Pascal Mercier svájci író és filozófus, 2004-ben megírta az Éjszakai gyors Lisszabonba című regényét, mely nemzetközi bestseller lett. Bille August (Hódító Pelle, Kísértetház, Goodbye Bafana) idén filmet készített belőle remek szereposztással. Minden adott volt ahhoz, hogy egy nagyon jó produkciót kapjunk, végül azonban valahol elúszott az egész. A főszerepben Jeremy Irons látható, mint magányos svájci tanár, akinek az életét fenekestül felforgatja egy ismeretlennel való találkozás. Reggel munkába indul, amikor meglát egy fiatal lányt, aki éppen le akar ugrani a hídról. Mindent eldobva megmenti az életét, amiért furcsa módon hálálkodik is az illető, sőt elkíséri munkába a férfit. Ott azonban egyik pillanatról a másikra eltűnik, csupán a kabátját hagyva maga után. Raimund (Jeremy Irons) diákjait otthagyva a nyomába ered a kabáttal, azonban nem sikerül megtalálnia. Helyette viszont talál egy nagyon érdekes filozófiai munkát egy bizonyos Amadeu de Prado nevű portugál orvos-költő tollából, plusz egy vonatjegyet Lisszabonba. 

Kibillenve a hétköznapok unalmából spontán felszáll a vonatra és nemsokára a portugál fővárosban találja magát. Útközben egyre jobban elmélyül a könyvben, ami óriási hatással van rá, így eldönti, felkeresi az íróját, hogy minél többet megtudjon róla. Nekem személy szerint, bár már néhol itt is erőltetettnek hatott, de tetszett a kezdés, felkeltette az érdeklődésemet. Azonban ahogy egyre több a visszaemlékezés, egyre többet tudunk meg a rejtélyes íróról, a film úgy laposodik el, míg végül olyan érzésünk nem lesz, mintha egy órák óta késő MÁV járaton ülnénk, egy robogó európai vonat helyett. Persze történelmileg érdekes, ahogy elénk tárja a nem túl közismert hetvenes évekbeli portugál diktatúra és az ellenállás történetét. Márha ez érdekli a nézőt. Szép filozófiai gondolatokat is kapunk az élet értelméről, de az egész valahogy annyira kaotikus, hogy nem igazán jön át.

Az olyan kíváló színészek sem mentik meg a filmet, mint Irons, Christopher Lee, Bruno Ganz, vagy Mélanie Laurent. A kulturális kavalkádban egyikük alakítása sem tűnik hitelesnek, sokszor inkább már nevetséges. Ami először egy izgalmas thrillernek indult, az végül egy sablonos mesébe fullad az életről, ahogy egyre gyakoribbá válnak a visszaemlékezések. Azonban elgondolkodtatott a film, de sajnos nem arról, ami a célja volt, hanem hogy miért kell két portugálnak egymás között angolul beszélgetnie, ráadásul akcentussal? Akkor beszéljenek rendesen angolul, vagy beszéljenek portugálul, de ez így borzalmas és nagyon megzavarja az egész élményt. 

Nekem csalódást okozott a film, mert rá kellett jönnöm, hogy nem az, aminek elsőre látszik, hanem valami sokkal gyengébb. Nem is thriller, hanem egy furcsán megszerkesztett életrajz egy nem is létező karakterről, aki köré megpróbáltak misztikát teremteni, ami működött is egy ideig, de ahogy haladunk előre, úgy foszlik szét. Azért a befejezésre még így is kíváncsi voltam, hova szövik ezt a sztorit, de rendkívül kiábrándító volt, még azt a keveset is elpuszította, amit felépített. Az egész egy múltba révedő álmodozás, ami egyedül a főszereplő jelenére van hatással, kicsit sikerül szocializálódnia. Azonban erre a vonulatra olyan kevés figyelmet szenteltek, hogy teljesen fölöslegessé, sőt érthetetlenné válik. Miért mondaná el bárki is egy csupán számára érdekes nyomozás részleteit az egy perce megismert optikusának? Sajnos a visszaemlékezések megették a filmet, a két síknak egyszerre kellett volna érvényesülnie és jó dráma lehetett volna belőle, így viszont se nem thriller, se nem romantikus, se nem történelmi, egyszerűen csak valami keverék, ami nem tartozik sehova. 

Éjfél gyors Lisszabonba

Színes, feliratos, német-svájci-portugál romantikus thriller

Rendezte: Bille August

Szereplők: Jeremy Irons, Mélanie Laurent, Jack Huston, Christopher Lee, Bruno Ganz

Hossz: 111 perc

Eredeti cím: Night Train to Lisbon

Bemutató: 2013. október 24.