Érdekességek a Robert Downey Jr. féle Dolittle c. filmről
- Dátum: 2020. január 22. 14:03
- Szerző: MoziStar
Hugh Loftings Dolittle doktorról szóló különös meséi csaknem száz éve bűvölik el a fiatal és kevésbé fiatal olvasókat. A főhős elképesztő képessége, amelynek révén szinte minden állattal szót ért, legyen az tollas vagy szőrős, több médiumban is rabul ejtette a közönséget: könyvekben, rádióban, színpadon, filmen és televízióban. 2020-ban pedig Robert Downey Jr. kelti életre az irodalom történetének egyik legnépszerűbb mesehősét, Dolittle-t, aki beszélni tud az állatokkal.
A produkció akkor kezdett alakot ölteni, amikor Thomas Shepherd megírta a forgatókönyvet a mesesorozatból. Ezután csatlakozott a csapathoz Stephen Gaghan Oscar-díjas rendező, és a film már sínen is volt. Gaghan számára az 1967-es klasszikus Dolittle meghatározó élmény volt „Pont abban a korban láttam a Rex Harrison rendezte változatot, amikor a fogékony gyermeki lélekben ki tud alakulni a becsípődés. Három vagy négyéves lehettem, és teljesen magával ragadott a film. Befészkelte magát az agyam egyik zugába, és 50 évet várt, hogy előjöhessen.” – mondta a rendező.
Amikor Gaghan először leült a producerekkel, hogy a filmről beszélgessenek, azon kapta magát, hogy eljátssza nekik azokat a jeleneteket, amelyeket látni akart a filmben. „Hatalmas állatrajongó vagyok, egy farmon nőttem fel Kentuckyban. Amikor a gyerekeim cseperedni kezdtek, mindegyiknek külön meséket találtam ki minden este. Mind a négy – jelenlegi koruk 5-túl 19 évig terjed – saját mesesorozatot kapott, amikről azt hitték, hogy könyvekből származnak, pedig minden este az én fejemből pattantak ki.” A rendező, amikor kicsik voltak, minden gyermekével megnézette Hayao Miyazaki Chihiro Szellemországban (Spirited Away) című Oscar-díjas animációs filmjét. „Nem érdekelt, hogy nem egészen kisgyerekeknek való – mondja Gaghan. – Tökéletes film!” A mesélés, a filmnézés és Rex Harrison klasszikusa mind segítettek abban, hogy Gaghan megalkossa saját Dolittle-verzióját.
„Hat évig érleltük az anyagot, és mostanra teljesen összeállt a kép.” Az egyszerű koncepció úgy festett, hogy Gaghan olyan filmet akart rendezni, amelyet ötéves gyermeke első moziélményként tekinthet meg, de elég kifinomult ahhoz, hogy a kamaszgyerekeinek is megfelelő élményt nyújtson. „Azt akartam, hogy a srácaim tátott szájjal nézzék a filmet. A családom és a filmkészítés nem volt elválasztható egymástól. A családom iránt érzett minden szeretetemet felhasználtam a munkához.” Kirschenbaum biztos volt abban, hogy Gaghan magasabb szintre emeli a történetet, ezért engedték a rendezőnek, hogy újraírja a forgatókönyv első változatát.
A történet középpontjában egy Stubbins nevű kisfiú áll, aki csatlakozik Dolittle-hoz. A producernek nagyon tetszett, hogy Gaghan személyessé akarja tenni a fiú történetét. „Az volt az alapötlet, hogy Stubbins él a maga kis világában, és nem leli a helyét. A nénikéjével, a bácsikájával és az unokatestvéreivel él, utóbbiak mind vadászok. Stubbins nem akar állatokat ölni, hanem segíteni akar rajtuk. Amikor találkozik Dolittle doktorral, aki a feleségét gyászolja, két rokonlélek elindul a gyógyulás útján. Erre csak kommunikációval és odfafigyeléssel van lehetőség. Steve ebbe az irányba vitte el a történetet, és sikerült új minőséget létrehoznia.” Gaghan szellemesen kötötte össze Dolittle karakterét hangos, agresszív, megosztott modern világunkkal. „Ha a szuperhős-jelenség szempontjából nézzük a dolgot, Dolittle olyan szuperhős, akinek az odafigyelésben rejlik az ereje. Azért tud bármilyen állattal szót érteni, mert mély empátiával rendelkezik. Miközben a világban a démonizáció az általános attitűd, Dolittle azt vallja, hogy hallgassuk meg egymást. Isten minden teremtménye szeretne valamit mondani. Különféle nézőpontok léteznek a világban, amelyek megérdemlik, hogy odafigyeljenek rájuk. A Dolittle arról szól, hogy az egyezéseket figyeljük, ne a különbségeket. Bármikor így teszünk, jobbá válunk általa.” – magyarázta a rendező.
Beszélgessünk az állatokkal! Robert Downey Jr. és a Dolittle
Gaghan a kezdetektől Downey Jr. nagy rajongója volt, és miután a színész igent mondott, Dolittle figuráját elkezdte Downey Jr. alkatához igazítani. „Roberttel a fedélzeten nagyon frissé vált a figura, és a szöveg, amit írtam, roppant eredetinek tűnt. Nagyon tisztelem a mesesorozatot, de nem akartam a régi gondolatokat beleszőni a történetbe. Arra törekedtem, hogy az új Dolittle-nek modern pszichológiája legyen.” – mondta a rendező.
A rendező és a színész első találkozása kulcsfontosságú volt, és hosszú távú következményei lettek. „Robert megkérdezte, hogy addigra milyen döntések születtek már a filmmel kapcsolatban. Azt válaszoltam, eddig csak egy döntés született, ezért vagyunk most itt. Te leszel Dolittle, minden más lehetőség nyitott. Robert igazi kreatív erő, akivel közösen készíted a filmet. Komoly döntés volt, de helyesnek bizonyult.” – mesélte Gaghan.
