10 érdekesség a 40 éves Szellemirtók-ról
- Dátum: 2024. június 12. 15:00
- Szerző: Szabó Zoltán
40 éve mutatták be a mozik a Szellemirtók című filmet. Amerikában 1984-ben mutatták be a három parapszichológiával foglalkozó tudós történetét, de hazánkban egészen 1989-ig kellett várni a mozis premierre.
1984-es premierje után a Szellemirtók hatalmas sikert aratott, mind a nézők, mind a kritika pozitívan fogadta. A filmet két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb vizuális effekt és a legjobb zene kategóriában, amit végül nem sikerült díjra váltani. A legjobb színészeket választották a szerepekre. Bill Murray az első megjelenésétől az utolsóig szórakoztató még így 40 év távlatában is. Íme néhány érdekesség az idén 40 éves Szellemirtók című filmről.
1. Tripla szinkron
A filmhez azóta három szinkron is készült, vagyis a 90-es évek kalózpiacán a már klasszikussá vált hangalámondással is megszólaltak Dr. Peter Venkmanék.
2. Szellemek bűvöletében
Aykroyd mellett szülei, nagyapja és még dédapja is hittek a szellemekben. Családi birtokukon még szellemidéző szeánszokatis tartottak. A 80-as évek elején olvasott egy cikket a kvantumfizikáról és a parapszichológiáról, és ez adta meg számára az alapötletet a Szellemirtók-hoz. A forgatókönyvet a filmben is játszó két színész Dan Aykroyd és Harold Ramis írta.
3. Zabálnivaló szereposztás
Dan Aykroyd kifejezetten John Belushira írta Peter Vankman karakterét, de a színész 1982-ben drog túladagolás miatt elhunyt. Aykroyd mindenképp szerette volna, ha egykori jóbarátja is benne lenne a filmben, ezért a jópofa zöld zabagépet mintázta róla.
4. Az utolsó pillanatig
Az évek alatt ikonikussá vált Ectomobile eredetileg fekete lett volna, de az éjszakai jelenetekben nem mutatott volna annyira jól, ezért végül fehér színű lett. A forgatásra mindössze egyetlen 1959-es Cadillac mentőautót alakítottak át, de szerencsére az összes fontos jelenetet felvették, mire bedöglött a járgány.
5. Bill Murray igazi showman
Az improvizáció, legfőképp Bill Murray esetében figyelhető meg a leginkább a film során. Szerintem ez az egyik titka a Szellemirtóknak, ennyi szabadság jót tett a filmnek, hogy nem minden esetben követték a forgatókönyvet a színészek. A mai napig vicces minden megmozdulása Bill Murray-nek.
6. Szorított az idő
Feszes volt a film befejezésének a határideje, melyet az effektusok sínylették meg, de szerintem ennyi idő után ezeken a jeleneteken már csak mosolyogni lehet.
7. Kovács László a beépített szelíd operatőr
Van egy magyar vonatkozása is a Szellemirtóknak. Az a Cecén született Kovács László volt a film operatőre, aki nevéhez többek között olyan alkotások fűződnek mint a Szelíd motorosok, az Öt könnyű darab, a New York, New York, a Hóbarát, valamint a Beépített szépség.
8. Kevin-nek sikerült, ami sokaknak nem
A vígjátékok között ez a film volt akkor minden idők legjövedelmezőbb alkotása, ami több mint 295 millió dolláros bevételre tett szert. Egészen 1990-ig kellett várni ennek a rekordnak a megdöntésére. Jött Kevin és a Vizes bandita, és a Reszkessetek betörők közel 477 millió dollárt zsákmányolt a pénztáraknál.
9. Más színészek is lehettek volna szellemirtók
A Szellemirtókban akár játszhatott volna Michael Keaton és Eddie Murphy is, valamint John Candy is esélyes volt, de túl macerás lett volna vele együtt dolgozni, több dolgon változtatni szeretett volna, amit az alkotók nem engedtek neki.
10. Beszédes cameo
A film rendezője Ivan Reitman is szerepel az 1984-es alkotásban, elég rendhagyó módon. Ugyanis ha eredeti nyelven nézzük a Szellemirtókat, akkor Sigourney Weaver szájából hallhatjuk a hangját, mikor megszállja őt Zuul a démon.
Írjátok meg kommentben, hogy nektek milyen emléketek van a 40 évvel ezelőtt bemutatott Szellemirtókkal kapcsolatban.