GYILKOS HALLOWEEN - A kulisszák mögött
- Dátum: 2021. október 17. 17:17
- Szerző: MoziStar
David Gordon Green 2018-as Halloween című filmje több mint 250 millió dolláros összbevételt ért el, a négy évtizede létező franchise legjobb anyagi eredményét produkálva, és a legsikeresebb nyitó hétvégét hozta olyan horrorfilm esetében, amelynek női főszereplője van (Jamie Lee Curtis). Íme néhány érdekesség a franchise következő részéről.
Az új Halloweenben, amelynek cselekménye 40 évvel John Carpenter 1978-as klasszikusának története után játszódik, Laurie Strode nem hajlandó elfogadni az áldozat szerepét, és bosszút akar állni Michael Myersen, a szörnyetegen, aki elrabolta az ifjúságát, és emléke minden pillanatban kísérti. A feldolgozatlan trauma izgalmas drámája, valamint az, hogy az ellenállás meghozhatja a győzelmet, világszerte hatalmas lelkesedést váltott ki a rajongókból.
„Az első film nagyszerűsége abban rejlik, hogy valamennyi színész teljes összhangban volt, és sikerült megszereznünk Jamie Lee Curtist és John Carpentert. Tudtuk, hogy David nagyszerű filmet alkotott, de a fogadtatás több mint csodálatos volt. Nagy örömmel láttuk, hogy nemcsak a rajongók jöttek el a moziba, hanem a szélesebb közönség is.”– mondta Malek Akkad, producer.
A dühös tömeg akcióba lendül
David Gordon Green rendező régóta szeretett volna olyan trilógiát készíteni, amely méltán párhuzamba állítható Carpenter 1978-as mesterművével. Még mielőtt a Halloween 2018-ban mozikba került volna, már formálódni kezdett a két folytatás, a Gyilkos Halloween és a Halloween Ends terve. Mindhárom film az 1978-as klasszikust vette volna alapul, figyelmen kívül hagyva a folytatásokat, és mindhárom produkció cselekménye ugyanazon az éjszakán játszódott volna.
Green biztos volt benne, hogy vissza kell térni a kezdetekhez, ha becsülettel akarják elmesélni Laurie történetét. „Ha jól csináljuk, négy olyan filmet kapunk, amelyek egyetlen nagyszabású ívet alkotnak. Minden filmben rejtett utalásokra, összefüggésekre bukkanhatunk, amelyek túlmutatnak önmagukon. Az sem baj, ha valamelyiket nem vetted észre, mert véletlenül pont akkor pislogtál, a következő részben úgyis szembejönnek majd jobban kifejtve.”– magyarázta Green.
Az alkotók tudták, hogy az első rész sikere szabad kezet ad nekik a következő két fejezet narratívájának kialakításához. Johnny McBride-hoz és Greenhez csatlakozott közeli barátjuk, Scott Teams. „Az első rész lehetővé tette, hogy a folytatás még nagyszabásúbb, gonoszabb és őrültebb legyen. A Gyilkos Halloweenben igyekeztünk még jobban kedveskedni a rajongóknak, feszegetve a saját határainkat.”– folytatta.
A rendező és régi kreatív partnere, Danny McBride olyan sokszor megnézték az 1978-as klasszikust, hogy pontosan tudták, mely karaktereket kell beépíteni a Gyilkos Halloweenbe. „Szét kellett szálaznunk a film egyes motívumait, és bele kellett élnünk magunkat Haddonfield világába. A hitelesség és a folytonosság érdekében meg kellett találnunk a Carpenter által alkotott fontos karaktereket, hogy helyet találjunk nekik az új filmben.”– magyarázta McBride.
A készítők arra törekedtek, hogy bemutassák, hosszú távon milyen hatással van az erőszak egy közösségre. „Az előző filmben az boncolgattuk, hogy Michael Myers négy évtizeddel korábbi ámokfutása milyen hatással van Lauire-ra és családjára. A Gyilkos Halloweenben viszont az érdekelt minket, hogy ezek az események hogyan hatnak a városra. David ezért akarta, hogy a fellázadt tömeg a történet szerves része legyen. Laurie már nem egyedül, illetve a lányával és az unokájával harcol a rém ellen. A többi túlélő is melléáll, és együtt küzdenek.”– folytatta.
Haddonfield városa harcba száll a gonosz ellen
Jamie Lee Curtis Laurie Strode őrangyalának tekinti magát. Több mint négy évtizede testesíti meg a hősnőt, Laurie szerepében visszavágott és túlélte a küzdelmet. „Laurie teljesítette küldetését. Mindent beleadott az előző filmben. Szívét, lelkét, vérét áldozta bátran és bölcsen. Igazi harcos volt.”– magyarázta Curtis, aki a Gyilkos Halloweennek executive producere is.
