A futball nem véletlenül a világ legnépszerűbb labdajátéka. Aki szereti, azt tudja, aki pedig nem, annak lehetetlen elmagyarázni azt, hogy miért olyan jó érzés látni a bőrgolyót hajkurászó játékosokat. Amellett, hogy élmény nézni, hogy mire képesek a hivatásos focisták, a labdarúgásnak komolyabb küldetése is van: egységes közösséget, közös nyelvet és szebb jövőt teremteni. Főleg egy olyan országban, ahol a focin kívül nincs még egy olyan dolog – gazdasági, társadalmi és egyéb okok miatt -, ami igazán örömet tudna okozni az embereknek, vagy amivel komolyabban kilehetne törni a nyomorból.

A közös szenvedélyük a pénz

Ezt a témát járja körül A közös szenvedély, ami tulajdonképpen nem más, mint kétórányi futball történelem a FIFA szemszögéből. Szerkezeti szempontból érdekesen épül fel a film. Két idősikon keresztül – múlt és jelen – játszódik a történet. Ha eltekintünk a napjainkban futó cselekményszáltól – ami igazából teljesen lényegtelen volt -, akkor szépen, kronológiai sorrendben „dolgozták ki egymás után a helyzeteket”. A film első felében megismerhettük a FIFA megalapítását és a Gérard Depardieu által alakított Jules Rimet elnök ténykedését, amely kimerült abban, hogy tető alá hozta a futball egyetemes történelmének első labdarugó-világbajnokságát. Ez követően áthelyeződött a hangsúly Joao Havelange elnökségi ciklusára (1974-1988), ami a FIFA egyik leginkább megkérdőjelezhető tagjának, Sepp Blatter-nek a munkásságában csúcsosodott ki. Ha ez így leírva, tömbösítve is túlságosan zsúfoltnak hat, akkor el tudjátok képzelni, hogy milyen lehetett a vásznon. Nehezen lehetett követni az egymás után ugráló évszámokat és eseményeket. Túl sokat akartak megmutatni, ahelyett, hogy a kevesebb néha több-elvet követve egy-egy nagyobb eseményt öleltek volna csak fel. Ugyan nekem, mint futballrajongónak, nagyon érdekes volt látni azt, hogy milyen körülmények között alapították meg a FIFA-t 1904-ben és azt is, hogy milyen nehéz volt elérni a különböző futball nemzetek egy közös szervezetbe való regisztrálását. Pontosan ezért van az, hogy A közös szenvedélyt leginkább csak azok értékelik, akik nem csak sportként, hanem üzleti és politikai szereplőként is tekintenek a focira.

Nem túl látványos és nem is túl gól gazdag mérkőzést játszottak A közös szenvedély karakterei

A mérleg pozitív serpenyőjébe azért több dolgot is bele lehet tenni. Tetszett az, hogy finoman, de rá mertek világítani arra, hogy a foci tulajdonképpen az üzletről, a pénzről szól. Főleg azok számára, akik a legmagasabb szinten szervezik ezt a csodálatos játékot. Bebizonyították azt, hogy nem csak a futballpályán, hanem a konferencia termekben is folyamatosan „ölre menő” mérkőzéseket játszanak. Csak ebben az esetben nem a világbajnoki trófeának a sorsa a tét, hanem a FIFA elnöki széke. Ezt a játékot pedig Sepp Blatter játssza a legjobban. Továbbá a bevágott archív felvételek Maradona-ról, Pelé-ről és Zinédine Zidane-ról megteremtettek egy olyan hangulatot, amitől azt éreztem, hogy sokáig a részese lehetek a atmoszférájának. Aztán jöttek a kikacsintások a jelenbe, ami nem szólt másról, mint néhány tehetséges gyerek grundfocizásáról. Ezeket az indokolatlan, kizökkentő jeleneteket még meg tudtam volna bocsájtani, de azt nem, hogy ilyen hatásvadász módon próbálják meg a torkomon lenyomni a futball valódi lényegét, a szenvedélyt. Ezt a megállapítást nem is akarom egy percig sem megcáfolni, mert tényleg erről szól ez a sport. De ezt a tanmesét olyan erőszakos módon erőltették bele a filmbe, ami inkább volt bosszantó, mint katartikus.

Lehet, hogy nem lesz teljesen fair az összehasonlításom, de Ron Howard a Hajsza a győzelemért c. filmjében - ami Niki Lauda és James Hunt közötti versengéséről szólt - nagyon szépen megtalálta a helyét az autósportról szóló tanmesének, ami a jól felépített karakterek szájából teljesen hitelesen hangoztak. A hiba ebben az esetben a nem túl jól felépített és kidolgozott karakterekben keresendő. Gérard Depardieu figurájába még csak-csak öltek időt, ám Sam Neill-nek és Tim Roth-nak már csak egy nagyon vékony karakterprofil jutott. Kettejük közül a Jurassic Park egykori sztárja nagyon igyekezett, hogy maradandót alkosson. Jól hozta az árnyaltabb jellemű Joao Havelange szerepét. Tim Roth teljesítmények megítélése ellenben már nehezebb feladatnak ígérkezik. Sepp Blatter személyéből kiindulva a Hazudj, ha tudsz egykori sztárjának papíron könnyebb dolga lett volna, ám a játékát figyelve végig azon gondolkodtam, hogy vajon a forgatókönyvben lefektetett szerepe miatt érződik rajta az unottság vagy egész egyszerűen nem sok kedve volt az egészhez. Ennél a karakternél éreztem igazából azt, hogy bújtatottan kicsit róla és neki szólt a film. Mintha a FIFA ereje előtti tisztelgésen túl – átvészelt két világháborút és egy nagy gazdasági roppanást is - Sepp Blatter, és az általa irányított, több ízben is élesen kritizált labdarugó-szövetségnek az imagine-filmjeként szolgálna A közös szenvedély.

A látvány tekintetében is széles amplitúdón mozog a film. Az 1900-as évek elejének megjelenítése pazarul sikerült. Egy elegánsabb korban született meg ez a nagyszerű sport. De ahol nagyobb dózisban kellett CGI-effektusokat használni, ott időnként kilógott a lóláb, de ezt teljesen megbocsájtható volt. Bizonyára közel sem akkora költségvetésből hozhatták tető alá ezt a produkciót, mint amennyiből Ron Howard dolgozhatott a Forma 1-es mozi esetében.

Összességében elmondhatom, hogy azok számára, akiket nem hozott lázba a világbajnokság, nem lesz túl nagy élmény A közös szenvedély. Ellenben a valódi futball örülteknek izgalmas nosztalgiautazás lehet egy olyan korba - a film első fele -, ahol ez a sport tényleg csak két kapuról és egy labdáról szólt. Ettől eltekintve Frédéric Auburtin-nak sajnos nem sikerült az, mint ami Ron Howardnak: nem tudott egy olyan alkotást letennie az asztalra, amit a futball őrülteken kívül a laikusok is élvezni tudjanak.

A közös szenvedély

színes, szinkronizált francia dráma

Eredeti cím: United Passions

Főszereplők:

        Tim Roth    Sepp Blatter

            Sam Neill     Joao Havelange

Thomas Kretschmann   Horst Dassler

 Gérard Depardieu   Jules Rimet

forgatókönyvíró: Frédéric Auburtin, Jean-Paul Delfino

rendező: Frédéric Auburtin

Mozibemutató: 2014. augusztus 7.

Játékidő: 110

Korhatár: 12