Nem kétséges, David Fincher harcosok Klubja az évszázad legmegosztóbb filmje. Vagy szereti, vagy utálja az ember. De valamilyen érzést kivált belőlünk. 

A főszereplő (Edward Norton), akinek nem véletlenül nincs neve a filmben és Tyler Durden (Brad Pitt) egy repülő út közben ismerkednek meg. Az ismeretség a főszereplő lakásnak totális kiégését követően alakul barátsággá. A közös búsúló ivászatot követően kezdődik a filmbeli ébredés az első "még ilyet nem csináltunk" pofonnal. Az ivászatot barátság, a pofont a harcosok klubjának önszerveződése követi. Az első véres full kontakt verekedést követően, hamar kiderül, hogy nincsenek egyedül. Sok olyan ember van, aki a mindennapi életéből kilépve, egy új közösségben egy pillanatra az élet királyává válnak. Éreznek, lesznek valakik.

A Harcosok klubjának minden egyes mondata a század vég Amerikájának legkeményebb társadalom kritikáját vési az agyunkba. A film alapjául szolgáló mű szerzője Chuck Palahniuk elmekórtan-jelentések alaposságával, hol szikrázó dialógusokban, hol nagyívű belső monológokban, olykor szarkazmusig vitt érdes humorral énekelte meg a századvégi Amerikát. A könyv filmre vitelét David Fincher személyes ügynek tekintette, és a befejezést kivételével preciz pontosággal követi a a könyv minden egyes részletét.

Lehetne hosszú hosszú sorokban dicsőíteni a film képi világát, milyen és mekkora hatással volt a mai filmtörténetre, hogy mennyire egyedüli a szupernaturális véres jelenetek ábrázolása. De ez a mai néző szemében már nem jelent annyit. Ma már nem tudja újraélni a 90-es évek technikai látványsivárságát. 

 

Mégis miért érdemes ma is megnézni a Harcosok Klubját? Mert a film kemény társadalom kritikája mára érvényes lett a magyarországi társadalomra is. 

 

Magadra ismersz? Kell egy maflás, hogy felébredj?