asdf

5+1 dolog, amit már tudni lehet a Star Wars - Az akolitus-ról

  • Szerző: MoziStar
Az elmúlt években tovább szélesedett a messzi-messzi galaxis már így is igazán szövevényes története, és olyan legendás karaktereket ismerhettünk meg, mint a Mandalóri, Boba Fett, Obi-Wan Kenobi, Cassian Andor vagy Ahsoka, akik mind egy picit csavartak a Star Wars formulán. Az akolitus azonban merész dologra vállalkozik. Egy eddig feltáratlan időszakba, 100 évvel a Baljós árnyak cselekménye előttre viszi a nézőt, ami semmilyen módon nem kapcsolódik a Skywalker-érához.

Közel száz évvel, a 2001-ben bemutatott Baljós árnyak című film cselekménye előtt járunk, a Galaktikus Köztársaság fénykorában, amikor a jedi rend még erős, de a háttérben már érezhető a sötét erők jelenléte. Ezzel tehát Az akolitus lesz az első olyan sorozat, mely kilép a Skywalker-érából és semmilyen módon nem kapcsolódik a klasszikus filmekhez. Mindez sokkal régebbi technológiát, merőben más űrhajókat és rengeteg különböző színű és hosszúságú fénykardot forgató jedit jelent. Íme néhány érdekesség, ami segíthet megérteni, mitől lesz majd merőben más a nyolcrészes Star Wars - Az akolitus című sorozat.

1. Fénykardok mindenütt

A Star Wars legikonikusabb fegyvere a fénykard még soha nem látszódott ennyi különböző színben, formában és méretben. A Köztársaság ezen időszakában a jedik élen jártak a technológiai fejlesztéseknek, így szabadon és merészen kísérletezhettek a felszerelésükkel, aminek eredményeképpen néhány igazán egyedi fénykardtípus és -változat született.  Ezért nem lesz meglepő a sárga vagy éppen a rózsaszín penge sem. A fegyverek ilyen széles választéka abban is segített, hogy a jedik még egyedibbek lehessenek, és ez a maga nemében egy nagyon izgalmas része a sorozatnak.

Star Wars - Az akolitus 02

2. Kisebb, gyorsabb hajók

A fénykardok mellett az űrhajók is teljesen máshogy néztek ki. A jedik hajója, a Vektor például sokkal karcsúbb, gyorsabb és mozgékonyabb volt, sőt, a pilóta a fegyverrendszert és a pajzsot csak a fénykard energiájával tudta működtetni. Ennek elég egyszerű oka volt, ebben a korban béke honolt a galaxisban, így nem a fegyver volt az elsődleges szempont a Skywalker-érával szemben, ahol már javában dúlt a háború.

3. Sokkal sötétebb történet

Az akolitus-ról a legelső hírektől kezdve az egyik legsötétebb Star Wars történetként beszélnek, ami rettenetesen izgalmassá teszi a sorozatot. Bár a franchise korábban sem félt a súlyos témák feldolgozásától (politikai játszmák, háborúk, gyilkosság, kínzás), még sosem közelítette meg azokat úgy, ahogyan azt Az akolitus teszi. A sorozat cselekményének középpontjába helyezett gyilkosságok sorozata erősen rányomja majd a bélyegét a hangulatra, sokkal sötétebb, baljósabb hangulatban éri el a nézőt a Strar Wars érzés.

Star Wars - Az akolitus 03

4. Merőben más jedik

Az előzménytrilógiában bemutatott jedik szinte teljesen eltértek a Köztársaság fénykorában kialakult szerepüktől. Bár még mindig hatalmon voltak, erejük jelentősen csökkent, és szinte teljesen elvesztették alapvető értékeiket, a Köztársaság pedig eszközként használta őket a háborúban. Korábban a fénykorukat élték, a viszonylagos béke korszakában lényegében ellenállás nélkül uralták a galaxist, sokkal közelebb álltak a Rend alapító elveihez, és elsősorban valódi békefenntartóként tevékenykedtek. A sorozat tehát a Jedi Rend egy olyan oldalát mutathatja meg, amelyet élőszereplős filmben még soha nem láthattunk.

5. Akik sokszínűbbek, mint valaha

Yoda mesteren és Ahsokán kívül korábban nem kapott még idegen faj főszerepet Star Wars történetben, sőt, az előzménytrilógiában a Jedi tanácsban teljesen háttérbe szorultak ezek a karakterek. Az akolitus a trailerekben már több idegen Jedit is bemutatott, egyértelműen jelezvén, hogy masszívan szerepük lesz a történet alakulásában. Egyikük például Kelnacca mester, az első élőszereplős Wookiee jedi.

Star Wars - Az akolitus 04

+1 Nem mindig sötét az az oldal

Az akolitus azért is merőben más az eddigi Star Wars történetekhez képest, mert nem húz erőteljes vonalat az erő jó és sötét oldala közé. A Skywalker-saga során a sith-ek egyszerűen a gonoszt jelentették, ez  a sorozat azonban máshogy közelíti meg őket. A sith-ek és a sötét oldal a korábbinál sokkal fontosabb szerepet kapnak, sőt a történet egy részét az ő szemszögükből mesélik majd el. Ez komoly betekintést engedhet nemcsak abba, hogyan működnek, hanem abba is, hogyan látják magukat és a galaxisra gyakorolt hatásukat. Emellett megjelennek az első olyan karakterek, akik kétségbe vonják a jedik tekintélyét. Korábban egyedül az Ahsokában megismert Éjnővérek viselkedtek így.

 

A Köztársaság a Jedi Rend aranykorszaka volt, a Baljós árnyakra azonban ennek már nyoma sem maradt. A Rend két korszaka közötti hatalmas szakadékot segítheti megmagyarázni ez az új sorozat, amivel egy csapásra megváltoztathatja a jedikről és sithekről évtizedek óta kialakult képet. Az eddig megszokottól merőben eltérő korszakban játszódó izgalmas történet nagy hatással lesz az eddig megismert Star Wars univerzumra. De hogy pontosan mekkorára, arról mindenki maga is meggyőződhet: Az akolitus június 5-én dupla résszel debütál a Disney+-on, melyet hetente új részek követnek majd.

Megosztás facebookon