Két viadal között elveszett a hit és az üzenet

Kétségtelen: sok hibát fel lehet róni Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. részének, kezdve a már-már rekordnak számító töltelékjelenetektől az időnként szirupossá váló tiniszappanon keresztül egészen a pénzhajhász producerek akaratáig. Számomra a legsúlyosabb hiba, hogy Katniss Everdeen „élete végén” sajnos beállt a tisztes iparosok közé. Az egész egy teljes üres amerikai blockbuster-szintre süllyedt le, pedig egyáltalán nem így kezdődött a története. Az első résznek konkrétan sikerült megváltoztatnia a young adult-adaptációkhoz fűződő viszonyomat, sőt: arra is rávett, hogy film után megvegyem a könyvet. Felkeltette az érdekelődésemet az a világnézet és szappanvizes rendszerkritika, amit Suzanne Collins a háromkötetes regénysorozatában „rászabadított” a világra. Lehet, hogy klisés a történet, és azt sem vitatom, hogy teljesen lebutított a társadalomkritika, ám ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy jelenleg nagy szüksége van az emberiségnek arra, hogy minél több rendszerösszeomlásról és hibásan, önkényesen kialakított despota hatalomról olvasson. Még akkor is, ha a címlapon Jennifer Lawrence szerepel, aki, valljuk be, megjelenésében sokkal kellemesebb látványt nyújt bármelyik mély filozófusnál.

Az a fajta üzenet, ami az első részt még teljes egészében átitatta, a harmadik-negyedikre teljesen eltűnt. Ami azért fáj nagyon, mert Az éhezők viadala, ha csak egy rövid időre is, vitathatatlanul jelenséggé, jelképpé nőtte ki magát, aminek a hatása túlmutatott a hollywoodi aranykapukon és Box Office-listákon. Thaiföldön például súlyos büntetés vár azokra, akik használni merik Katniss felfelé mutatott háromujjú kézjelét - aminek az eredete egészen a francia forradalomig vezethető vissza -, ugyanis a mozi, divatosabban fogalmazva: „mögöttes tartalmának” hatására a thaiföldi lakosok lázadozni kezdtek a katonai erőkkel szemben. Ez első olvasatra félelmetesnek tűnhet, de szerintem ennek a szakmának pont ez az igazi lényege. Nyugodtan el lehet bohóckodni arany szobrokkal, filmsztárokkal, értelmetlen vörös szőnyeges bulikkal, szuperhősökkel, lényegtelen, irreleváns történetekkel, ettől még a filmek szerepe most is az, hogy társadalmilag és politikailag is felelősséget vállaljon. Reflektáljon a világban végbemenő feldolgozható- és feldolgozhatatlan folyamatokra. Nem kell, talán nem is szabad, állást foglalnia, csak mutassa meg az érem mindkét oldalát. Nyisson kaput a világra, a problémák és a megoldások felé. És ez a faktor totál véletlenül, de jól működött az első részben. Emiatt szerettem bele a történetbe, aminek nincs köze Katniss-hez, Jennifer Lawrence-hez, a látványhoz. Egyszerűbben megfogalmazva: azt szerettem, amit képvisel és nem azt, ahogyan.

Francis Lawrence továbbra is kitűnő tanuló!

Egy dolgot semmiképp sem tudok vitatni A kiválasztott második részét illetően: továbbra is bekezdésről-bekezdésre követi a forrásanyagot. Talán a Gyűrűk Ura óta nem láttam ilyen pontosan megtervezett, patikamérlegen kimért könyvadaptációt. Érdekes és még mindig újszerű élmény betűről-betűre viszont látni Suzanne Collins történetét a gyöngyvásznon, ami egyáltalán nem csak Az éhezők viadala érdeme, hanem a konkurens regények kritikája. Percy Jackson, Harry Potter, Vadállatok, Alkonyat… sorolni lehetne azokat a könyves próbálkozásokat, amik igencsak alul múlták a rajongók elvárásait. Ellenben Francis Lawrence-szel, aki immár három felvonás óta szorgalmasan mondja fel a kötelező memoritereket. De ennél sajnos nem képes többre. Jobban belegondolva: már a Garry Ross-féle első gyerekmészárlás sem a direktor szemlélete, világnézete és erkölcsi iránytűje miatt lett olyan. Ahogyan elődje, úgy Francis Lawrence is csak a zsánernek megfelelő eszköztárból dolgozik, ily módon kötötten, meghatározott panelek és dramaturgiai gócpontok mellett tudott csak dolgozni, ami nem tette lehetővé, hogy a történetmesélés ritmikájában, szerkezetében újat, váratlant, meglepőt hozzon.  Mivel abszolút egy bérrendezőről beszélünk, akár irreleváns elvárás lenne a részünkről, ha többet követelnénk tőle, ám mivel Az éhezők viadala-jelenség épp kezdett volna szárba szökkeni a világban, ildomosabb lett volna nagyobb felelősséget vállalnia a végtermékért.A kötelező másolásból fakadó kötelező megfelelési kényszer sajnos kiölt minden meglepetést, kreativitást a befejező fejezetből. Főleg azok számára válik menetközben unalmassá, akik olvasták a könyvtrilógiát. Egyetlen egy pillanatig sem éreztem azt a bizsergető érzést, amit az első „epizód” esetében átéltem. Ettől függetlenül egy „laikusnak” a film teljesen korrekt és élvezhető alkotás lehet, csak nekem, mint könyvrajongóknak vált összességében vérszegénnyé és feszültségmentessé. Technikailag kifogástalan a film: jól megjelentették mindazt, amit a könyvben is olvashattunk. A városból avanzsált halálos aréna minden négyzetméteren gyilkos tréfákat tartogatott.

Jennifer Lawrence továbbra is jó a szerepében, ám Daniel Craig-hez hasonlóan, rajta is erősen érződött, hogy az évek során rendesen ráunt a karakterére. Mivel a bájos amerikai színésznő jóval nagyobb intenzitáson és fordulatszámon él, mint az általa életre keltett figura, bizonyára nehézkes és megterhelő volt számára forgatásról-forgatásra újra belebújnia az érzelmileg kötöttebb, ridegebb Katniss bőrébe. Ettől függetlenül, mint mindig, most is hozta a kötelezőt. Mellette Donald Sutherland-et és Julianne Moore-t érdemes még kiemelni. Utóbbi esetében nagyon érződött, hogy a hanyatlásnak indult karrierjét próbálja egy utolsó rúgással megmenteni. Liam Hemsworth ellenben nagy talány a számomra: a fiatal színész hiába volt a franchise - papíron - oszlopos tagja, érdemi szerepe igazán csak A kiválasztott második részében volt. Abszolút korrekt akciósztár lehet még belőle, de ehhez a jövőben tudatosan, megfontoltan kell majd szerepeket választania.

Nehéz összegezni a látottakat, hiszen, aki eddig is aktív nézője volt Az éhezők viadala-filmeknek, az bizonyára elsőként tekintette meg a filmet. Ha leveszem az elvakult szemellenzőmet, akkor bizony nem tudom teljesen jó szívvel ajánlani, még akkor is, ha Az éhezők viadala még mindig a legjobb young adoult-produkciók egyike. Számomra keserédes a búcsú, mert végül nem csak bennem, hanem az egész világban nem robbant fel az a szikra, amit anno az első részben még ők szítottak bennem.

MoziStar: 6.5/10