asdf

EXKLUZÍV interjú A Viszkis főszereplőjével!

Már mozikban Antal Nimród új filmje, A Viszkis, amely a nyitó hétvégéjén elsöprő sikert aratott, ugyanis több mint 65 ezer ember ült be a kilencvenes évek hírhedt bankrablójának, a viszkis rablónak az életét felelevenítő akciófilmre!
A Viszkis díszbemutatóján az igazi viszkis nyilatkozott a MoziStar stábjának, de az alábbi videóban a film címszereplőjével, Szalay Bencével beszélgettünk a forgatásról, Ambrus Attiláról és arról, hogy miért érdemes megnézni A Viszkis-t!
ambrus_szalay
Szalay Bence hatalmas forma, egy élmény volt vele interjút készíteni. A fiatal színész nagyon humoros kedvében volt. A jó hangulat mellett persze nagyon érdekes és izgalmas dolgokat mondott a filmmel kapcsolatban.

A Viszkis tartalom:

Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel a rendőrség előtt járt. És aki minden bankrablása előtt megivott egy pohár viszkit. Ambrus Attila (Szalay Bence) félárván nő fel, zűrös kamaszkort és javítóintézeti éveket hagy maga mögött, amikor Erdélyből kalandos körülmények között Magyarországra szökik. De az új élet nehezebbnek bizonyul, mint a régi. Egy hokicsapat kapusa és szertárosa lesz, de továbbra sincs pénze, se barátnője… míg rá nem jön, miben jó igazán. Vakmerő, gyors és alapos. Egymás után fosztja ki a postákat, bankokat, utazási irodákat. Egyre nagyobbakat kaszál, egyre éhesebb a sikerre, egyre többet akar magának, és új szerelmének (Móga Piroska). De az utolsó balhéja kudarcba fullad, és végül a régóta nyomában lihegő makacs nyomozó (Schneider Zoltán) kezei közé kerül, aki kíméletlenül szembesíti őt a tetteivel. Kettejük játszmája azonban korántsem zárul le a Viszkis elfogásával…

Megosztás facebookon