James Wan az első és az utolsó szavakban a legerősebb

Ahogyan a Fűrész, a Halálos hallgatás, vagy épp a Démonok között első részének esetében, úgy itt is a cold open, az első negyed óra sikeredett a legerősebbre. Két évvel ezelőtt Annabelle, most pedig egy gonosz, kikent apáca sziluettje kísért a rémálmaiban. A script első pár oldala olyan hangulatot teremtett, ami kísértetként lengte körül a szerkezeti vázat és a teljes játékidőt. Második alkalommal a történet is remekül belesimult James Wan világába. Nekem személy szerint sokkal jobban tetszett a folytatás, mint az első rész alap konfliktusa. Ezúttal a Warrenék, akik igazán érdekes, veszélyes és izgalmas életutat tudhatnak a hátuk mögött, Londonba utaznak, hogy fényt derítsenek a Hodgson családot rettegésben tartó gonosz identitás álnok céljaira.

A végeredmény - szigorúan amerikai mércével nézve - ezúttal is borzongatóra sikeredett. Vizualitásával és maximalizmusával oly módon képes a néző bőre alá hatolni, amit tényleg nem sok más horror rendezőről lehet elmondani. A folytatások aspektusából nézve is elmondható, hogy jelesre vizsgázott a Démonok között 2., szemben mondjuk a zsáner olyan alkotásaival, mint a Sinister 2. vagy az Insidious 3., amik a kiváló alapanyagokat pocsék módon folytatták. Utóbbi talán a jobb példa, mert a démoni világban játszódó trilógia alapját szintén James Wan fektette le, ám a harmadik fejezetet, a Halálos iramban 7. munkálatai miatt, a „gyakornokára”, Leigh Whannell-re bízta, aki társíróként rengeteg filmen dolgozott együtt a horror rendezővel. Sajnos „hiába”, mert még ő sem volt képes arra, hogy ugyanolyan szinten tudja folytatni a történetet, ahogyan azt mestere megálmodta. Ezért is örülök, hogy a Démonok között második részére visszatért a népszerű direktor, akit egyre inkább kezd beszippantani az álomgyár blockbuster gépezete. Hamarosan Aquaman kamerái mögé fog beállni.

Ami a londoni esetben jól működött az a suspense adagolás. Nagyszerűen, egyenletesen pulzált a feszültség. Nem voltak nagy kilengések. Ráadásul a Warren-házaspáron keresztül nagyon szépen vezették a nézőt végig a történeten, amiben egy pillanatig sem érzed magad biztonságban. Nincs óvóhely, biztonságos ölelés vagy „pánikszoba”, ahol egy kicsit megpihenhetnél. Tudom, hogy manapság a based on a true story olyan ijesztő címke, mint egy Melissa McCarthy-film, viszont Enfield-ben megtörtént paranormális jelenségek tényleg részletgazdagon lettek dokumentálva. Akár hiszel, akár nem a szellemekben, a fizika egyik tételét semmiképp sem lehet figyelmen kívül hagyni, ennél fogva az energiáink a halálunk után átalakulnak. Lehet, hogy fűmagként térünk vissza, de az is lehet, hogy ektoplazmaként hozzuk rá a frászt a szomszédjainkra. Félreértés ne essen: a Démonok között tipikus amerikai jump scare-alkotás, és ennél véletlenül sem több. Ha láttad a rendező, vagy a mainstream horror paletta legalább két hasonló eszköztárral operáló filmjét, akkor pontosan tudod, hogy hol és mik lesznek azok a vérfagyasztó pillantok, amik miatt meghűl benned a vér. Ami mentéségére szóljon, hogy sikerült kicsit felráznia ezeket a kötelező műfaji paneleket, így a tükörbe nézésénél azért kreatívabban megírt ijesztgetős szcénákat kaptunk. Ettől függetlenül helyén kezeli magát a film, és nem akar a kelleténél jobban mélyebb és tartalmasabb lenni. Ezt a fajta önkritikát sok más produkció is átvehetné.

Vera Farmiga és Patrick Wilson továbbra is jól működnek

Mindkét színészt kedvelem, főleg előbbi játékáért rajongok igazán, ám ettől függetlenül a két sztár olyan James Wan-nak, mint Martin Scorsese-nek Leonardo DiCaprio vagy Christopher Nolan-nek Michael Caine: igazi kabala. Persze ez barokkos túlzás, ám tény, hogyha biztosra akar menni és nem akar kísérletezgetni, akkor a megszokott színészeit hívja „segítségül”. Például Patrick Wilson-nal ez már negyedik közös filmjük volt, nagyon meg is látszott a végeredményen. A páros mindkét tagja nagyon tud rezonálni és reagálni James Wan víziójára, ennél fogva klasszikus értelembe véve nincs színészvezetés, mert mindenki pontosan tudja, hogy mikor mi a dolga. Hogy mennyire hitelesek a szerepeikben az már másik kérdés. Annyit tudok mondani, hogy profik voltak, mint mindig.

James Wan ismételten remek kis horrort rakott össze, ami ugyan továbbra is nagyon amerikai, ám még mindig a zsáner egyik legkiemelkedőbb alkotása. Nem beszélve arról, hogy a folytatásokra jellemző általánosítássokkal szemben a második rész mind történetben, mind megvalósításban felülmúlta az elődjét. Jár is neki a jó osztályzat!

MoziStar: 8/10