Az idei év egyik legszomorúbb híre volt a rendkívül zseniális James Gandolfini hirtelen és korai halála. Ez erősen befolyásolja az utolsó előtti alkotásának megtekintését is. Egy részről nagyon furcsa úgy látni a vásznon, hogy tudjuk, már nincs köztünk, más részről alakítása iszonyatosan fel is értékelődik ettől. Nem mintha nem lenne jó, mert megmutatja, hogy ő nem csak Tony Soprano, vagy bármilyen más gengszter szerepében képes maradandót nyújtani, hanem óriási a szíve és a humora is teljesen rendben van. 

Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy nem Gandolfini a főszereplő, órákon át elnézném a játékát. Ezért viszont kárpótol Julia Louis-Dreyfus, aki az utóbbi években főleg sorozatokban tűnt fel (pl. Az ítélet: család, Félig üres, Az alelnök) így most végre kicsit többet kaphatunk belőle. A szerepet mintha rá öntötték volna, nagyon aranyos és őszinte, igazán életszerű. Talán ez a film legnagyobb erénye, sikerült megfognia a valóság nagyon nehezen reprodukálható hangulatát és stílusát. Nem túl drámai, nem is túl vicces, pont olyan, amilyennek lennie kell. Igazi keserédes romantikus vígjáték, amiből nagyon ritkán készül értékelhető darab. Most végre megtörtént.

Bár a film az elvált, negyven év körüliek társkeresési problémáit mutatja be, ez nem csak azok számára élvezhető, akik ebbe a kategóriába tartoznak, hanem mindenkit magával ragad. Eva és Albert pontosan ilyen figurák, elvált szülők, rossz párkapcsolati tapasztalatokkal a hátuk mögött, valami újra és őszintére várva. A dolgot kicsit összezavarja, hogy Eva ugyanekkor megismerkedik a férfi exnejével is, ám erről mit sem tud. Csak akkor eszmél rá, amikor a nő által oly sokszor szapult volt férje jellemzői tökéletesen illeszkednek új szerelmére. Már önmagában elég izgalmas a téma, de ezt a rendkívül finom humorával, elképesztő hangulatával, őszinte stílusával és a zseniális színészi alakításokkal már-már művészi magasságokba emeli.

A rengeteg látványfilm és szuperhősös kaland között igazán üde színfolt ilyen szerethető alkotást látni. A romantikus vígjátékok szokásos közhelyeinek csapdájába sem esik bele és a poénok sem laposodnak el, inkább csak aranyos szócsaták, helyzetkomikumok rengeteg érzelemmel fűszerezve. Eva és Albert nagyon kedves párt alkotnak, nyoma sincs a hollywoodi mű érzésnek, sőt olyan, mintha személyesen ismernénk őket. Persze az Exek és szeretők nem is felszínes, elég mélyen boncolgatja az emberi kapcsolatok számos formáját (szerelem, barátság, család), de sosem teszi ezt olyan feltűnően, hogy drámaként hasson, ha kíváncsiak vagyunk ezekre, akkor gondolkodnunk kell és kicsit a dolgok mögé nézni, viszont ha ehhez nincs kedvünk, akkor simán elúszhatunk csak a történettel is. A film felépítése szintén figyelemre méltó, a változás és az állandóság összeütköztetésével nem csupán filmes kellékké de valós tartalommá is válik. Csodálatos, elbűvölő és nagyon szerethető alkotás, amely mindenki számára élvezhető, az idei év legjobb alkotása a műfajban. 

EXEK ÉS SZERETŐK (12)

(Enough Said) 

Hazai bemutató: 2013. december 5. 

Főszereplők: JULIA LOUIS-DREYFUS, JAMES GANDOLFINI, CATHERINE KEENER, TONI COLLETTE 

Zenei vezető: LIZA RICHARDSON

Zene: MARCELO ZARVOS

Vágó: ROBERT FRAZEN, a.c.e.

Látványtervező: KEITH CUNNINGHAM

Fényképezte: XAVIER GROBET, asc

Írta és rendezte: NICOLE HOLOFCENER