Bár a 2018-as Halloween cselekménye során sokáig nem hitték el az emberek Laurie-nak, hogy Michael Myers visszatért, és el akarja kapni, Laurie és családja évtizedeken át készült erre az éjszakára, s ennek köszönhetően csapdába ejtették a rémet a pincében, hogy elégessék. A Gyilkos Halloween elején azonban a buzgó tűzoltócsapat túl korán érkezik, így a terv meghiúsul.
„A közönség elégedett lehetett, hogy Laurie győzött a Halloween végén. De a sztori folytatása érdekében ezt a buborékot ki kellett pukkasztanunk – mert Michael nem halt meg.”
Laurie a kózházi ágyán fekszik, és lassan ráébred a rémületes igazságra, hogy Michael nem halt meg. Ez alkalommal nem tud ellene egyedül harcolni. „Az előző film Laurie-ról szólt. A mostani film viszont a város sztorija, Laurie-val a középpontban, és mindenki azon csodálkozik, mi a bánat történt. Laurie folyton azt ismételgeti: “Ez hogy történhetett? Ez hogy történhetett?”
Mivel a sérülései miatt nincs ereje teljében, Laurie kénytelen túlélési üzemmódba kapcsolni a lányát, Karent és unokáját, Allysont. „Laurie az első film végén továbbhagyományozta a szenvedélyes harci szellemet. Harcosokká változtatta a lányát és az unokáját. Most már hisznek neki. Már ugyanazon az úton haladnak, mint ő. Ők viszik tovább a lángot.”- mondta Curtis.
„Laurie felépül, és ő lesz vihar szeme, ahelyett, hogy maga lenne a vihar. Az előző film esettanulmány volt a traumáról. Mi történik valakivel 40 évvel később? De 1978-ban nem Laurie volt az egyetlen áldozat. A városban egy csomóan átélték a Michael Myers okozta traumát.”
A film készítői elámultak azon, ahogyan Curtis transzponálta Laurie energiáját és koncentrációjának fókuszát. „Elképesztő volt, ahogyan Jamie a 2018-as Halloween gyilkos fegyveréből zökkenőmentesen parancsnoki harcállásponttá változott. A Gyilkos Halloween nagy részében kórházi hálóingben van, de ugyanolyan harcias amazon, mint volt. Minden mozdulata, minden tekintete azt üzeni, hogy »ugye megmondtam, hogy el fog jönni, de segíteni fogok nektek, hogy kinyírjátok a rémet, ha addig élek is«.” – mondta Blum, producer.
Curtis számára ugyanolyan nagy megtiszteltetést jelentett Laurie alakítása, mint amekkora örömöt okoztak a rajongóknak a Halloween filmek világszerte. „Mindenkinek, aki szereti ezeket a filmeket, azt üzenem: Happy Halloween! Remélem, nem jöttök el hozzám, mert nem szoktam ajtót nyitni. Mindig hagyok egy kosár édességet az ajtó előtt, ami rendszerint érintetlen marad egész éjjel. Ez azt jelentheti, hogy senki nem tudja, hol lakom. Boldog és biztonságos ünnepet kívánok, és köszönök mindent.”– üzente a színésznő.
A három forgatókönyvíró szokatlan szerkezetet alkotott a Gyilkos Halloween számára. A film másodpercekkel az előző rész befejezése után kezdődik, Laurie súlyos sebesült, Michael Myers pedig csapdában van az égő pincében. De ezzel párhuzamosan egy másik jelenetben az 2018-as filmben Halloweent ünneplő haddonfieldi polgárokat is látjuk, akik még nem tudják, hogy Michael visszatért. Ennek köszönhetően a Gyilkos Halloween nyitójelenetei gyűrődésmentesen kapcsolják össze az előző és a mostani filmet egyetlen, minden ízében összefüggő opusszá. „Nagyszerű dolog, ha több perspektívából láthatjuk a drámai eseményeket. Amikor az előző film közepén lépünk be a Gyilkos Halloweenbe – és olyan karakterek szemszögéből látjuk az eseményeket, akiknek a létezéséről nem is tudtunk –, ez nagyon erős, feszült energiát ad a filmnek. Mindez arra emlékezteti a nézőket, hogy ez a világ nem csupán Laurie Strode-ból áll, mindannyian kapcsolódnak hozzá, és végül valamennyien szembekerülnek az eredendő gonosszal.”– mondta Scott Teems.
