Lars von Trier legújabb művészi vállalkozása egy nimfomániás nő gusztustalanságokban és drámában tobzódó életútját dolgozza fel. A rengeteg ötlet és a leforgatott nyersanyag mennyiségének következtében végül a projekt két részre lett szedve. Míg az első rész sokkal inkább volt hatásvadász, mint komoly, sőt sok helyen meglepően humoros és modern, addig a folytatás végre igazán mély lett és sok koncepcióbeli kérdésre is választ adott. 

A második rész az összesen nyolc fejezetből álló sztori utolsó három részletét tárja elénk a főszereplő, vagyis igazából nem is elénk, hanem Seligman-nek meséli el, aki összeverve rátalált az utcán és hazavitte magához. Bevallom, eléggé féltem ettől a filmtől, ugyanis az első rész nem lopta be magát a szívembe. Hálistennek azonban ahelyett, hogy még rosszabbá vált volna a helyzet, rengeteg dologra választ ad. A humoros, könnyed és videóklipszerű stílus a fiatalkor szellemének megtestesítője a vásznon, míg ezúttal már végre jóval komorabb, érettebb és drámaibb anyaggal van dolgunk. 

Gyakorlatilag a második rész cselekménye és stílusa miatt válik jóvá az első is, a kettő külön-külön teljesen életképtelen, ami viszont a külön való bemutatásukat teszi értelmetlenné. Mert együtt valóban jó és erős az alkotás. Azt is megértjük, miért volt szükséges, hogy az első fele olyan legyen, amilyen és hogy ez így van jól, hiszen később olyan mennyiségű borzalmat, agressziót és szomorúságot látunk, hogy enélkül az egész egyszerűen fojtogató lett volna. Persze így sem kevésbé klausztrofób, de így legalább sikerül egy tűrhető szintet megtartania.

Végre megszabadulunk az idióta megoldásoktól és nem az olcsó trükkökkel próbálják megvenni a nézőt, a második rész már sokkal inkább közelít Trier saját világához, mint előzménye. A szexuális tartalma is jóval magasabb, de sokkal sokkolóbb is, ezúttal végre nem unalomig ismert sablonok és sokkolónak szánt közhelyek töltik be a vásznat, hanem tényleg botrányos képsorok tárulnak elénk. Mindezek mellett pedig az idegesítő bevágások is ritkultak a mesélőről és hallgatójáról, ahogy Seligman sokszor felesleges sztorijai is alábbhagynak, ahogy maga a főszereplő szól rá, hogy kezd sok lenni. 

A nimfomániás 2. része megmentette az egész vállalkozást azzal, hogy végre megadta mindazt, amit eleve ígért, de nem csak megmentette, de az elsőt is felhúzta magához. Azért ez teljesítmény, még akkor is, ha már az sem volt rossz, csak túlságosan mű. Itt viszont végre kinyílik pandóra szelencéje és ránk szabadul minden elképzelhető ballépés és szörnyűség, amitől már a szorongás kerülget. Végre érzéseket vált ki a nézőből, végre minden sínen van. A négy órás film lezárásán is sokat gondolkodtam, vajon hogy oldják majd meg, lesz e örömkönny meg egyéb hülyeség, de Trier a lehető legjobb megoldást választotta. Így összességében végül mégsem hazudtolta meg önmagát és életművét, hanem egy méltó mozit hozott össze, szóval mindenki örülhet, aki végig bírja nézni ezt a lelki csonkítást.

A NIMFOMÁNIÁS – 2. RÉSZ

Színes, feliratos, dán-német-francia-belga fdráma
Bemutató: 2014. 02. 06.
Rendezte: Lars von Trier
Írta: Lars von Trier
Szereplők: Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgård, Shia LaBeouf, Jamie Bell, Christian Slater, Uma Thurman, Willem Dafoe, Udo Kier, Jean-Marc Barr
Fényképezte: Manuel Alberto Claro
Vágó: Molly Malene Stensgaard
Hossz: 125
Vetítési mód: DCI
Art besorolással nem rendelkező alkotás
Korhatár besorolás: Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott

Oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!