Az írókat a karácsonyi mákos bejgli sem telítette el: továbbra is jó úton haladunk

Szerencsére az a lendület, ami az őszi etapra nagyvonalakban is jellemző volt, továbbra is kitart. A tízedik epizód is meglehetősen izgalmasra és érdekfeszítőre sikeredett. Végig azt éreztem, hogy a készítők továbbra is a rajongók előtt igyekeznek vizsgázni: megmagyarázták mi történt a Mennyek Kardjával, Mihállyal, továbbá egy igazán szívmelengető, évadokon átívelő nosztalgiatúrára is befizettek minket.

A „tavaszi” szakasz nyitóepizódjában Sam és Lucifer-párosa volt igazán érdekes: nagyon átgondoltan, készítőkkel kéz a kézben elemeztük azokat a sarkalatos pontokat, amik miatt kvázi menetközben, az ötödik évad szezonzárjától - nem véletlenül innen kezdtünk - kisiklott a természetfeletti gyorsvonatunk. A Winchester testvérek az apokalipszis megállítása után vesztették el a magabiztosságukat, az önazonosságukat. Lucifer ebben az epizódban a komplett írószobát személyisítette meg, akik szentimentális módon, de a kelleténél nem érzelgősebben, önkritikát gyakoroltak és kvázi elnézést kértek a rajongóktól az elmúlt három év kegyetlenkedéseiért. Ez persze lehet, hogy csak egy szép elmélet, de szeretnék hinni benne, hogy ráeszméltek.

Lucifer velősen rámutatott arra, amit korábban is ecseteltem: a komoly, halálos tét mellett a cél, miszerint emberéleteket is mentsenek, szintén kiveszett a szériából. Jó ideje már nem a világ megmentése a legfontosabb, és nem is elsősorban az, hogy együtt koptassák a démonok által hemzsegő planétánk fokozatosan elsorvadó világát. Csak és kizárólag a saját önzőségük miatt mentik meg folyamatosan - minden fogadalom és ígéret dacára - egymást, ugyanis egyik sem lenne képes a másik nélkül élni. Beleőrülnének a tudatba és a végtelen magányba.

Most viszont úgy érzem, hogy az írók levették a halhatatlanság rúnáját a testvérekről: aki most meghal, az végleg halott is fog maradni. Egyre több jel mutatkozik arra, hogy a tizenegyedik szezon lesz az utolsó amit a Chevrolet Impala volánja mögött tölthetünk. Annak ellenére, hogy a csatorna sajtóreferense több ízben is kijelentette: részükről nincs akadály a folytatásra, egészen addig, amíg a vezérszínészeik is ezt szeretnék. Tény és való, hogy Jared Padalecki-nek és Jensen Ackles-nek ez a sorozat már a könnyen jött pénz-kategória, ám őket ismerve - interjú, werkfilmek - szeretik annyira a saját munkájukat és a rajongókat, hogy a kelleténél tovább nem húznák a történetet. Most adva van egy remek történet és egy nagyjából jól összerakott évad, ami abszolút méltó kiszállási portált nyitna a számukra. Az ötödik szezon zárása óta most először van kilátás méltó és szép befejezésre.

Előzetesen nagyon féltem attól, hogy újrahasznosítják a porhüvely-témát. Szerencsére csak félig-meddig lett igazam. Bár Lucifer nagyon racionális, erőteljes érveket hozott fel maga mellett, végül újfent alul maradt a legkisebb és legokosabb Winchester-testvér ellenében. Igaz, hogy általa könnyebb lenne legyőzni a Sötétséget - a mendemonda szerint egyszer már elbánt vele, bár a bibliai években még nem éltem, így nem tudok hitelt adni a szavainak -, de utána újfent az Apokalipszis veszélye állna fent.

A Ketreccel párhuzamosan Dean útját követhettük végig, ami jóval eseménytelenebb volt. Samék mellett a többiek csak lézengtek, kiegészítő funkciót töltöttek be. Ezt most nem is bántam, mert leginkább a jól működő, lehetőségekkel teli Lucifer-Sam páros érdekelt. Ami a Sötétséget illeti: sokkal dühösebb, mint valaha, igaz, a Mennyek „áldása” alaposan leszívta az energiáját. El kell telnie legalább két epizódnak, mielőtt újra ereje teljében tudja rémisztgetni az emberiségét.

Eddig igyekeztem spoiler mentesen írni, de a következő néhány mondat megköveteli a háttértudást, így csak akkor olvass tovább, ha láttad az epizódot.

Annyira boldog vagyok, hogy Rowenát végre kiírták a történetből! Szavakba sem tudom önteni, hogy mennyire idegesített a karakterrajza, amin a színésznő ízléstelen ripacskodása sem segített túlságosan sokat. A burkolt negédeskedés, amit Crowley-val műveltek, túlmutatott az Angyalok és Démonok visszáján is. Az ízléstelen a legjobb kifejezés a kettejük kapcsolatára. Bár azt elismerem, hogy a nyitójelent nagyon bizarra sikeredett. Imádtam.

Az évad eddigi abszolút meglepetése és fordulópontja Lucifer kiszabadulása. Ezzel a húzással ugyan sikerült alaposan felfrissíteniük Castiel kihűlt, érdektelen, unalmas, alaposan meggyűrt „ballonkabátját”, de az már egy másik kérdés, hogy ezzel a karizmatikus szereppel Misha Collins-nak sikerül-e maradéktalanul megbirkóznia. Nem vonom kétségbe a kvalitásait és a profizmusát, de Mark Pellegrino nagyon magasra tette a lécet. Ez az epizód is feleennyire lett volna szórakoztató, hogyha nem hozta volna a rá jellemző laza iróniát és eleganciát. Mintha csak erre a karakterre született volna. Nagyon sajnálom, hogy az Ördöggel együtt a színész nem térhetett vissza a pokolbéli „motelszobájából”.

Ezen a ponton elgondolkodtam, hogy Castiel, zsinórban, hányadik hibás(nak tűnő) megoldását hozta meg. Alapvetően az ő szemszögéből nézve már az is megkérdőjelezhető lépés volt, hogy a családja és az otthona helyett az embereket, a „csupasz majmokat” választotta. Aztán ott volt a hamis Isten-póz, a népirtás a Paradicsomba, a megbocsájthatatlan társulás a Pokol Királyával és a Leviatán-fiaskó. Később pedig sikerült megbuktatni a saját faját is: hathatos közreműködése volt abban, hogy Metatron be tudta zárni a Mennyek kapuját, ezáltal mindenkit szárnyak nélkül száműzött a Földre. Ezek után talán megbocsájtjátok nekem, hogyha nem bízom túlságosan Castiel értékítéletében, még akkor sem, hogyha a legjobb szándék vezérli. Ahogyan a mondás is tartja: a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.

Boldogan, könnyű szívvel és mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül tudom azt mondani, hogy a tízedik epizód abszolút méltómódon gördítette tovább a félévadzáróban lefektetett konfliktusokat. Minden klappolt-minden a helyén volt: izgalom, meglepetés, feszültség. Ha tudják tartani ezt a szintet, akkor egy igazán kiváló, összeszedett évadra van kilátás. A végére álljon itt egy rövid videó, ami az elmúlt kilenc év legszebb és legviccesebb forgatási pillanatait örökíti meg. Ebből a húsz percből világosan lejön, hogy miért a Supernatural-sorozat készítése a világ legjobb munkája: