asdf

X-Men: A kívülállók

A héten újra az X-Men csapat uralja a mozikat, ezért a szintén Bryan Singer által rendezett első mutánsos képregényfilmet választottuk heti kedvencünknek.

Az első X-Men film elkészítésére már 1989-ben voltak próbálkozások, ekkor James Cameron akarta filmre vinni a mutánsok történetét, de végül úgy döntött, hogy inkább a Pókemberen szeretne dolgozni, ami végül szintén nem valósult meg a Marvel pénzügyi és jogi problémái miatt. Aztán Avi Arad producer készített egy animációs sorozatot a Fox Kids nevű csatornának, amely rendkívül sikeres lett, így a 20th Century Fox azonnal lecsapott az X-Men filmes jogaira is. Az első forgatókönyveken 1994-ben kezdtek el dolgozni és nemsokára rengeteg vad ötlet gyűlt össze, de Xavier és Magneto rivalizálása és a két ellenálló mutánscsapat már itt is előtérbe került. Először Robert Rodriguez merült fel rendezőként, de ő visszautasította az ajánlatot. Bryan Singer első filmje, a hatalmas kritikai sikert arató Közönséges bűnözők ekkoriban jelent meg és egy sci-fit szeretett volna utána készíteni, így a Fox az Alien negyedik részét akarta rábízni, de az egyik producer úgy érezte, hogy az X-Men közelebb állna hozzá.

x-men

Singer visszautasította az ajánlatot, mert úgy gondolta, hogy a képregények világa nem elég intelligens. Még kétszer mondott nemet, mire sikerült rávenniük, hogy olvasson bele egy X-Men füzetbe és nézze meg az animációs sorozatot, aminek a hatására végül mégis elvállalta. 1996-ban szerződtették le, majd a következő évben felfogadtak egy forgatókönyvírót is és 1998 karácsonyára jelölték ki a bemutató dátumát. Közben Singer elkészítette Az eminens című filmjét, majd a bemutatása után benyújtotta a történet egy újabb, sokkal komolyabb változatát, de a Fox nem fogadta el, mert szerintük túl sokba került volna. Bizonyos szereplőknek és az úgynevezett Danger Room, vagyis a terem, ahol a mutánsok edzenek, végül kikerültek a képből, hogy 75 millióból ki tudják hozni a filmet.

x-men

Farkas szerepére a rendező Russell Crowe-t nézte ki első körben de ő visszautasította, mert kevésnek tartotta a fizetést. Utána számtalan színész ajánlotta fel szolgálatait, mielőtt Dougray Scott-ot le nem szerződtették. Végül mégis kiszállt a projektből, mert nem tudta egyeztetni a Mission Impossible második részének forgatásával, így került a képbe az akkor még teljesen ismeretlen Hugh Jackman, akit három héttel a forgatás kezdete előtt válogattak be. Magneto szerepét először Terence Stamp kapta volna, de amikor Singer Az eminens felvételein együtt dolgozott Ian McKellen-nal, akkor egyértelműen rá esett a választása. 

x-men

A forgatás 1999. júniusában kezdődött el és a következő év decemberére tűzték ki, de váratlanul júniusra hozták előre a premiert, így Singernek hat hónappal kevesebb ideje maradt a film elkészítésére. Ez sem ment zökkenőmentesen, például nem voolt speciális effektekkel foglalkozó stáb egészen az év végéig, így nekik is gyorsan kellett dolgozniuk. A film végül 2000. június 14-én érkezett meg a mozikba és elsöprő siker lett, elindította a modern rételemben vett képregényfilmek korszakát, hatására jöttek létre az olyan klasszikusok, mint a Pókember, A sötét lovag, vagy Vasember, de Hugh Jackman is ezzel a filmmel vált világsztárrá, ráadásul az X-Men sorozat azóta jelentősen kibővült, jelenleg a hetedik része jön, de már két továbbo folytatását és több önálló karakterfilmet is terveznek az alkotók.

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon