Paul Potts üzenete a számunkra: sose adjuk fel!

Legutóbb a Maisie tudja-sajtóvetítése váltott ki olyan érzéseket belőlünk, mint A hang ereje. Pedig az előzetes alapján nem voltunk biztosak benne, hogy ezt a filmet mindenáron moziban kell megnézni. De milyen jól tettük, hogy végül elmentünk rá!

Ugyanis az a helyzet, hogy A hang ereje azt adja meg nekünk, amire a legnagyobb szükségünk van: az álmainkba vetett hitet. Paul Potts 103 perc alatt bebizonyítja azt, hogy ha igazán hiszünk az álmainkban és - ami a legfontosabb - merünk lépéseket tenni a megvalósítása felé, akkor bármi megtörténhet.

Persze, ez így leírva nem hangzik többnek egy „like gyanús” facebook bejegyzésnél, mégis a film készítőinek sikerült valódi tartalommal megtölteni a közhelyes sorokat.

Mert egyedül az álmaink követése adhat nekünk olyan pusztító, megállíthatatlan erőt, ami hegyeket képes megmozgatni. Paul Potts története már az első negyedórában gondolati szinten a felszínre hozza a féltve őrzött álmainkat, hogy aztán a film végén a „Fene egye meg, ha neki is sikerült, nekünk miért ne?!”- gondolatokkal távozzunk a moziból. Mert mindannyiunknak vannak kimondott vagy rejtve őrzött álmaink. Nekem például az, hogy egy nap elismert író legyek.

Most azért is ennyire aktuális a film, mert jelenleg egy olyan korszakban élünk, ahol az álmoknak és a vágyaknak nincs helye. Hogyan is lehetne, amikor minden gondolatunkat az köti le, hogy legalább a napi betevőnk meglegyen vagy, hogy heti egyszer kerüljön meleg étel az asztalra. Az ehhez hasonló negatív gondolatok és az állandó feszültség pedig csírájában folytja el a kreativitást, az álmaink követésére tett kísérleteket.

Ebből, ha csak egy rövid időre is, de visszakaptunk egy kis darabot, ami elindíthat egy olyan folyamatot, ami egy szebb és tartalmasabb jövő felé vezethet minket. Ebben nagy szerepe van a történet mellett a film lépcsőzetes-szerkezetének, ugyanis Paul Potts-sal együtt vágunk neki a hosszú, akadályokkal és szenvedésekkel teli rögös útnak, hogy aztán a grandiózus fináléban mi is vele együtt teljesedjünk ki.

A film erős drámaiasságát szerencsére jó érzékkel sikerült néhány intelligens poénnal feloldani. És itt a hangsúly az intelligensen van. Főleg a film első felében vannak vicces jelenetek, de James Corden és Alexandra Roach közös jeleneteinek nagy része végig mosolygósak voltak.

Persze, nem tökéletes a film, hiszen olyan nem létezik. Ennek is meg vannak a maga hibái. Párszor a giccs-faktor vékony mezsgyéjén táncol, és néhol érződik is, hogy a film egyben egy kicsit Britain’s Got Talent – ebben a műsorban fedezték fel Paul Potts-ot – reklám is.

De kit érdekelnek ezek a hibák, amíg A hang ereje ellátja a legfontosabb feladatát: valódi érzelmet és vágyat váltanak ki a nézőkből.

Igazi hús-vér, lélegző karakterek a vásznon

Annyira, de annyira jó érzés volt igazi, életszerű karakterekkel találkozni a széles vásznon. Elsősorban Paul Potts-ot és az őt életre keltő BAFTA-díjas James Corden-t emelnénk ki.

Érzelmileg nagyon összetett figura, aki a hétköznapi emberek vágyaiból és félelmeiből építkezik. Nem csoda, hiszen igaz történetből meríthetett a forgatókönyvíró.

A karakter egyszerre inspirál és tettekre sarkal minket, miközben ott van benne az emberi esendőség és az a fajta önbizalomhiány, ami a magyar emberekre is nagyon jellemző. Fél megtenni a nagy lépést, fél kötél nélkül az ismeretlenbe ugrani. De amikor megteszi, akkor egy kicsit a mi kisvilágunkat is megmenti. Igaz másmódon, sokkal emberibb oldalról teszi ezt, mint a futószalagon gyártott szuperhős „kollégái”. Sikerült bebizonyítania azt az egyetemes tételt, hogy az ember legnagyobb ellenfele nem az idegen civilizációkból érkező gyarmatosító földönkívüliek vagy a hatalomra törő félistenek, hanem saját maga.

Azt szokás mondani, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Hát ebben az esetben ez pontosan így van. Paul Potts felesége, Julz szó szerint átrugdossa a férjét a sikerhez, a csillogáshoz, és elismeréshez vezető kapun. Ott van mellette akkor is, amikor tényleg az ismeretlenbe kell ugrania, amikor karnyújtásnyira van tőle az álma.

Az, hogy ez a fajta férj-feleség kapcsolat ennyire valódinak látsszon a filmvásznon, abban nagy szerepe van James Corden-nak és Alexandra Roach-nak, akik között nagyon működik a kémia. Aranyosak együtt, már-már el is hisszük nekik, hogy valóban egy párt alkotnak.

James Corden-nek pedig újra bebizonyította, hogy nem hiába kapta meg a BAFTA-díjat. Átszellemülten, teljes beleéléssel hozza a figuráját. Bár nála is a veszély állt fent, mint ami általános a filmre is jellemző, hogy a nagyon a szerethető-nyálasan idegesítő férfi-határán táncol. Szerencsére azért sikerült végig a szerethető-oldalon maradnia.

Összességében a Hang ereje az a film, aminél azt kívántuk, hogy a mozigépész bárcsak visszatapsolná Paul Potts-ot még egy előadás erejéig.

 A HANG EREJE (12)

(One Chance)
színes, szinkronizált amerikai dráma
Korhatár: 12
Magyarországi premier: 2014.03.06.
Szereplők: James Corden, Alexandra Roach, Julie Walters, Colm Meaney, Mackenzie Crook, Jemima Rooper,
Rendező: David Frankel
Forgatókönyv: Justin Zackham
Producer: Harvey Weinstein, Simon Cowell
Társproducer: Whitney Brown, Anthony Leo
Fényképezte: Florian Ballhaus
Zeneszerző: Theodore Shapiro

 Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.