Erre mégis mi szükség volt?

A Batman v Superman óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend az az elmélet, miszerint a filmkritikusok sznobok. Sokszor megkapom jómagam is ezt a jelzőt, mert elég kevés alkotásról zengek dicshimnuszokat.  Csak annyi a „bűnöm”, hogy szeretem az igényes szórakoztatást. Melissa McCarthy a Szívek Szállodája óta erre abszolút alkalmatlan, pedig ha jól használná az adottságait - kevés plus size-os színésznő rohangál Hollywoodban -, akkor rengeteg tartalmas drámát tudna szállítani. A tartalmas független filmek helyett egyre-másra vállal el olyan alkotásokat, amiknek nem lenne szabad megszületnie. A Főnök erre nagyon jó példa, még akkor is, ha helyenként képes mosolyt csalni az ember arcára. Bár sokszor az ember csak kínjában rángatja az arcizmait.

A Főnökkel a legnagyobb gondom, hogy pont kilencvenkilenc perccel tartott tovább a kelleténél. Hiába írnám a javára, hogy nem voltak üresjáratok, hiszen jól átgondolt és megírt script sem volt, szinte lelki szemeim előtt látom, hogy az egy üres, fehér lapból állt. Ez egy nagyon félvállról vett alkotás, amely esetén a készítők hittek abban, hogy majd a Melissa McCarthy-jelenség eladja ezt is. Hát nekem egyáltalán nem. Nézzük is meg az alapfelállását: Michelle Darnell (Melissa McCarthy) a világ egyik legjobb üzletasszonya. A hírnevét és a pénzét kifogástalan üzleti érzéknek, és kiállhatatlan stílusának köszönheti. Bárkin és bármin hajlandó átgázolni egy jó befektetés érdekében. Egyedül csak Claire (Kristen Bell) tudja elviselni azt a nőt, aki a viszontagságos gyerekkora miatt a család intézményére csak fékként, a száguldó üzleti hajójának vasmacskájaként tekint. A bonyodalom akkor kezdődik, amikor egy rosszul elsült tőzsdei megmozdulása miatt hat hónapra elítélik, és így elveszíti a hosszú éveken keresztül szorgalmasan építgetett birodalmát. A visszatéréshez pedig szükség lesz Claire-ra és az utánozhatatlan brownie receptre. A többit innentől már ki lehet találni.

Maga az alapötlet még jó is lehetne, hiszen a mai feminin, független és erős nők világában egy hasonlóan törtető karakter működni tudna és érdekes is lenne, de nem ilyen minősíthetetlen módon. Az rendben van, hogy a zsáner szempontjából vígjátékról van szó, de a forgatókönyv így is bőven hemzseg a hibáktól. Kezdjük a figurákkal, ugyanis a karakterexpozíciók nagyon kezdetlegesen, a szereplők közötti viszonyrendszerek pedig óvodás szinten vannak ábrázolva. Annyira sablonos mindenki a vásznon, hogy akár ollóval is körbe lehetne vágni.

A protagonista - antagonista viszonykapcsolat sincs normálisan meghatározva, mert hiába Renault (Peter Dinklage) a klasszikus értelembe vett főgonosz a történetben, ám Michelle sem szimpatikus. A „katarzis” eléréséhez nyilván kicsit árnyaltabban, sötétebben kellett megírni, hogy a végén meg legyen a kívánt jellemfejlődés, ám nagyon nem sikerült ezt végül abszolválniuk. És hogy miért nem? A humorvilág miatt, ami megint hozza azt a szintet, ami az amerikai komédiákra (Megjött apuci, Pofázunk és végünk, Zoolander 2.) jellemző. Végig ordenáré káromkodás és rengeteg gusztustalan fizikai „humorpók” szövi át a jeleneteket. Ez a fajta nagydumás-hadarós dialóg-tálalás pedig utoljára Vince Vaughn-nak állt jól egy évtizeddel ezelőtt.

Melissa McCarthyéknál a pocsék filmek készítése családi vállalkozás, ugyanis a Főnök mellett a szintén minősíthetetlen Tammy-t is a rendező-forgatókönyvíró férjével, Ben Falcone-nal hozták össze. Ha csak ennyire telik tőlük, akkor a jövőben nem javasolnám a közös munkát. Külön-külön jobb teljesítményre lehetnének képesek.

Dehogy pár pozitívumot is mondjak a rengeteg negatív mellett: szerencsére nem ez volt a legrosszabb Melissa McCarthy film. Azt a címet a Személyiségtolvajjal egy életre megnyerte magának. Ezenkívül még egy ötletes, és remélem tudatos megoldásra is felhívnám a figyelmet, ami tényleg értékelhető és maradandó pontja volt a karakterdossziénak. Claire nagyon érdekesen volt beleágyazva a történetbe, ugyanis afféle cenzorként működött, aki végig moderálta Michelle kocsis stílusát. Amikor a pikírt stílusú üzletasszony a kelleténél jobban elkapatta magát, akkor színre lépett és helyre tette. Bár egymagában kevés volt, hogy ballanceként egyensúlyban tartsa a történetet és feldíszítse az ízlésfaktort, de értékelni kell a törekvést.

Mi lett veled Peter Dinklage?

Nem a címszereplővel kezdeném - róla szerintem sokunknak megvan a véleménye -, hanem a Trónok Harca sztárjával, Peter Dinklage-dzsel. Mindenfajta előzetes tudás nélkül ültem be a filmre, így fogalmam sem volt, hogy ő is leszerződött erre a „vígjátékra”. Az HBO vezérsorozatának emblematikus alakja kiváló színész. Ezt nem egyszer bizonyította már az átütő játékával, de itt olyan ordas nagy ripacs, hogy szívszorító volt nézni a vergődését. Egyáltalán nem állt jól neki ez a szerep.

Melissa McCarthy pedig… nem akarom tovább bántani, ezért inkább maradjunk annyiban, hogy amíg minden második komédiának ő a fő-vagy mellékszereplője, akkor addig nem reménykedek minőségbeli javulásban. Remélem, hogy visszatér a Szívek Szállodájába, mert Sookie-ként nagyon szerethető tudott lenni.

Mindenképpen ki kell néhány mondatban térni Kristen Bell-re. Itt szerencsére újabb pozitívumot tudok mondani, mert a bájos és csinos színésznő a film legjobb pontja. Aranyos, kedves és a maga visszafogott módján még szórakoztató is. Nagyon kellett ahhoz, hogy a végtermék ne süllyedjen még mélyebbre. Sajnálom, hogy nem az egykori Veronica Mars-nak a karakterét helyezték előtérbe.

Summa summarum: a Főnök egyáltalán nem okozott meglepetést, ugyanis sajnos azt kaptam, amit a plakát és a címszereplő alapján vártam. Ha kedveled a Melissa McCarthy-filmeket, akkor ebben sem fogsz csalódni. Tipikus közhelyes iparosmunka, ami az ínyenceknek maximum a másnaposan megnézendő filmek listájára kerülhet fel. Szerencsére hamarosan kezdődik a Titanic Filmfesztivál, ami egy pillanat alatt eltörli ezt a rossz filmélményt.

MoziStar: 4/10