Nem klasszikus folytatás, inkább „univerzum”- bővítés

Bár a brand név megtévesztő lehet, a Csak színház és más semmi nem direkt folytatása a kasszarobbantó Csak szex és más semmi-nek. Bár a főszereplő páros – Csányi Sándor és Schell Judit – maradt, és a készítők is visszatértek – forgatókönyveket ezúttal is Goda Krisztina – Divinyi Réka jegyezte -, a történet és karakterek változtak. Utóbbit például úgy tették érdekesebbé, hogy kvázi szerepcseréket hajtottak végre. Érdekes tény, hogy amíg bár minőségben ugrásszerűen növekedett a magyar filmgyártás helyzete – igen, tényleg vannak jó filmek! -, nézettség szempontjából borzasztóan elkeserítő apadás figyelhető meg. Ma már örülünk, ha egy-egy magyar alkotásnak sikerül átlépnie a százezres nézőszámot. Bő tíz évvel ezelőtt, amikor a Csak szex és más semmi debütálhatott a multiplexekben, ma már rekordnak számító ötszázezres nézettséget ért el, amit jelenleg egyetlen saját gyártású produkciónk sem tudott megközelíteni. Valamiért még mindig nem merünk nyitni olyan alkotások felé, mint a Saul fia, ami előtt a világ egyöntetűen fejet hajtott. A Csak szex és más semmi szenzációs nézői számai indokolttá tette volna a második rész mozis-verziójának elkészítését, ám a készítők inkább televíziós formátumban gondolkodtak, ami idomulni tud a hazai sorozatgyártásba, ami jelenleg a reneszánszát éli.

Ártalmatlan szórakoztatás a színházi világ mikrokozmoszába

A széria pilot-ja végtelenül egyszerű: a színház egy új, korábban nagysikereket elérő darabját próbálja meg felfrissíteni. A hat részből álló event-sorozat minden egyes epizódját ezen fonal mentén építették fel: első körben részt vehetünk a darab olvasópróbáján, ahol a vezető színészek első alkalommal ismerkednek meg egymás munkastílusával, tempójával, habitusával. A folytatás már a rendezői próbába engedett betekintést: ekkor még ugyan papírral, de már színpadon, a színészek félig-meddig berendezett körülmények között fizikailag is elmerülhetnek a karaktereik jellem-és érzelemvilágába. Az ígéretek szerint a hatodik részben eljutunk a várva várt premierig, így ha valakit érdekel a kulisszák mögötti világ, akkor már csak ezért is érdemes időt szánni a Csak színház és más semmire, mert felületesen bár, de reprezentálja egy darab színpadra állításának legfontosabb, legmarkánsabb pontjait.

Külön dicséretes, hogy lehelet finoman megpróbálnak reflektálni olyan káros jelenségekre, mint a bulvár és a megélhetési celebség. Bizonyára mindenkinek megvan a maga véleménye a magyar médiáról, így nekem is: finoman szólva sem kedvelem azt a kirakat, minden tartalom nélküli kulturális szennyfoltot, ami egy-egy pletykamagazin oldalait teljes mértékben megpecsételik. Ebben az esetben Várbíró Zsolt (Géczi Zoltán) nevű figurán keresztül mutatják meg, hogy egy-egy újságíró (vagy nevezzük inkább „olvasóriporternek”) meddig hajlandó elmenni azért, hogy aprópénzre váltson olyan titkokat, amihez a publikumnak az égvilágon semmi köze sincs. Azért, mert valaki híres emberként vállalta az ezzel járó minőségi rivaldafényt, az nem jelenti azt, hogy úgy kellene kezelni, mint egy ketrecbe zárt állatkerti ragadozót, akit bármikor, következmények nélkül, simogatni vagy bántani lehet. Az élethez való jog felruházza az embert a magánélet privilégiumával, amit igenis tiszteletben kell tartani. Ahelyett, hogy arról beszélnénk, hogy egy-egy sztár éppen melyik közéleti szereplővel szűrte össze a levet, fontosabb lenne a saját pályáján elért teljesítményére nagyobb, átfogóbb hangsúlyt fektetni. Örülök, hogy feszegették ezt a témát, mert ez az egyik legégetőbb problémája a mai médiának.

