Hugh Jackman-től azt is megtudhattuk, hogy szerinte az X-Men: Az eljövendő múlt napjai valójában két film egyben, de a méreteivel együtt három filmet tesz ki. Azt is hozzátette, hogy a történettől az emberek el fogják dobni az agyukat. Bryan Singer az egyetlen rendező, aki egy franchise-on belül egyre jobb mozikat képes készíteni. A végeredményt 2014. május 23-tól vetítik a mozik és Hugh Jackman mellett feltűnik majd Ian McKellen, Patrick Stewart, Halle Berry, James McAvoy, Michael Fassbender, Rose Byrne, Jennifer Lawrence, Nicholas Hoult és Peter Dinklage is. Addig is nézzétek meg a forgatásról készült képeket galériánkban!

X-Men: Az eljövendő múlt napjai - A képre kattintva tudod megnyitni a galériát.

 
 
Megosztás facebookon