Titanic Filmfesztivál 2016: Svájci dráma és kínai krimi az első napon!
- Dátum: 2016. április 09. 21:13
- Szerző: Steiner Ádám
Aloys
Svájc csak a háborúkban semleges övezet, a filmgyártásban nem!
Ez az alkotás hasonlít a rétegzett öltözködéshez: egyszerre melankolikus dráma és sötét árnyalatú krimi, ráadásul a kevert stílusjegyek mellett érezni lehetett a szerzői kézjegyeket is a történeten. Afféle kakukktojás. Ezzel nincs is semmi gond, ez adja a pikantériáját, a savát és a borsát. A látottak alapján Aloys-t elsősorban azoknak ajánlanám, akik türelemmel és kellő odafigyeléssel, koncentrációval tudnak a filmek elé állni, mert a történetvezetés komótosan és ráérősen halad előre. Ha csavar-fetisiszta vagy, akkor inkább válasz mást a széles műsorkínálatról.
A komor hangulat és a kimért sztori-dózisok ellenére a közepe táján érezhető, hogy meghajlott kicsit a szerkezet, amit talán a műfaji kikacsintások, a besorolhatatlanság számlájára lehet írni. Az első huszonöt-harminc perc egy nagyon erős atmoszférával felépített krimi/thrillernek ígéretével kecsegtetett, ami váratlanul átcsapott magányos, kapcsolatkereső, melankolikus drámába. Lényegében az Aloys a címszereplő és egy jellemében visszahúzódó, depresszióra és öngyilkosságra hajlamos nő között kibontakozó furcsa szerelemi történetét mesélte el. Bőven vannak hibái és ásításba torkoló snittje is, ám ettől függetlenül egy pillanatra sem süppedt mély unalomba, mert maga az alapötlet, és az építkezés nagyon jól sikerült. Külön kiemelném a két karakter egymásra találásának katalizátorát, az úgy nevezett telefonos sétát, ami egy új japán őrület. Ahhoz, hogy ez a fajta kommunikációs és ismerkedési forma működni tudjon zabolázatlan fantáziára és egy leheletnyi őrültségre is szükség van. Ettől válik nagyon speciálissá a szerkezet. Mivel a két szereplőnk fizikailag távol van egymástól, ezért telefonon keresztül egy közös megálmodott, egyéni szabályok szerint működő fantáziatörténetben ismerik meg egymást. Ez önmagában egy veszélyes vállalkozás, ám szerencsére jó kezekbe került a koncepció, mert ahhoz, hogy ez a film működni tudjon kitűnő ütem-és időérzékre volt szükség, ennél fogva a script egy svájci karórához hasonlóan szuperált. Még kiemelném a főszereplő sajátságos jellemét: magánnyomozó révén az a munkája, hogy másokat figyeljen meg, amit haza is visz a négy fal közé, az otthonába. Kvázi a megfigyelendő „áldozatok” az egyetlen társasága, mert nem enged magához senkit sem közel, képtelen a barátságra és a nyitottságra. Ez egészen addig így van, amíg egy különleges este és Vera feltűnése meg nem változtatja a hozzáállását. Kénytelen kilépnie a saját, elmagányosodott komfortzónájából, hogy ezáltal megismerjen egy sokkal több energiatöltettel bíró világot.
A film legnagyobb negatívuma, hogy helyenként túlságosan is erőltették a túlfűtött filozófiai vonalat, emiatt helyenként a jelenetek erősen öncélú művészkedésbe csapott át.
Nem állítom, hogy kihagyhatatlan film - nem ez lesz a Fesztivál legerősebb produkciója -, de egyszer mindenképp megéri megnézni, mert az álmosabb jelenetek ellenére tényleg érdekes a koncepció ez a fajta kísérleti jellegű társalgási és ismerkedős modell, amit lefest Tobias Nölle filmje.
MoziStar: 7/10
Ami a sötétben rejlik
Egy kicsit betekinthettünk egy kínai család valódi életébe
Egy nagyon érdekes, csendes és szemfényvesztő alkotás, mert nagyon messze áll attól, amit klasszikus értelembe véve kriminek nevezünk. A műfaji szabályzatnak megfelelően van benne bűnügyi szál, ami az első öt-hat percben erőteljesen csendült fel. A történet szerint 1991 nyarán brutális gyilkosságok rázzák meg a nyugodt kisváros életét. Az áldozatok mind nők, akiket előbb megerőszakoltak, majd kegyetlenül megöltek. Ha ehhez a pilothoz hozzá képzeled a kínaiakra jellemző, olykor aberráltnak tűnő látásmódot, akkor egy nagyon feszült krimi képe jelenhet meg a fantáziavilágodban üzemelő mozidban. Nos, végeredményben nagyon kis aspektusban működik úgy a történet, ahogyan azt papíron elképzeltük, ám ez nem is biztos, hogy gond.
A koncepció legnagyobb ereje a társadalmi háttér kidolgozottságában keresendő. Kínában brutális kulturális és családi szakadék van generációk között, ami izgalmas és színes táptalaja volt a filmnek. A vetítés után Yichun Wang, a film rendezője a közönségtalálkozón megosztotta velünk, hogy egyáltalán nem rendelkezik direktori diplomával, ráadásul a saját megtakarításaiból finanszírozta a hazájában nagy népszerűséggel futó filmet. Bár a körülmények nem jelentenek felmentést soha - maximum testnevelésóráról a suliban - vagy jobb pontszámot, mégis a lelkesedése és a kitartása előtt csodálattal kell adózni. Ami leginkább tetszett, hogy bepillantást engedett egy hagyományos kínai család nappalijába. Megismerhettük a nők társadalomban elfoglalt helyét, ami borzasztóan alárendelt szerep. Nem élhetik meg szabadon a nőiességüket, mert ezt az íratlan szabályok nem engedik meg. Mivel 1991-ben játszódott a történet még szebben kijött két generáció közötti jelentős, áthidalhatatlan szakadék: akik a Nagy Éhínség alatt éltek, azok teljesen máshogy álltak hozzá az élethez, mint az újak, akik effektíve a jó létbe születtek bele. Épp ezért a legszebb és legerősebben mesélő szimbolikája ennek az egésznek a rizs. Figyeljétek meg, hogy miként áll hozzá a konzervatív, végletekig fukar apa és a lázadásra, az önmegvalósításra és a feminizmusra törekvő lány. Hiába van bűnügyi szál, gyilkosság és többé-kevésbé egyenletesen adagolt feszültség a forgatókönyvben, a kettejük közötti viszonyrendszer az, ami a leginkább működni tudott. Érezhető, hogy első filmes rendezővel van dolgunk, mert olykor nem nagyon tudta kézben tartani a gyeplőt, emiatt pedig időnként felesleges rizsföldekre barangoltunk el, ám ettől függetlenül ez a film nagyon szépen magába foglalja a Titanic Filmfesztivál lényegét: megismerhettünk egy új, a kollektív társadalmi tudatunktól eltérő kultúrát és családmodellt. Az sem probléma, ha nem sikerül teljes mértékben megértenünk és befogadnunk, mert ahhoz, hogy maximálisan a helyén tudjuk kezelni a film szülőföldjén kellene éveket-évtizedeket eltöltenünk. Nem habkönnyű szórakoztatás és talán nem is lesz a fesztivál kedvenc filmje, ám az ismeretterjesztő-centrikussága és a kockázatossága miatt érdemes esélyt adni.
MoziStar: 8/10
