Nem csoda, hiszen a Sami Raimi féle „első generációs” Pókember-filmek több százmillió dollárt termeltek a stúdiónak és a megfiatalított Peter Parker Mac Webb vezetésével anyagilag is sikeresen vette az első akadályt. Már csak napok kérdése, hogy ismét maszkot húzzon és megvédjen minket Electro, Rhino és a Zöld Manó uralomra törő terveitől. Ám mielőtt ez megtörténne, egy összefoglaló cikk keretében összeszedtünk pár dolgot a főállásban szuperhősként, részmunkaidőben pedig fotóriporterként dolgozó Peter Parker-ről.

A hálószövő csodapók első lépései         

Hasonlóan a többi népszerű szuperhőshöz, Peter Parkert sem a közel múltba csípte meg az a bizonyos génmanipulált pók. Ellentétben Amerika Kapitánnyal, a Pókember „fiatalabb”, ugyanis az első története „csak” 1962 augusztusában jelenhetett meg az Amazing Fantasy nevű újságban. A karaktert az a Stan Lee alkotta meg, aki mára már élő képregény legenda. Jó lehet, nem egyedül adott vörös-kék gúnyát és falmászó képességet a hétköznapi gimnazistának: az első laptól az utolsóig közösen szőtték a hálót Steve Ditko-val.

Érdekesség, hogy a Marvel nem látott sok potenciált a pók ösztönökkel megáldott fiatal szuperhősben, ezért csak a megszűnése előtt álló újság utolsó számában engedélyezte a Pókember debütálását. Még szerencse, hogy a közönség rácáfolt a képregénybirodalom pesszimista hozzáállására: jóval többen vásárolták meg a Pókemberrel kiegészített példányokat, mint az azt megelőzőeket. Ez pedig arra ösztökélte a Marvel döntéshozóit, hogy sokkal nagyobb teret engedjenek a hálószövőnek. Az elhatározás 1963-ban öltött tényleges formát egy önálló füzet „személyében”, ami a The Amazing Spider-Man (A csodálatos Pókember) címet kapta.

Ellentétben az Amerika Kapitánnyal, a Pókember nem a világ aktuális problémáira, válságaira reflektál, hanem „csak” az emberiséget akarja megmenteni a különböző szupererőkkel felvértezett ellenfelekkel szemben. Ez pedig továbbra is nagyon sikeres a rajongók körében. Olyannyira, hogy a mai napig is folyamatosan készülnek újabb és újabb folytatások és sorozatok (például Amazing, Ultimate).

Nálunk 1989-ben adták ki az első Pókember-füzetet, ami itthon is meleg fogadtatásra talált.

Pókember képességeinek összefoglalója: a testi ereje, reflexei és akrobatikus képességei messze túlszárnyalják az emberi korlátokat. A pók ösztönének segítségével előre megérzi a rá leselkedő veszélyt és képes bármilyen felületen biztonságosan megtapadni.

Érdekesség, hogy a Sam Raimi-féle Pókember feldolgozásban egy újabb képességgel gazdagodott a karakter, ami eredetileg nem a sajátja: a csuklójából képes volt egy nagyon erős hálót lőni.

Electro, Rhino, Zöld Manó és Sinister Six

Aki nem merült el annyira ebben a világban, annak lehet, hogy nem sokat mond Rhino, Electro vagy a Sinister Six neve. A Zöld Manó viszont biztosan sokatoknak ismerős cseng, ha másból nem, az első generációs Pókember-filmből biztosan, hiszen ott Tobey Maguire a Willem Dafoe által alakított Zöld Manóval csapott össze. A Csodálatos Pókember második része viszont rengeteg új karaktert vonultat fel, akikből készítettünk egy pár mondatos karakter-aktát:

Electro: Jamie Foxx formálja meg Max Dillon-t, egy villanyszerelőt, aki egy baleset következtében képes villámokat gerjeszteni és kibocsátani a testéből, amivel sok borsot fog törni kedvenc pókunk orra alá.

Rhino: Eredetileg egy bűnöző volt, aki részt vett egy kísérleti projekten, ami után rinocérosz bőrre hasonlító réteget kapott a teste, ami ellen áll bármilyen tűzerőnek vagy vegyi fegyvernek. Testi ereje is jelentősen megnőtt, akár egy épületet is képes percek alatt a földdel egyenlővé tenni.  

Sinister Six: Ha találóan akarnánk jellemezi őket, akkor azt mondánk, hogy a Bosszúállók-csapatának gonosz kiadása, hiszen olyan nemezisek gyűltek egy „klubba”, mint Dr. Octopus, Keselyű, Electro, Kraven, Mysterio és Homokember. A Csodálatos Pókember 2 után már tervbe is vettek egy külön álló filmet a számukra.

Az új generációs Pókember-mozik sikerének a titka

Először is vérfrissítésre volt szükség, amit a Sony fejesei nagyon bölcsen beláttak. A Sam Raimi-féle feldolgozásokkal sem volt különösebb gond, sőt az első rész a mai napig is kellemes időtöltés lehet. Ám a nézői lelkesedés menet közben elkezdett alábbhagyni – jó lehet ez a bevételeken nem látszott meg -, többen kritizálták a trilógiában oroszlánrészt vállaló Tobey Maguire Pókember-alakítását és azt, hogy nem nyúltak megfelelő alázattal és odafigyeléssel egy olyan ikonikus nemezishez, mint, amilyen Venom.

Így hiába harangozták be a Pókember 4-et, végül a stúdió leállította a forgatás előkészületeit és inkább másban kezdtek el gondolkodni. Egy reboot-ba. Vérfrissítésben. Fiatalításban. Még pedig zárós határidőn belül akarták tető alá hozni a felfrissített Pókember-mozit, elvégre nem akartak hosszabb időre búcsút mondani az aranytojást tojó tyúktól.

Másodszor pedig meg kellett találniuk a megfelelő rendezőt és főszereplőt, akik sikerrel tudják feléleszteni a Pókember-franchiset. A rendezést arra a Marc Webb-re bízták, aki egy dologhoz nagyon ért: a karaktervezetéshez. Ezt bizonyította a keserédes dramedy-ben, az 500 nap nyárban. Remekül teremt feszültséget a szereplői között, miközben valódi személyiséggel és motivációval ruházza fel őket. És ez tetten érhető az új Peter Parker jellemében is. Sokkal emberibb, sokkal esendőbb, mint a Raimi-féle feldolgozásban. Nem mellékesen pedig rengeteget ültetett át a képregényben megismert karakter személyiségéből a nagyvászonra. Ehhez pedig nagyon jól asszisztál Andrew Garfield, aki nem egyszer hangoztatta már, hogy élete álma vált valóra akkor, amikor ráosztották a szerepet. Ez pedig átüt a játékán is.

Csak sajnos hiába az új és friss Pókember, a Sony hajthatatlan és nem engedi el őt egy hétvégi kiruccanásra a Bosszúállókhoz, pedig az lenne az igazi képregény „orgia” a rajongóknak.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.