Gyilkos vagy áldozat?

Kezdjük rögtön a pilottal: a történet egy katonáról, méghozzá parancsokról szól, aki az afgán háború káoszában és „sírgödrében” meghozott egy olyan döntést, ami rengeteg áldozattal és morális dilemmával járt. Haza érkezése után a bíróság pellengére állította, mondván, hogy a tette megsértette a humanitárius jogokat, és a parancs kiadásának jogossága erősen megkérdőjelezhető. Ez a drámai konfliktusunk, ami rávilágít arra, amit eddig is tudtunk: a hétköznapi, „normális” élet és a háborús territórium teljesen, egymással szöges ellentétben álló. Amíg Afganisztánban farkas törvények uralkodnak, addig itthon, a kényelmes fotelben teljesen más szabályrendszer szerint élünk.

Nagyon könnyű egy tárgyalóteremben elítélni valakit, mondván, hogy papíron ártatlanok életét elveszi és megszeg minden nemzetközi intézményt. Az élet védelme természetesen mindennél fontosabb és előrébb való, ám mindig a lét határozza meg a tudatot, ennél fogva egyetlen ügyvédnek, bírónak vagy ügyésznek sincs - szerintem - joga megítélni egy olyan döntést, ami hat katona életét mentette meg. Akkor és ott a parancsnok előtt az lebegett, hogy az emberei és ő is átvészelje a „puskaporos” hangulatot. Utólag persze lehet moralizálni azon, hogy biztosabban fel kellett volna mérnie a terepet, de amikor a szemed láttára készül elvérezni az egyik katonatársad, akkor sutba vágod a paragrafusokat és a cikkelyeket. Nincs idő és lehetőség humánosan eljárni. Ölsz vagy halsz. Emberléptékben mérve, tűzpárbajban, az afgán „legelőn” csak ez az egy törvény dominál. Elég nagy arroganciára vall emiatt valaki felett pálcát törni. Nem embertelen kínzásokról, csonkításokról vagy unaloműzés céljából elkövetett bombázásról volt szó.

Ahhoz, hogy a történet ennyire el tudjon mélyülni, kellett egy remek ritmusban megírt script és mélyen ábrázolt karakterek. Utóbbiakhoz tényleg lehet kapcsolódni, emberléptékűek. Nincsenek pátoszos túlírások és fennkölt hazafias giccs. Nem lesz attól hős valaki, mert megöl egy másik embert, pusztán anyagi javakért.

„Kétfontos” dráma

Nagyon tetszett, hogy a drámai fordulópontig párhuzamos volt a történet paradigmája. Láthattuk, hogy egy jól működő, szeretetteli család harmóniáját miként töri meg a háború, és az esti telefonhívások mögött megbújó féltés érzete. A gyerekek életét miként nehezíti meg, hogy távol vannak az édesapjuktól és egy átmenetileg egyedülálló anya, hogyan próbál meg helytállni abban a csatában, amit nem a harctéren, gépfegyverekkel, hanem szőnyegen, Ikeás bútorok között játékokkal vívnak. Nehogy azt gondoljuk, hogy az könnyebb!

Pilou Asbæk és Tuva Novotny, akik a filmben a Pedersen házaspárt alakították, nagyon működött köztük a kémia, érezni lehetett azt a fajta láthatatlan féltést, ami csak egy szeretett teljes, egészséges kapcsolatban van meg. Rég nem láttam ennyire jól működő, megható férj-feleség kapcsolatot a filmvásznon. Öröm volt nézni! Az Egy háborúban az a legjobb, hogy mentes mindenfajta közhelytől. Nincsenek hősök, lobogók, népünneplés. Nincsen szájba rágott propaganda a távol-kelet „csúnya, gonosz” lakóiról. Ők is csak emberek, még akkor is, ha háborús övezetben, a világ által megbélyegezve élnek.

Ha szereted a közhelytöltény nélküli háborús eposzokat, akkor az Egy háborút neked találták ki! Nagyszerű filmélmény volt, ami könnyen rászoktathat a skandináv filmekre.

MoziStar: 8,5/10