Végre egy szabálytalan jump scare-horror

Azok kedvéért, akik nem akarnak végtelennek tűnő összetett mondatokat olvasni, gyorsan rátérek a lényegre: A Fiú egy nagyon jó amerikai horror film. Igaz, kreativitás szempontjából még mindig az It Follows viszi nálam a prímet, bár azt nem is sorolom a tengerentúli alkotások közé, annyira különlegesre, emlékezetesre, tisztelettudóra sikeredett. A Fiú ellenben az utolsó csepp vérig amerikai, és ez most azon kevés pillanatok egyike, amikor ezt a megállapítást nem sértésnek szánom.

A történet faék egyszerű, de nem is a bonyolult cselekmény- és karaktervezetések miatt szeretjük a műfajban megszülető alkotásokat. A pilot szerint Greta (Lauren Cohen) a régi élete elől menekülve elfogad egy pénzügyileg is jövedelmező állást. Egy ködös kis angliai városka legfélelmetesebb kúriájában kell egy gazdag, „nemesi” házaspár gyerekére vigyáznia. Ez önmagában még nem hordozna magában semmilyen veszélyt, hiszen a való életben is, a könnyen jött pénz reményében rengeteg fiatal vállal hasonló munkakört. Csakhogy ebben az esetben Greta-nak nem egy élő, eleven, rosszcsont kisfiúra, hanem egy részletesen kidolgozott porcelánfigurára kell vigyáznia, aki az amerikai elnöknél is szorosabb napirendet követ. Ráadásul olyan rigolyái vannak, mint a komolyzenehallgatás vagy a tanulás, ami tovább mélyíti a történet és a figura abszurditását. Nem hiszem, hogy külön ki kellene emelnem azt, hogyha eltérünk a napi tervtől és rutintól, akkor a bábu nagyon dühös lesz, ami a hasonló témájú filmek esetében rendszeresen halállal és mérhetetlen szenvedéssel jár.

Ez tehát az alapfelállás, ami műfaji szempontból egyáltalán nem találta fel a spanyolviaszt. A formula a horror jump scare alágára jellemző panelekből és előre megírt, jól bejáratott sablonokból tevődik össze. A zsánerben pallérozódó William Brent Bell, akinek a jobb reményű Az ördög benned lakozik című fájóan közepes alkotást is köszönhetjük, jó érzékkel, patikamérlegen porciózta ki a heves szívdobogást generáló ijesztgetős jeleneteket. Pontosan tisztában vagy vele, hogy mikor és hol kell megijedned. A jelenetek köntörfalazás és minden fajta álszent bújtatás nélkül hívja fel erre a figyelmet, így ebből az aspektusból nézve A fiú a sokadik sótlan amerikai horror próbálkozás. Ellenben a borzongatós atmoszféra megteremtése nagyon jól sikerült: a cselekmény egyetlen helyszíne, a sokat megélt nemesi kúria és azt körül ölelő méretes park nagyon szépen asszisztál a történethez, csak úgy, mint a hűvös, kimért, távolságtartó operatőri munka, ami helyenként egészen ötletesre sikeredett. Egykét átvezetés két jelenet között különösen imponáló és a maga nemében látványos volt. Láthatóan alacsony, mainstream - költségvetésből dolgoztak: ezt jelzi az egyetlen helyszín, a minimális szereplőgárda - Greta kötelező magánéleti szálát és régi életét is csak telefonhívásokból ismerhetjük meg - és a kevés effekt, ám ez egyáltalán nem zavaró, és nem is róható fel hibaként. Bármennyire is műfaji „végtermék” A fiú, két markáns tényező miatt egyáltalán nem tudok rá haragudni: az egyik, hogy minimális vér folyt benne. Ahogy idősödöm, egyre inkább nem tudom értékelni a klasszikus slasher-t vagy a gót-alkotásokat. Jobban szeretem a csendesen csordogáló, , okosan és strukturáltan felépített történeteket. Ennél az aspektusnál érkezünk el A fiú legnagyobb erényéhez: képes meglepetést okozni! Nem fogom lelőni a csavart, mert végre van egy olyan amerikai horror-film, ami kevésbé kiszámítható, mint a legtöbb műfaji társa. A történet befejezése már az első pillanattól kezdve beleordít a néző és a sokat látott horror-rajongók arcába, ám ami menetközben történik, az bizonyos tényleg ötletesre és csavarosra sikeredett.

A zsáner minden szigorú megkötése és szabályossága ellenére William Brent Bell a filmjében bevállalósan mert szabálytalan, „neveletlen” lenni, ezért pedig jár az elismerés. Bérrendezőként felelősségre vonás nélkül készíthetett volna egy „lusta horrort”, ám ő valami újat, jobbat akart, és ezt értékelni kell.

Lauren Cohan végig szerethető és aranyos

A „zsebpénzbarát” horror-film vezérszínésze egyértelműen Lauren Cohan, aki olyan sorozatokból lehet ismerős, mint a The Walking Dead vagy a Supernatural. Jómagam az utóbbiban figyeltem fel rá, és már akkor félretettem neki egy kényelmes, meleg zugot a szívem egyik rejtett sarkában. Most is nagyon jó volt viszontlátni. Greta szerepe abszolút testhez illő volt: mintha nem szerepet, hanem önmagát játszotta volna el. Az utolsó pillanatig kedves, aranyos és bájos volt. A karaktere ugyan nem érte el még a kétdimenziós szintet sem, de a hasonló alkotásokban nem elvárás a mélyen megírt, filozófiai töltettel és világmegváltó gondolatokkal bíró karakterek megírása, megszerkesztése. Partnere a film másik említésre méltó figurája, Rupert Evans (The Man in the High Castle) volt, aki tipikusan megmentő hős-képében tetszelgett. A figurája, Malcolm annyira sem volt kidolgozva, mint Greta, de a színész kisugárzása a végletekig eladta ezt a karaktert, végig kiegészítve Greta-t. Érte is lehetett minőségi módon izgulni, még akkor is, ha tudtad, hogy mi lesz a történetvége.

Minden műfaji sablonosságot leszámítva A fiú egy végletekig precíz, remek ütemérzékkel felvértezett horror-film, ami a történet bizonyos aspektusaiban képes újat, és váratlant mutatni. Ennél aligha kívánhatnánk többet egy amerikai horror-filmtől. Működni, szórakoztatni és borzongatni tud, így A fiú az utóbbi évek egyik legüdítőbb jump scare-alkotása.

MoziStar: 7/10

A fiú adatalap