asdf

A hollywoodi szuperprodukciók az IMAX kamerákra esküsznek!

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: Cinema City
Több mint 40 éve, 1976-ben alkották meg az első IMAX 2D kamerát, melyet elsősorban dokumentumfilmek készítői és a NASA űrhajósai használtak főként oktatási célú filmek készítésére. Hollywood csak később fedezte fel a technika biztosította lehetőséget és azt, hogy milyen jelentős különbség érhető el a már IMAX formátumban felvett és a digitálisan IMAX-re méretezett alkotások látványa között. Évente nagyjából 30 filmet mutatnak be IMAX termekben, idén három, jövőre egy moziban debütáló szuperprodukció felvételéhez is az egymillió dollár értékű IMAX kamerát használták.
Megjárta a tenger mélyét, az űrt és Christopher Nolan is erre esküszik

Az IMAX kameráit, melyből összesen 10 van a világon, úgy építették, hogy az a Föld legszélsőségesebb időjárási körülményeinek is ellenálljon, így már használták az Antarktiszon, a Mount Everest tetején, az óceán mélyén a Titanic roncsainál, és több tucatszor járt már az űrben is.

Az első IMAX 3D kamerát 1999-ben mutatták be, azóta számos, ezzel az eszközzel készült film lett kasszasiker. Nem véletlenül, hiszen a rögzítés mellett az IMAX termeket és vásznakat úgy tervezték, hogy a kép minél jobban kitöltse a néző látóterét. Az IMAX termekben a látótér 70%-át éri impulzus a normál moziterem 54%-os aránya helyett, így sokkal intenzívebb a látvány. 
christopher-nolan-imax
A hamarosan mozikban debütáló Dunkirk (07.20) című film nagy részében Christopher Nolan is az IMAX kamera biztosította technikát használta a maximális látvány elérése érdekében, hiszen az 10-szer jobb felbontású képet rögzít, mint a normál kamerák. A rendező 2008 óta megszállottja az eszköznek, olyan filmjeiben használta, mint a Batman: Sötét lovag vagy a Csillagok között.

Idén további két film is debütál az IMAX vásznakon, melyekben használták az alkotók a 25 kilós eszközt, így a Transformers: Utolsó Lovag (6.22.) és a Star Wars: Az utolsó Jedik-ben (12.14) is láthatók a speciális formátummal rögzített jelentek. Emellett 2018. május 2-án kerül mozikba a Bosszúállók: Végtelen háború című film, ahol szintén a csúcstechológiás kamera ”játszotta” a főszerepet.
A jövő

Az IMAX a Google mérnökeivel egy éve kezdték el együttműködésüket, hogy olyan kamerát fejlesszenek, mely lehetővé teszi, hogy napjaink filmes alkotói a legmagasabb mozis minőségben, már 360 fokban rögzített, 3D tartalmat állíthassanak elő. Az új, IMAX VR (“virtuális valóság”) kamerának köszönhetően olyan minőségben rögzíthetőek majd felvételek, melyeket akár Chirstophet Nolan (Csillagok között), J.J. Abrams (Star Wars: Az ébredő erő), Michael Bay (Transformers: A kihalás kora), a Russo fivérek (Amerika Kapitány: Polgárháború) használtak filmjeikben, mindez 360 fokban. A kamerára és a hozzá tartozó szemüvegre még várni kell, annak széleskörű elterjedése most még a távoli jövő.
Megosztás facebookon