A film a Kossuth-díjas magyar származású svájci írónő, Agota Kristof regényéből készült. A produkcióba beszálltak a franciák, a németek és az osztrákok is, ami a mozi elején lévő logók mennyiségén is meglátszik. Először kétségbe is estem emiatt, hiszen az általam várt hangulattól ez annyira idegen volt. Aztán elkezdődött. A főszerepre a rendező egy amatőr ikerpárt választott ki, név szerint Gyémánt Andrást és Lászlót. Ez egy nagyon jó ötlet volt, mert iszonyatos életszagot árasztanak a gyerekek, mind kinézetükben, mind beszédstílusukban. A történet szerint a második világháború idején anyjuk a szerető családi környezetből vidékre, egy határszéli faluba küldi őket nagyanyjukhoz. A környéken csak boszorkányként emlegetett öreg nőt Molnár Piroska alakítja, zseniálisan. Önző, gonosz, rosszindulatú és agresszív, az ikreket csak fattyúnak nevezi, állandóan veri őket. Máshol sem kapnak több szeretetet, nem is értik, miért vágja pofon őket még a postás is ok nélkül. A viszontagságokat a háború tovább mélyíti, egy embertelen világ megeszi az ártatlan gyermeklelket. 

A sztorit a fiúk narrálásából ismerhejtük meg, ahogy az apjuktól kapott füzetükbe írják, mi történik velük és körülöttük. A hangulat végig rettenetesen nyomasztó, amire a háttérzajok, a karakterek és a zenei aláfestés is ráerősít. Itt mindenki végtelenül furcsa, egy normális embert se látni közel s távol. Ez ilyen háborús helyzetben nem is meglepő, mégis megrázó. Ahogy nyomon követhetjük, hogyan ismerkednek meg a világ undorító oldalával és hogyan próbálnak vele megbírkózni, az elképesztően sokkoló. A megbotránkoztatás terén a Taxidermiával vetekszik, azonban itt nem a képi világ, hanem a lelki és fizikális dolgok ülnek rá az ember szívére. Azért amikor Molnár Piroska megeszik egy egész sültcsirkét az sem egy kellemes látvány, de még sem annyira komor, mint ami mögötte van. Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy ennyire zaklatottan jöttem ki a moziteremből, mint A nagy füzet után.

Mikor a fiúk szembesülnek vele, mi is veszi őket körül, akkor leckékbe kezdenek, hogy túlélhessék. Övvel verik egymást, éheztetik magukat és önjelölten igazságot osztanak. Nem zsidók, szóval senki ne higyje azt hogy ez egy újabb holokauszt-mozi, ugyanakkor van annyira megrázó. A háború teljes elítélése mellett megmutatja, hogy milyen rossz volt a teljes lakosság számára az egész, hogy mit hozott ki ez az esztelen vérontás az emberekből. Természetesen az ikrek átalakulása a legborzasztóbb, főleg hogy végig tőlük hallhatjuk a folyamat zajlását, őszintén, indoklással együtt. Végső soron érthető, mégis annyira rideg és borzalmas. Akár egy Ómen remake-ben is elmennének, annyira ijesztőek néha. A frászt is hozzák a legtöbb emberre, míg a másik véglet első látásra megkedveli őket. Ez az egy szerencséjük van, meg persze hogy ott vannak egymásnak. Mindent megtesznek, hogy legyűrjék gyengeségeiket, fokozatosan ölik meg a lelküket és válnak öncélú túlélőkké.

Szász János csodálatos munkát végzett, a stáb egyszerűen lenyűgöző. Az operatőri munka tökéletes, a képeknek mélysége van, nem ábrázolja a történetet, hanem részese, sőt alapmozgatója. Eleinte szkeptikusan álltam hozzá, hiszen annyi háborús dráma készült már, de engem teljesen meggyőzött ez az alkotás. Kirázott a hideg, sokszor a sírás kerülgetett, ugyanakkor eközben elgondolkodtatott. Szerintem tökéletes döntés volt benevezni az Oscar-ra, jó eséllyel indul a legjobb idegen nyelvű mozik kategóriájában. Szeptember 19-től nálunk is mozikban az utóbbi évek legnagyobb hatású magyar mozija, mely nemzetközi színvonalú produkció lett.