Robert Downey Jr. és producer felesége, Susan, akivel a Team Downey nevű producercéget együtt vezetik, óriási kihívásnak, egyben remek lehetőségnek tartotta a filmet. „Joe Roth azzal a forgatókönyvvel keresett meg minket, amit Stephen Gaghan írt. Elárulta, hogy Robert alakja lebegett a szeme előtt írás közben. Elolvastuk, és nagyon tetszett, hiszen ki ne szeretne az állatokkal beszélgetni?” – mondta Susan Downey.
A Downey házaspár régóta azt szerette volna, hogy a Dolittle nagyszabású, izgalmas kalandfilm legyen az egész család számára, ami arról is szól, hogyan találhatunk rá a családunkra és az élet nagy lehetőségeire, pont amikor a legkevésbé számítunk rájuk. „A négyéves kislányom és a 94 éves nagymamám is nyugodtan elmehet a filmre, borzasztóan fogja élvezni. Nagyon szórakoztató. Szertelenül bolondos, nagy formátumú, de közben olyan komoly témákkal is foglalkozik, amelyek kortól, nemtől és származástól függetlenül mindenkit megérintenek.” – mondta Susan Downey.
„Susan már az előtt sikeres volt, hogy Roberttel közösen elkészítette a Sherlock Holmes-t, és azóta ő volt a férje összes filmjének a producere" – mondta Kirschenbaum. „Ez volt a legvarázslatosabb filmem, amiben valaha is játszottam. Mindig valóságos csoda számomra, amikor a sok mozgó alkatrész szórakoztató egésszé áll össze. Miután az emberek megnézték, azt mondhatják, hogy meghatódtak és remekül szórakoztak. Sokat szenvedett oldalbordámnak igaza van, hogy négytől 94 éves korig mindenkinek ad valamit ez a film.” – mondta Robert Downey Jr.
Rendkívüli és különös zseni, akit sokat őrültnek tartanak. Dr. Dolittle briliáns elme, igaz, goromba fráter; kivételes tulajdonsága, hogy majdnem minden állattal képes szót érteni. A valaha szépreményű orvost óriási veszteség érte, meghalt a felesége, Lily. Az azóta eltelt évek során a doktor megutálta az embereket és úgy döntött, megfejti az összes többi teremtmény világának titkát. Ezen kívül nem érdekli „senki, semmi, sehol, soha többé”. Bár bevallottan mizantróp, aki bárkit képes elmarni maga mellől, titokban emberi kapcsolatokra és családra vágyik. Aztán elindul a feltérképezetlen szigetre Stubbins oldalán, hogy különleges képességeivel megmentse a királynőt és rátaláljon elveszett emberségére. Downey úgy döntött, hogy Dolittle walesi lesz.
„Úgy képzeltem el a karaktert, hogy önkéntes száműzetésbe menekült egy nagy trauma miatt. Az állatok gyógyításának szenteli minden idejét, de igazából arról van szó, hogy hátat fordított az embereknek. Bezárkózott a birtokára, amit a királynőtől kapott. Úgy gondoltam, legyen walesi, mert bár Wales Anglia része, rendszeresen kiakasztják az angolokat.” A kreatív döntés azonban váratlan problémákat okozott. „Kiderült, hogy a walesi a világ legnehezebb akcentusa, teljesen falnak mentem tőle – folytatta Downey. – De azért igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Kelta eredetű nyelv, nagyon szórakoztató volt megszólalni rajta. Michael Sheen rengeteg tanácsot adott. Sokat mesélt arról, hogyan beszélgetett az apjával, és meg fölvettem és jó hasznát vettem. És volt még walesi beszédtanárom is.”
A vizuális és a különleges effektusok
A kétszeres Oscar®-jelölt Nicolas Aithadi (A galaxis őrzői, X-Men, Harry Potter) és a kétszeres Oscar®-díjas John Dykstra (Pókember, Csillagok háborúja) trükkmesterek vállalták Dolittle állatai életre keltésének gigászi feladatát. Gaghan mindenképpen azt szerette volna, hogy az állatok fotorealisztikusak legyenek, vagyis valódinak tűnnek. „Ebben rejlik a varázs. Fogsz egy egyszerű helyszínt, mondjuk egy majorságot vidéken, és beleraksz egy jegesmedvét. Nem viselkedhet úgy, mint egy rajzfilmfigura, mert az nem érdekes. Az az érdekes, ha megmutatjuk, hogy az állatok milyen kulturáltan elbeszélgetnek Dolittle-lel és egymással. Azt akartam, hogy minden állatnak legyen valamilyen egészségügyi problémája, sérülése vagy betegsége, amiért Dolittle-hez fordulnak. Végtére is híres állatorvos, ezért ha baj van, őt keresik. Az is fontos volt számomra, hogy Josi, a jegesmedve kötött sapkában legyen. De minek egy jegesmedvének kötött sapka? Hát mert fázós!” – mondta a rendező.
Dolittle bedugja a fejét Leona, a polip akviáriumába a királynő palotájában, megműti Kevint, a mókust, egérsakkot játszik Csi-Csivel – alig van olyan jelenet a filmben, amiben a számítógép gereálta állatok ne kommunikálnának az emberekkel. Hihetetlen méretű feladat volt ennyi állat életre keltése, ráadásul úgy, hogy zökkenőmentesen belesimuljanak a környezetbe és az emberi szereplők közé. Az eredmény elképesztő lett: senki meg nem mondaná, hogy a hősök nem valódi állatokkal folytatnak interakciót.
