asdf

Így sem láttuk még soha Szabó Simon-t

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: IC Press
Elképesztő külső és belső átalakuláson ment keresztül Szabó Simon a Kölcsönlakás című filmben játszott szerepe miatt.
A Dobó Kata rendezésben, február 14-én mozikba kerülő romantikus vígjátékban a tőle már sokszor látott faragatlan, tagbaszakadt, nehézfiús karaktereknek hátat fordítva és azok helyett, egy igazi piperkőc, önimádó mesterembert alakít, aki a rózsaszín vasalt nadrágjában, virágmintás selyemmellényében feszítve gerjeszti maga körül a feszültséget, illetve csavarja ujja köré új rajongóját.
KL_werk_2 (1)
„A lakás felújításával megbízott belsőépítész, Márió totálisan a másik véglet azokhoz az alakokhoz képest, akiket eddig játszottam. Semmi keménykedés, testőrös pózolás, tapló beszólás. A külső adottságai ellenére ő egy sértődékeny, hiú fazon, aki még a saját szexuális irányultságával sincs teljesen tisztában. Viszont pont ettől lesz érdekes a figurám, aki a saját temperamentumommal kiegészülve számtalan vicces helyzetbe keveredő szereplővé lép elő a filmben.” – idézte fel Szabó Simon, hogy miért is mondott igent a Kölcsönlakásra Dobó Katának, akivel a forgatás első perctől fogva tökéletesen egy hullámhosszon voltak.
KL_werk_3 (11)
A színész nem csupán a könnyed, minőségi komédiázás, és a rendező személye miatt érezte úgy, hogy ez a film jelenti az igazán neki való munkát. Hanem azért is, mert ismét kitűnő pályatársakkal dolgozhatott együtt. Köztük Balla Eszterrel, akivel közösen kezdték a nagyjátékfilmes karrierjüket a Moszkva térben, vagy Haumann Mátéval, akivel már gyerekként is színpadra lépett a Valahol Európában című darabban.
Megosztás facebookon