asdf

Amszterdamban is díjazott lett a Liza, a rókatündér

Magyar sikerrel zárult tegnap este a 31. Imagine Filmfesztivál Amszterdamban. A Filmalap támogatásával készült abszurd romantikus vígjáték a szakmai zsűri mellett a közönséget is meghódította, ugyanis harmadik helyen végzett a közönségszavazáson.

lizaroka2Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjét a rangos Ezüst Méliès-díjjal tüntette ki a nemzetközi zsűri. A film nem először kapott díjat, ugyanis a 35. Fantasporto nemzetközi filmfesztiválon is díjat nyert. Az amszterdami Imagine filmfesztivál az Európai Fantasztikus Filmfesztiválok Szövetsége tagjaként rendezi meg évente a világhírű francia alkotóról, Georges Méliès-ről elnevezett rangos versenyt, világszerte 22 további filmfesztivállal együttműködve. Az egyes fesztiválok Méliès-díjas alkotásai egyben jelöltek is az Arany Méliès-díjra, melyet az év végén idén Triesztben adnak majd át.

Az amszterdami Méliès-díjnak köszönhetően Ujj Mészáros Károly filmje is bekerült a rangos versenybe, melyen korábban Danny Boyle-t (28 nappal később, 2002), Guillermo del Toro-t (Ördöggerinc, 2001), Michael Winterbottom-ot (Code 46, 2003) és Tomas Alfredson-t (Engedj be, 2008) is díjazták többek közt. Ujj Mészáros Károly tegnap este videóüzenetben köszöntette az amszterdami fesztivált, ugyanis éppen Brüsszelben a fantasztikus filmek fesztiválján mutattta be a Liza, a rókatündér-t. A Balsai Mónika, Bede-Fazekas Szabolcs és David Sakurai főszereplésével készült alkotás nemzetközi fesztiválkörútja folytatódik: a hétvégén Tajvan nemzetközi zsánerfilm fesztiválján látható Tajpejben. A Liza, a rókatündér a Filmalap 220,36 millió forint értékű filmgyártási támogatásával készült a Filmteam produkciójában, producere Major István. Ujj Mészáros Károly első mozifilmje február 19. óta nagy sikerrel szerepel a magyar mozikban az A Company Hungary forgalmazásában, eddig mintegy 92 000-en váltottak rá már jegyet.

Megosztás facebookon