Ami külön tetszett, hogy sikerült meglepetést okozniuk. Vígjátékra számítottam – annak is a gyengébbik verziójára – ellenben dramedy-t kaptam, ami ellensúlyozni tudott egy-egy félrenyelt poénkortyot. A dráma-faktor egyáltalán nem mélyen szántó, de ezt az alapjaiban vígjáték eszközökkel dolgozó sorozat nem is kívánná meg. Így is sikerült feszegetnie olyan kérdéseket, minthogy egy férfi, aki képtelen méltóságban megöregedni, meddig megy el, hogy imponálni, megfelelni tudjon egy nála jóval fiatalabb csinos lánynak. De láthatunk arra is példát, hogyha egy házasság zátonyra, kihűlés szélére jut, milyen érzésekkel vívódik az egyik fél: tudja, hogy nem szabad, mégis szívesen belevágna egy újabb, bizsergetően energikus szerelmi kalandba. És ezért igazából nem is lehet hibáztatni őt.

Nagyon kedvelem a zömmel egy helyszínen játszódó történeteket, így a Csak színház és más semmi ezen a téren is meglepett. Bár operálnak időnként külső jelentekkel – az ígéretek szerint kevés lesz belőle -, zömmel a színház mikrokozmoszában mozgunk. Láthatjuk, hogy milyen hatalmi játszmák, fúrások, rossz akarások mennek végbe egy-egy fontosabb szerep megszerzésének az érdekében. Nyilván ez szélsőségesebben van bemutatva, ám örültem, hogy egy kicsit ezt is feltárták nekünk. Az egész sorozat megítélése abszolút a humoron múlott. Ez volt az a kritikus pont, ami alapjaiban határozza meg a végtermék megítélését. Szerencsére nem akar a kelleténél jobban amerikai lenni. A forgatókönyv lélekben magyar, amit csak kiegészít néhány tipikus romkomos-fordulat. Aki attól félt volna, hogy a Megdönteni Hajnal Tímeára jellemző bárgyúan ostoba humorral találkozunk, azt megnyugtatnám: erről itt szerencsére nincs szó!

A színészek élvezték a közös munkát!

A szereplőgárda abszolút kiemelkedő alakja Csányi Sándor és Schell Judit. Érezhetően jó kapcsolatot ápolhatnak a kamerákon kívül, ugyanis harmonikusan, egymásba kapaszkodva tudnak létezni a képernyőn, így nem lehet érzékelni az erőltetett kémia-generálást. Mindketten bőven bizonyították már a zsáneren belül, s láthatóan örültek, hogyha kicsit más módon is, de visszatérhettek az egyik legnagyobb sikerük világába. A sorozat kis mértékben tehetségség-kutatóként is működik, ugyanis olyan, eddig számomra ismeretlen fiatal színészek kaptak lehetőséget, mint Mikecz Estilla vagy Vecsei Miklós. Egyelőre, az első két rész alapján, egyikük sem győzött meg, hogy hosszabbtávon létjogosultsága lenne a pályán, igaz, a Mókus Petit alakító színész eddig nagyon kevés teret kapott, míg a színésznő, aki Csányi Sándor fiatal barátnőjeként illegetheti magát, a szépségéből kifolyólag inkább csak eye candy-faktorként működik.Önmagában nem tudna úgy működni ez a történet, ahogy, ha nem lennének olyan kiegészítő figurák, mint Szervét Tibor és Szávai Viktória, akik mind-mind előrelendítik a leülni készülő történetet, üde színfoltjai a Csak színház és más semmi-világának. Szó sincs arról, hogy ez lenne az év magyar sorozata – azt az Aranyélet kőkeményen, vita nélkül megnyerte -, ám nem is akarja megszerezni a címet. A küldetése nem más, mint a habkönnyű, tét nélküli, ártalmatlan szórakoztatás. Ha hagyjuk neki, akkor működni tud. Egy próbát mindenestre megér!

MoziStar: 7/10

Csak színház és más semmi - Szereplők - A képre kattintva tudod megnyitni a galériát.