Kreatív és lendületes

A Disney fogott egy effektíve elcsépelt ötletet - az állatok emberek módjára viselkednek és élnek -, egy unalomig ismételt helyszínt, amit rengeteg apró, de jó ötlettel öltöztettek fel. A karakteralkotása is érdekes, ugyanis az emberekre jellemző személyiség jegyeket, és érzelemvilágot állatias tulajdonságokkal, ösztönökkel egészítettek ki. Mondhatnám, hogy sztereotip módon, de a biológiai szükségleteket és az ösztönöket nem lehet meghamisítani, így a közhelyeket ebből a szempontból nehéz felróni a Zootropolis lakóinak. Ettől függetlenül a jellemekben belecsempésztek babonákat, legendákat, hiedelmeket. Olyan plusz adalékokat, amiket flórkor mendemondákkal, sem pedig tankönyvek, kutatások és tanulmányok alapján lehet magyarázni.

A történet alapvetően nem túl bonyolult: egy bátor szívű, kalandvágyó, önérzetes nyúl, Judy Hopps álma az, hogy egy nap rendőr lesz. Mivel Zootropolis jelmondata, hogy legyél az, aki csak akarsz, ezért ez az álom nem is tűnik nagy képtelenségnek. Olyannyira nem, hogy miután osztályelsőként elvégezte a kadétképzőt, ő lett Zootropolis első női nyuszi rendőre. Bár a munka nem fenékig tejfel - eredetileg parkoló bírságokat kellene osztogatnia -, egy ravasz, csaló róka, na meg a ragadozó állatok sorozatos elrablásának ügye gyorsan felkavarja Judy körül az unalmas állóvizet. Lényegében erről szól a Zootropolis, amit nyakon öntöttek néhány kreatív ötlettel, és fordulatos megoldással. Alapvetően imádom a bűnügyi történeteket, így ez a mese már az első pillanatban felkeltette az érdeklődésemet, amit csak tetézték az olyan plusz adalékok, mint a mindennapi tárgyaink és élethelyzeteink állatias megvilágítása. Ezek szerint Amerikában is olyan lassú és körülményes a bürokratikus rendszer, mint Magyarországon, mert például a szerethetően lomha lajhár szerepeltetése kormányhivatalnokként telitalálat volt.  Fel is idéztem magamban minden olyan emléket, ami egy-egy ügyintézéshez kapcsolódott.

Remek volt a város kerületekre való felosztása, amit kiváltképp az ökoszisztémai igények alapján alakítottak ki. A hideget kedvelő állatok jeges területen éltek, a dzsungellakók burjánzó, eső áztatta őserdőben, a rágcsálók pedig olyan kisméretű „makett asztalon”, ahol egy nyúl valóságos óriásnak számított. További kreatív példa, hogy Zootropolis-ban Judy nem alma jeles telefont, hanem répa szimbólumos, a saját értelmezésemben „iCarrot”-ot használ. De az is megmosolyogtató jelenet volt, ahogyan például a vízilovak munkába mentek. Ami a Zootropolis legnagyobb erénye, hogy nem csak a kicsiket, hanem a nagyokat is tudja szórakoztatni, ugyanis a története mellett vannak olyan humorrépák, amiket jól esően rágcsálunk el. A szerethető szereplők eseténél azért ki kell emelni, hogy nagyon beskatulyázott séma alapján megy. Például egy róka csak csaló lehet - még ha kedves is -, vagy, hogy a nyest nem lehet más, csak tolvaj. Ez a része kicsit rontotta az összképet, mert ahogyan az emberek között, az állatoknál sem minden fekete vagy fehér. Árnyalni kellett volna őket, és nem csak a főbb szereplőket. Az viszont ellensúlyozta, hogy bár úgy élnek egymás mellett, mint a civilizált emberek, azért a DNS-ükben szereplő ősi ellentétek és vadászösztönök, ha nyomokban is, de bennük maradtak. Egy példa: Judy rókariasztó spray-t hord magánál a pisztolytáskájában.

Mélyigazságok könnyed csomagolásban

A történet gerincét az általános igazságok, a mély(nek szánt) magvas gondolatok alkották. Erre épült fel izom és húsként a rengeteg apró kreatív „rost”. A Zootropolis két nagy, meghatározó tanulságára hívnám fel a figyelmet: az egyik elfogadás, a másik az álmok megvalósítása. Előbbit égetően fontos a mai gyerekeknek minél többször, minél erősebben és kreatívabban sulykolni, ugyanis egymással és a világgal is harcban állnak. Ebben az aprópénzre váltott, divatmárka-centrumú, árcímke alapú társadalmunkban, aki nem elég menő - értsd az alma a kedvenc „gyümölcse” -, azzal nem éri meg barátkozni. Újra ki kell növesztenünk az empátia csodálatos képességet, különben ismét eljöhet az emberiség sötét órája. A másik tanulsággal már tudnék vitatkozni. Az egy dolog, hogy az ember azért él, hogy megvalósítsa, kövesse az álmait, ám az megint más, mint megvezetni őt, hogy bármi lehet, ami csak akar. Mert ez egy nagyon rossz üzenet, és olyan hamis remény, ami miatt könnyen kiábrándulhatunk a világból. Bizonyára vannak olyan építőmunkások vagy bolti eladók, akik kiskorukban mondjuk a színészszakmáról álmodoztak, ahelyett, hogy racionálisan felmérték volna a saját képességeiket. Személyes példa: sokáig regényíró akartam lenni. Mindenki elhitette velem, hogy összejöhet és elérhetem a céljaimat. Annyira komolyan vettem, olyan konok voltam, hogy semmi másban nem tudtam/akartam gondolni. Ugyan a célomat – papíron- sikerült is elérnem, de a gond az, hogy a végeredmény nem kiemelkedő, hanem középszerű lett. Ne tömjük a gyerekek fejét olyan dolgokkal, amik hazugságok. Mi szüksége van a világnak tucatíróra? Semmi. Ha nem tudsz egyedit alkotni, akkor nem feltétlenül kell próbálkozni. Nem lesz valakiből csak azért jó ügyvéd vagy orvos, esetleg balett-táncos, mert ő az akar lenni. Ez nem csak akarat vagy szakmai alázat, hanem tehetség kérdése is. Ez alól csak a celebség kivétel, hiszen az egy olyan „foglalkozás”, amit komolyabb produktum nélkül is meg lehet szerezni. Bár kell hozzá egyfajta gyomor és önbecsülési hiány, ha ezt az irányt választjuk.

Hiába gyönyörű elmélet az, hogy bárki lehet, aki csak akarsz, mégis szívesebben látnék egy olyan mesét, aminek a racionális üzenete az, hogy nincs azzal probléma, ha elfogadod azt, hogy nem valósíthatod meg az álmaidat. Enélkül is lehet teljes, boldog életet, hiszen csak a család és a barátok az, ami valójában számít, nem a munka. Bizonyára a Norm-féle frusztráltságomból fakadó eufória is mondatja velem, hogy a Zootropolis a 2016-os naptári év eddigi legjobb animációs produkciója. A gyermekbetegségei és a félrekommunikált üzenete ellenére kreatívan, játékosan szórakoztatja a kicsiket és a nagyokat is egyaránt.

MoziStar: 8/10

Zootropolis - Állati nagy balhé filmadatlap itt!