Ilyen lenne egy tökéletes játékadaptáció!

Ha létezne Hardcore Henry című konzoljáték a boltok polcain, akkor ez a film tényleg abszolút forráshű feldolgozás lenne. Mivel nincs ilyen, ezért inkább egy kísérletként kell dekódolni, ami megpróbálta a zsáner unalomig elkoptatott paneljait alapjaiban felrázni. Ha az összképet nézzük, akkor sikerült is neki! Ezen a ponton kellene beszélnem a történetről, de igazából nem tudok róla, merthogy nem volt. Tényleg! Van ugyan egy alapkonfliktus, ami szerint a halálból visszahozott Henry minden követ megmozgat azért, hogy kimentse a feleségét a telekinetikus erőkkel felvértezett Akan gonosz markai közül.

Amit inkább kiemelnék, az a film narratívája. Az egy dolog, hogy a GoPro-stílussal egészen más szintekre emelték a beleélési-faktort, de a civil helyszínek és a vékony költségvetés miatt láthatóan összehordott tárgyak nagyon különös atmoszférát teremtettek. A szerkezete pedig olyan volt, mintha egy konzoljátékkal játszottam volna végig. Ha a mozijegy mellé még egy joystick is járna, akkor lenne igazán tökéletes az élmény! Na, de térjünk vissza a paradigmához: a jelnetek váltakozása olyan érzetet keltet, mintha egy-egy újabb küldetést/feladatot kapott volna a Henry nevű karakter. Még a nemezisek bevezetése és az erősségi szint növelése is abszolút a PC-szabályokra hajaztak: voltak könnyen elpusztítható mezei ellenségek, erősebb Bossok, és maga a főgonosz, akit tényleg borzasztó nehéz volt legyőzni.

Eddig sem rejtettem véka alá, hogy mennyire unalmasnak és laposnak tartom a mai amerikai akciófilmeket (Támadás a Fehérház ellen 2. – London ostroma). A Hardcore Henry a maga egyszerűségével, egy darab kamerával, és rengeteg kiváló ötlettel bebizonyította azt, hogy van ebben a zsánerben még puskapor, csak a kiaknázásához korszerűbb fegyvereket kell használni. Ez a formátumváltás nagyon jól működött, mégy úgyis, hogy voltak hibái. Nem a forgatókönyvbeli hiányosságok voltak elsősorban a problémák, ugyanis különös módon ennek a filmnek nagyon jól állt, hogy nem volt klasszikus értelembe vett története és scriptje. Ráadásul a készítők még arra is „lusták” voltak, hogy dialógokat írjanak a főszereplőnek, aki végig némán ölt meg mindenkit a pályán, de ez sem zavart. Ahogyan a mérhetetlen brutalitás sem, ami szintén nagyon jól állt Henry-nek, igaz, emiatt volt olyan kolléga, aki idő előtt elhagyta a vetítést. Nem mindenkinek való a naturalista ábrázolásmód.

A probléma inkább az, hogy egy idő után ez a formátum fárasztani tudja a néző agyát, ráadásul ezáltal még a kreatív akciójelentek is unalomba tudtak fulladni. Például voltak olyan pillanatok, amikor annyira remegett mozgásközben a főszereplőre szerelt kamera, hogy jóformán semmit sem lehetett látni. A gyermekbetegségek mellett azt gondolom, hogy egy forradalmian újszerű alkotást láthattam. A Hardcore Henry által lefektetett stílus - kicsivel több pénzzel - a jövő, ami újra keresletet teremthet a lassan tetszhalott állapotba kerülő akciózsánernek. Amit külön imádtam, hogy az alkotás abszurd módon, de görbe tükröt állított a műfajban megszületendő méregdrága filmek elé. Megmutatta, hogy szükségtelen maszatolások, pénzköltések és időhúzások nélkül is lehet egy adrenalintól túlfűtött, vérben tocsogó akció-alkotást csinálni.

Sharlto Copley szereti a különlegességeket

Ennél a filmnél nem lehet igazán színészi játékról beszélni, mert abszolút nem a karakterekre hegyeződött ki a forgatókönyv. Henry-nek egyetlen sora sem volt, és az arcával is csak egy perc erejéig találkozhatunk. Egyedül Sharlto Copley-t emelném ki, aki a film vezérszínésze volt. Jól játszott, bár egyáltalán nem volt nehéz dolga. Látszott rajta, hogy élvezi azt az elmebetegséget, amibe belekerült.

Ha kedveled az akciófilmeket, de egy ideje már kiábrándultál belőlük, akkor azt ajánljuk, hogy mindenképp nézd meg a Hardcore Henry-t, mert szórakoztató és újszerű. Ennél többet meg nem lehet kívánni!

MoziStar:8/10

Bemutató dátuma: 2016. április 7.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.