Emberek a maszk mögött
A Rém / Michael Myers eredetileg Nick Castle alakításában kelt életre, aki John Carpenter régi barátja volt, harmadik társuk, Tom Wallace pedig az első Halloween látványtervezője volt. „Ők voltak a klasszikus Halloween triumvirátusa. Együtt jártak filmiskolába, együtt játszottak a Coup de Villes nevű együttesben, és filmet készítettek Debra Hill-lel, akiről Laurie alakját mintázták.” – mondta Jamie Lee Curtis.
Castle sikeres forgatókönyvíró / rendező lett, olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Menekülés New Yorkból (Escape from New York), A szeretet szimfóniája (August Rush) és a Hook kapitány, és ő rendezte a máig nagyon népszerű Az utolsó csillagharcost (The Last Starfighter) is. A 2018-as Halloweenben és a mostani filmben rövid időre magára ölti ugyan a Rém álarcát, ám átadta a stafétabotot James Jude Courtney-nek, jórészt ő kergeti pánikba Haddonfield lakóit. Castle hasznos tanácsokat adott a stábnak és Courtney-nak a Rém mozdulatait illetően, például hogyan ül fel derékszögben anélkül, hogy a kezét használná, vagy hogyan hajtja félre a fejét, amikor megszemléli aktuális áldozatát.
Courtney át akarta venni mindazt az energiát, amivel Castle a Rémet fizikailag megjeleníti. „Nick olyasmiket mondott, hogy »hát, csak úgy mentem… illetve, nem is« Ha megnézzük Nick filmjeit, kiderül, hogy briliáns módon kreatív. Intuitív módon megformálta mindazt, amit John Carpenter és Debra Hill elképzelt, testét ösztönösen úgy mozgatta, hogy összpontosítsa a szükséges energiát.”– mesélte Courtney.
Haddonfield tékozló fia életre kel
Mint a Halloween-rajongók jól tudják, Michael Myers képes szürreális művésszé változni, ha a gyilkolásról van szó. Előfordul, hogy bevisz egy sírkövet az áldozata hálószobájába, és az ágya mellé helyezi. „Máskor töklámpást helyez egy akváriumba, áldozatát pedig letakarja egy lepedővel – magyarázta David Gordon Green. – Carpenter filmjében lepedőt terít magára, és szemüveget vesz fel. Van humorérzéke és esztétikai affinitása a gyilkosságokkal kapcsolatban, jól elszórakoztatja magát ezzel. Teljesen meghökkentő dolgokat csinál, nem tudom például, mennyi idő kell neki ahhoz, hogy egy emberi koponyából töklámpást faragjon.”
Green mindenképpen tiszteletben akarja tartani azt a Michael-mitológiát, amelyet Carpenter az első filmmel megteremtett. „Nem akarom látni, ahogy eszik. Nem akarom látni, ahogy lazításképpen megfürdik és nem akarom tudni, mit csinál két gyilkolás között. Csak az érdekel, mit tervelt ki, és hogyan hajtja végre, az már nem túlságosan érdekes, mi történik a függöny mögött. Azt se akarom tudni, miért öl. Az emberek egy csomó dolgot kérdeznek, vitatkoznak, mi miért lehet, és ez így van jól, mert ez is az izgalmas játék része.”
Gyilkolás gyilkolás hátán és minden egész eltörött
Mivel a filmben Haddonfield lakóinak is fontos szerep jut, a forgatás technikai és logisztikai szempontból sokkal bonyolultabb volt, mint az előző film esetében. „A cím Gyilkos Halloween, és ennek szellemében kellett dolgoznunk. Minden jelenetben történik valami, nem arról van szó, hogy két ember beszélget egy szobában. Nincs nyugodt vagy csöndes jelenet. Árad a feszültség, folyik a gyilkolás, minden törik meg szakad és lángol. Annyi logisztikát öltünk ebbe a filmbe, hogy valahányszor reggelente átnéztem a napi munkamenetet, láttam, hogy aznap sem lesz nyugi.”– mondta Green.
Ebben a produkcióban sokkal több az akció, mint Green bármelyik korábbi filmjében. „Azt hittem, hogy könnyű dolgunk lesz – tette hozzá a rendező. – Csak 84 oldalas a forgatókönyv, de mindig bedurrant valami. Minden közreműködőnek rengeteg ötlete volt, hogyan tehetjük még klasszabbá az aktuális jelenetet. Mindig úgy kezdtük a munkát, hogy mi lenne, ha ezzel vagy azzal dobnánk föl a napi forgatnivalót. Ambícióból nem volt hiány. A műszak végén aztán már azon igyekeztünk, hogy egyáltalán be tudjuk fejezni, amit elkezdtünk, mert 20 perc múlva kel föl a nap.”
Október 21-től mozikban a GYILKOS HALLOWEEN!